Napikispest 2020.06.02.

  • közben az MLSZ emelt egy hatalmasat a kupa rangján, és felkérte CR2 futballügyi külügyminisztert, hogy adja át a serleget a kupa győztesének – derült ki az amúgy Kispest-szurkoló miniszterhez intézett egyik parlamenti kérdésből, mivel a saját szájával ezt válaszolta rá. Megjegyzem, még mindig megfelelőbb személyt találtak, mint 2017-ben, amikor az MLSZ valamelyik alkalmazottja, akinek talán saját céges névjegykártyája sincs, adta át a bajnoki trófeát nekünk, miközben az MLSZ és a köztársaság elnöke (külön-külön személyek) Dunaszerdahelyen fotóztatta magát egy teljesen másik meccsen.
  • frissítettem a beérkezett támogatásokkal elszámoló üvegzseb oldalunkat a májusi adatokkal. Mindenkinek köszönjük, aki gondolt ránk.
“Napikispest 2020.06.02.” bővebben

Tudom, hogy nehéz, de most megértőnek és türelmesnek kell lenni

Bp. Honvéd – MTK 0-0 (tizenegyesekkel: 5-4)

Nem tudok, és nem is akarok semmit sem írni a meccsről. Mindannyian láttuk, egyes pillanatait azóta próbáljuk értelmezni, és akkor mit mondjon a Mezőkövesd videóelemzője, akit szinte lehetetlen feladat elé állítottunk? A nyolcvanadik percben visszaváltani ötvédősre, csatárok nélkül, wtf? Ha a Haladás ellen a továbbjutás az edzőt igazolta, akkor tegnap is. Kupadöntő.

Beszéljünk inkább más témákról.

“Tudom, hogy nehéz, de most megértőnek és türelmesnek kell lenni” bővebben

Szórványosan ide dobálunk majd be szöveget és képeket a kupameccs alatt

csakakispest

Bár a hülye példámban négytalálatos játékosokat szeretnék, nekem jó lenne négy egytalálatos is

Bp. Honvéd – MTK kupaelődöntő @ Népstadion, Puskás Aréna (ahogy tetszik), 21h

A 2019/20-as szezon végére sikerült nagyjából hasonló helyzetbe sodorni magunkat, mint tettük azt az elmúlt években: ismét egy idény, amit a végén kellene megmenteni.

2016-ban az utolsó fordulókra az lépett elő minimumprogrammá (a szurkolói elvárásokban), hogy valahogy kiejtsük a Felcsútot. A terv sikerült, bár nem rajtunk múlt, hiszen az utolsó fordulóban pont kikaptunk tőlük.

2017-ben nem volt mit megmenteni, ezért holnap lesz három éve, hogy bajnokok lettünk.

2018-ban egy még mindig bikaerős kerettel, az őszi ámokfutást kellett korrigálni, és elérni Európát. Egy negyedik hellyel sikerült.

2019-re meggyengült a keret, mégis sokáig a dobogón álltunk, hogy egy gyengébb tavaszi indulás után ismét Európa legyen a szent cél. Negyedik hely, kupaezüst, megcsináltuk.

“Bár a hülye példámban négytalálatos játékosokat szeretnék, nekem jó lenne négy egytalálatos is” bővebben

A rendszervita megérkezett a nappalinkba: a négy lehet több, mint az öt?

MTK – Bp. Honvéd 0-0

Pisont sokkal, de sokkal bevállalósabb volt, mint azt előzetesen mertem gondolni:

  1. pöccre ugyanazzal a kezdővel állt fel, mint a Diósgyőr elleni felkészülésin.
  2. felküldött egy négyvédős felállást, ráadásul a padon hagyta Batikot.
  3. Lanzafame elé betett egy középcsatárt.
  4. Gazdagot kivitte a szélre.
“A rendszervita megérkezett a nappalinkba: a négy lehet több, mint az öt?” bővebben

Végre újra tétmeccsnap

MTK – Bp. Honvéd @ Magyar kupa

Hetven nap után. Régen ennyi volt egy rövidebb téli szünet, ami alatt azért voltak pletykák, igazolások, volt pár edzőmeccs, lehetett számolgatni a tavaszra, vagyis valahogy el lehetett viselni szódával. Az utóbbi két hónapot azonban szinte sehogy, se szódával, se Unicummal. Mert egyszerűen nem volt foci, és úgy nem volt, hogy a létezés síkjáról is csaknem eltűnt. A hétköznapok egészen másról szóltak.

Ma viszont kupameccset játszunk az MTK-val, vagyis újra elkezdjük értelmezni a valóságot. Azt a valóságot amiben léteznek Kispest-MTK mérkőzések, mert bármilyen hosszú is volt a huszadik század, és talán tart még ma is, alapvetően az ilyen mérkőzések ugyanúgy a történetéhez tartoznak, ugyanúgy lenyomatai, mint a világháborúk, az internet, a mozi megjelenése (hanggal!), Einstein relativitás-elmélete, meg a minden egyéb, amit meg kellett élni. A Kispest-MTK meccsek azért is kiemelkednek a megélt dolgok halmazából, és képezik egy egészen kicsi részhalmazát, mert általában volt értelme őket megélni.

