Rögvest lopott gondolattal kezdek: a tegnapi beharang kommentjei között többen is jeleztétek, hogy a Vasas meccs egyfajta tükre lehet majd az egész szezonunknak: ha győzünk, jó a félidény, ha kikapunk, akkor meg nem. Jó gondolat, és sajnos be is teljesült, ráadásul nem a pozitív előjellel. “Szezont zártunk” bővebben
Amikor 2010 őszén elkezdtük a blogot, emlékszem, mennyire tetszett, hogy a sorsolásunk szerint úgy zárunk, hogy itthon a Siófok meg a Vasas, aztán idegenben az MTK ellen, azaz két hazai + egy vendég pesti, és milyen jó lesz forraltborozni a Hungária körúton, és még az sem érdekel, ha nem nyerünk mert a hangulat király lesz.
Ide jövünk ma (via labdarugas.vasasc.hu)
Végül a Sió ellen kikaptunk, a Vasassal meg döntetleneztünk, ha minden igaz, az MTK-meccs meg annak rendje és módja szerint elmaradt a havazás miatt (ami pont a Vasas elleni végén indult meg, így már hóban vezettem át egy várostúlvégi Halloween-bulira, ahol amúgy iszonyat finom pulykasültet készített egy amerikai lány), de annyira már nem is bántam az elmaradást, olyan kilátástalan volt a Morales-Supka interregnumban a csapat, azt leszámítva hogy az Eger elleni MK-visszavágon láttam Baráth Botit, a bajnokikon meg Nagy Gerit és Czárt, és azt gondoltam, mind az ászaink lesznek majd. Kettő végül be is jött, nem rossz arány. Nos, azóta várok egy hangulatos pesti ősz-zárásra, talán ma megkapom. “Igazából 2010 őszére vártam ezt a meccset, de most kapom meg” bővebben
jegyek @ Vasas – Honvéd // A Honvéd honlapján könnyen félreérthető megfogalmazással jelent meg a szombati meccs jegyinformációja, így inkább megkérdeztük a Vasast. Válaszuk szerint a “mérkőzés napján a pénztárak (összes) 13:30-tól nyitnak, beleértve vendégpénztárakat is.”
osztályozókönyv // Lemaradt a legutóbbi két meccs osztályozókönyve:
Paks // Bobál (6), Kamber (6), Baráth (6)
Felcsút // Kamber (8), Bobál és Prosser (7-7)
összetett // Kamber (6,2), Bobál és Ignjatovic (6,1-6,1)
Így néz ki a csapat osztályozókönyve a Vasas elleni meccset követően. Mivel idén már csak egész számokkal játszunk, ezért kivételesen mondok tizedeket, sőt, századokat is: Horváth 5,02-vel lett a meccs legjobbja, Kamber 4,96-al a második. Délczeg 2,72-vel a leggyengébb, Gyula 3,61-el és egy kihagyott tizenegyessel is majdnem egy teljes osztályzatot vert rá. Délnek igen rossz a respektje jelenleg a szurkolók körében, azt ki merem jelenteni.
Emlékeztek, régen az volt, hogy ide beágyaztam a meccs összefoglalóját videóként, majd a hajtás után lehetett osztályozni. Na, erről le kell szoknunk tartósan, mert az Új Magyar Futballban nincs mozgóképes anyag a meccsekről egészen vasárnap estig, kivéve arról a kettőről, amit egyáltalán közvetítenek. Béna, de ez van. Szidjuk hát teliszájból a szövetséget, majd osztályozzuk le a srácok Vasas ellen nyújtott teljesítményét. “Osztályozókönyv vs. Vasas” bővebben
Most nem választunk meccsarcot, ez van. Mondom még egyszer: nincs egy rossz szavam se a srácokra, mentek előre, mint a szólás-modor mérgezett egere, de már a meccs elején látszott: az a bizonyos elkapandó fonál az öltözőben maradt. És a Paks elleni vereséggel szemben most nem tudok egyvalakit, vagy valakiket kiemelni, hogy ő majdnem kirántotta a szekeret a kátyúból. Ez van, egységesen szürkültünk most, így a meccsarc virtuális díja ezúttal a zsákban marad.
A Vasas itt a képen, és magán a meccsen is felülkerekedett (1909foto.hu)
Két hete nem igazán bánkódtam a tanyaközpont elleni iksz miatt, illetve persze dehogynem, csakhogy azzal tudtam nyugtatni magam: ez van, ez egy ilyen idény lesz, hullámzunk majd, mint a Balaton az első fokú riasztáskor, de hát ez a fiatal keretek velejárója, még mindig jobb így, mint 10 db Alfi Lacalle-lal meg Adewunmival égni 20 néző előtt. Pakson is szívtunk, aztán jött egyből két jobb meccs. Majd leverjük a Vasast.
Szeretem az ilyen válogatott szüneteket, mert csak ilyenkor van igazából ideje kicsit megpihenni annak, aki egy klub bloggerének szegődik. Ezért is tudom extrán szeretni az idei, nyugodt évet, mert meghagyja nekem a válogatott szünetet.
Szeretem az ilyen válogatott szüneteket, mert csak ilyenkor van igazából ideje kicsit megpihenni annak, aki egy klub bloggerének szegődik. Ezért is tudom extrán szeretni az idei, nyugodt évet, mert meghagyja nekem a válogatott szünetet.
Én ilyenkor nem keresek csodacsatárt, nem foglalkozom semmivel, legfeljebb kinézek az nb3-as csapat meccsére, ha otthon játszik, mert meccsen lenni amúgy elég jó dolog, és tudom is csinálni rendületlen.
Tegnap több félreérthető hír jelent meg azzal kapcsolatban, hogy az MTK hol játssza mérkőzéseit a 2015/2016-os szezonban. Ezzel kapcsolatban több szurkolói kérdés is érkezett hozzánk. Az MTK tegnap értesített minket, hogy nem a Bozsik Stadionban, hanem a Fáy utcában kívánja játszani mérkőzéseit a következő szezonban. – via honvedfc.hu
Hogy mi ezzel a gond? Az MLSZ versenybizottsága mindenféle feltétel mentén hozta össze a megújult bajnokság sorsolását, amiben például benne volt, hogy az MTK és a Honvéd ellentétes beosztást kap, mert ugyanazt a stadiont fogják használni.