Mastodon

Tegnapikispest 2022/06/23

további pályafutásukhoz //

  • Horváth András // a legutóbbi szezont az NB II-es Budafoknál töltötte kölcsönben a Honvédhoz 2014-ben érkező, később bajnok és kupagyőztes kapus. Az érdekesség vele kapcsolatban annyi, hogy a távozását tavaly júniusban egyszer már bejelentette [archivált oldal] a klub (“Horváth Andrásnak köszönjük, amit a Honvédért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk!”), erre kiderült, hogy mégsem úgy volt, és csak kölcsönben játszott Budafokon. Ellenben most már aztán tényleg! (“Horváth Andrásnak köszönjük, amit a Honvédért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk.” – ahogy nézem, a mondat egyedül a központozás szintjén változott tavalyhoz képest.) Viszlát, bajnok!
  • Berla Attila // saját nevelésű kapus, 23 éves, és igazából nem sikerült neki. Craiován, miután Levkovich megsérült, hozott egy parádés meccset, majd az NB I-et is vele kezdtük, és bár azt lehet mondani, belehibázott, nem kapta meg a bizalmat, inkább érkezett Tujvel. Azóta az NB III-as csapatban játszogatott, és néha padozott az NB I-ben. (via honvedfc.hu)
  • Irimiás Gergő // saját nevelésű középpályás, 21 éves. Fiatalon bemutatkozott az NB I-ben, később az NB II-es Ajkában szerepelt kölcsönben, tavaly pedig nálunk játszott a fakóban. (via honvedfc.hu)
“Tegnapikispest 2022/06/23” bővebben

Napikispest 2019.11.07.

Az Ajka pályára épő csapata így festett // BerlaKovács N., Görgényi, Kenderes, Csemer – Csizmadia, Heffler – Soltész (Oláh, 38.), Stoiacovici (Nagy I., 38.), Lengyel (Horváth P., 69.) – Nagy K.

Félkövérrel a Honvédból kölcsönben szereplők, így az először pályára lépő Berla (háromszor már ült az ajkai padon), valamint Kovács Nikolasz.

Rajtuk kívül Csemer Gyula és Nagy Mihály Krisztián is kispesti, sőt, akadémiai nevelés, valamint ott találjuk Hefflert, aki az elmúlt másfél évben a kétszer egymás után negyedik helyen végző csapat egyik alapembere volt.

Az Ajka egyébként a Honvéd kvázi fiókcsapata, ami azt jelenti, hogy öt, 21 éven aluli játékosunk nevezhető az Ajka meccseire.

Nagyon furcsa számok az első négy forduló alapján

Annyi biztos, hogy kapuskérdés van, kérem alásan.

“Nagyon furcsa számok az első négy forduló alapján” bővebben

A vége úgyis az lesz, hogy Negrau áll be a kapuba (mocskos Pagliuca!)

Diósgyőr – Bp. Honvéd @ Diósgyőr, 18:00 TV: M4 Sport

Fogalmam sincs hol tart a sérültlistánk, volt egy pillanat, amikor végképp elvesztettem a fonalat. Horváth Andris, ugye, majdnem visszatért a kupadöntőre, aztán mégsem, azóta folyamatosan sérült. Mézga, Kovács Nikó, Nagy Geri dettó, Ben-Hatira az országban sincs, és gondolom Hefflerrel is lehet valami, ha oda-vissza kihagyta Craoivát. Hozzájuk csatlakozott csütörtökön Levkovich a következő legalább fél évre.

A nagybetegeket leszámítva, vajon ki lesz játékra alkalmas Diósgyőrött? Például marad Berla a kapuban? És akkor ki ül a padra? Gyorsan feliratozunk egy mezt Tomorinak? Vagy körbeszaladunk az akadémián, hátha ráér valaki az U19-től, U17-től, esetleg egy igazgató, aki játszott már kapust korábban?

Valahogy az van, hogy ha elfogynak, akkor a kapusok hirtelen fogynak el, és egyszerre sokan. Gulyás, Tarlósi, Elbert és Negrau 1991/92-ben, aztán egy évre rá Gulyás, Brockhauser és Tarlósi mellé érkezik két hónapra és négy meccsre a rettenetesen fiatal Vezér a BVSC-ből (vajon ki ülhetett mögötte a padon?)*, vagy nem is olyan rég, a négy meccsre elmeszelt Kemenes helyett játszó Czuczi megsérült, Debrecenben már Szemerédi védett, a padra pedig Tóth Iván ült le. Idén már Iván sincs. #szomorúfej

“A vége úgyis az lesz, hogy Negrau áll be a kapuba (mocskos Pagliuca!)” bővebben

Napikispest 2019.03.25.

Berla Attila // 2022. június 30-ig hosszabbított. (via honvedfc.hu)

élő szerződések 2019/20-ra // Berla, Horváth, Lovric, Gazdag, Kamber, Nagy Geri, Heffler, Kukoc, Skvorc, N’Gog, Ben-Hatira, Batik, Kálnoki Kis, Májer, Cipf, Temesvári (utóbbi 2019.12.31-ig). Összesen tehát tizenöt és fél játékosról tudjuk egyelőre, hogy van szerződése a következő idényre is.

“Napikispest 2019.03.25.” bővebben

Napikispest 2017.11.23.

  • U19 BL // remek kis meccsen, mintegy 1000-1200 néző előtt 1-1-et játszottunk a Krasznodárral. Különösen a két kapus (részünkről Berla) fogott ki hatalmas napot. Összetettben 1-9 oda, de sebaj, szép volt így is.
  • bíróküldés // Iványi fúj szombaton a Mezőkövesd ellen. Taccsbírók: Kepe Arnold és Csatári Tibor, az alapvonalon Farkas Ádám és Kulcsár Katalin, tarcsiban pedig: Szalai Dániel.
    • Iványival az elmúlt húsz meccsen 29 pontot szereztünk, ami 1,45 pontos átlag, vagyis nagyjából pont annyit fúj, mint a Honvéd ugyanezen időszakra mért átlagteljesítménye. Érdekesség, hogy csaknem napra egy éve nem vezetett nekünk. Legutóbb tavaly november 26-án a Vasast vertük vele 2-1-re.

“Napikispest 2017.11.23.” bővebben