És ma újra.

“Végre újra tétmeccsnap” bővebben

Ellentétben a Mikroszkóp színpaddal, a magyar foci humora mindig képes megújulni

Bp. Honvéd – MTK kupameccs mához egy hétre, kedd este kilenckor, zárt kapuk mögött a hatvanhétezres Népstadionban. Csodálatos.

Mondjuk, az is igaz, hogy mivel zártkapus, a pálya tartozékain kívül egyedül a luxra (kb. a fényerő) van szükség a tévés közvetítések miatt, minden más lényegtelen. Akár lehet a Népstadionban is, vagy akár lehetne az akadémiánkon is, amennyiben megfelel a tévének a világítás.

De szerencsére nem ennyire egyszerű a helyzet, mert a magyar futball csak a magyar futballközegben értelmezhető, ahol egyrészt fontos szereplő a szövetség, másrészt a többi klubok.

“Ellentétben a Mikroszkóp színpaddal, a magyar foci humora mindig képes megújulni” bővebben

Kupameccsel indul újra a zártkapus idény

  • május 23., szombat // MTK – Honvéd (kupa)
  • május 27., szerda // Honvéd – MTK (kupa)
  • május 30., szombat // Honvéd – Debrecen
  • június 2., kedd // kupadöntő
  • egyelőre dátum nélkül // Újpest – Honvéd
  • egyelőre dátum nélkül // Honvéd – Videoton
  • egyelőre dátum nélkül // Mezőkövesd- Honvéd
  • egyelőre dátum nélkül // Honvéd – FTC
  • egyelőre dátum nélkül // ZTE – Honvéd
  • egyelőre dátum nélkül // Honvéd – Kaposvár
  • egyelőre dátum nélkül // Felcsút – Honvéd

További érdekesség, hogy

  • az MLSZ ötre emeli a cserélhető játékosok számát, azonban csere miatt továbbra is csak legfeljebb háromszor lehet megszakítani a játékot.
  • félidőnként lesz ivószünet.
  • július 12-ig kell befejezni a bajnokságot.
  • a Magyar Kupa rangja ismét emelkedett kicsit: miközben két bajnoki között legalább három napnak kell eltelnie, addig egy kupameccs és egy bajnoki között elég kettőnek is.

(via mlsz.hu és mlsz értesítő)

Szeged hatalmas lépés egy embernek, azonban kicsi lépés Európa felé

Bp. Honvéd – Paks 2-0 @ Magyar kupa, Szeged

➖ Halászlé ✅

Más iskola, mint a kömlődi, ott az alaplé ízletes, itt viszont az alaplé tartalmas, és a tartalom adja az ízét. Mindkettő remek gondolat, nem fogok igazságot tenni, mert nekem mindkettő nagyon ízlett. Igaz, a Szegeden fogyasztott kicsit jobban, de annyival nem, hogy bármilyen állításba belebonyolódjak.

“Szeged hatalmas lépés egy embernek, azonban kicsi lépés Európa felé” bővebben

Bonyolódik a helyzet a fociban és a magyar kupában is

Bp. Honvéd – Paks @ Szeged, 18h

pre: koronavírusvészhelyzet

Kijött egy reggeli anyag az MTI-n, ami egyelőre a száz főnél nagyobb beltéri rendezvényeket tiltaná be. Az még ne tiszta, hogy ezt a kormány elfogadja-e, valamint, hogy a stadionok, amik ugye fedettek minek fognak minősülni. Ha beltérnek, akkor csak a Felcsút játszhat otthon a Kisvárdával, és kivételesen valós nézőszámot adnak meg hozzá.

Rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak az operatív törzs – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten.

A javaslatot a miniszter azzal indokolta a közmédiának nyilatkozva, hogy szintet kell lépni a védekezésben.

Gulyás Gergely azt mondta, a kormánynak arról a javaslatról is döntenie kell, hogy zárják le a határokat az Olaszországból érkezők előtt, a magyar állampolgárok bejöhetnek, de rájuk automatikus karantén várna.

A miniszter közölte, az operatív törzs azt is javasolja a kormánynak, hogy a száz főnél nagyobb beltéri rendezvényeket tiltsa meg. A veszélyhelyzet elrendelése lehetővé teszi, hogy például házi karanténokat is el lehessen rendelni – tette hozzá.

Elmondta, a kormány 9 órakor kezdődő ülésén tárgyal az operatív törzs koronavírussal kapcsolatos javaslatairól.

MTI
“Bonyolódik a helyzet a fociban és a magyar kupában is” bővebben