Mastodon

Nagyjából teljes a felkészülés programja

  • a BVSC elleni meccs pontos időpontjára még várunk,
  • valamint, mivel nem emelték ki külön, hogy a meccseket nézők előtt rendeznék, arra is várunk, hogy mikor mondják ki: zártkapu. Az Arad elleni meccs például négy nap múlva lesz, ennyi idővel előtte azért már lehetne tudni ilyen apróságokat.
“Nagyjából teljes a felkészülés programja” bővebben

Helyszínváltozások, frissített naptár

Az adatbank szerint máris két bajnokink helyszíne változott meg a múlt héthez képest:

  • 3. forduló, Nyíregyháza – Honvéd // Kisvárda helyett Balmazújvárosban lesz.
  • 6. forduló, Honvéd – Haladás // a szombathelyi stadionban gyepszőnyeget cserélnek, ezért a két klub felcserélte a pályaválasztói jogot.

További újdonság, hogy kijöttek az NB III Dél-Keleti csoportjában is a helyszínek és a pontos időpontok.

Mindkettővel frissítettük a naptárunkat, amire szabadon fel lehet iratkozni, és akkor mindig tudni fogjátok, hogy hol és mikor játszik a Kispest.

A naptár elérhető ide kattintva.

Fontos nem is annyira apróság, hogy az NB II-ben még változhatnak az időpontok, ugyani az atyaúristen köztévé még nem szólalt meg.

“Helyszínváltozások, frissített naptár” bővebben

Napikispest 2021.01.04.

  • elkezdtük ma // a felkészülést. (via honvedfc.hu)
    • a poszt címlaképe szerint // Lovric már olyan öreg, hogy cellux-szal tartják össze a hátát.
  • edzőmeccs // január 9-én Honvéd-Győr lesz az MFA-n. (via ETO)
  • edzőmeccs // január 16-án MTK-Honvéd lesz a Hungárián. (via mtkbudapest.hu)
  • bétateszt // bedurrantottunk egy naptárat. Nem biztos, hogy a most éles megoldást választjuk, és az sem, hogy lesz egyáltalán naptárunk, egy tesztet azonban megér.
  • játékoskeringő, TGK // a nyáron az NB II-es Haladástól igazolt, 19 éves Tóth-Gábor Kristófot fél évre kölcsönadtuk az NB II-es Kazincbarcikának. (via honvedfc.hu) A kulcsszó: projektjátékos!

Napikispest 2016.03.30.

  • megint új időpontok //
    • mégsem április 9. a Fradi-Honvéd (ahogy március 30. sem, de azt már tudjuk egy ideje), hanem április 10., vasárnap, 19 óra. A tévé ugyanúgy adja, mintha szombaton volna a forduló többi meccsével, de ez valamiért vasárnap lesz. #nemértem
    • és természetesen a most szombat is módosult, kedden, de legalább minket nem érint. Az UTE-Vasas átkerült 18:00-ról 20:45-re és tévés meccs lesz, miközben a Felcsút-Haladás, ami eredetileg az lett volna, nem, de marad 20:45-kor, hogy a vendégeknek valóban rossz legyen.
    • az április 6., szerda 15:45-re kiírt Újpest-Honvédhoz azonban nem nyúltak, az egyelőre ebben a hülye időpontban lesz
    • funfact // az MLSZ dokumentumtára továbbra sem frissült március 10. óta, ahogy az mlsz.hu sem
  • bíróküldés // Vad II. fúj hétvégén a Videoton ellen. Legutóbb a szerdai, dunaújvárosi MTK-t vitte, akkor nem adta meg Bobál valószínűleg szabályos fejesgólját.

Napikispest 2015.10.27.

taccs_szarakodas

  • /// SZOLGÁLATI /// Elnézést kérünk, de a blogot kiszolgáló cég szerverei tegnap dél óta akadoznak, így néha percekig nem elérhető az oldal. (Ezt a bejegyzést is harmadikra sikerült elmentenem, és ki tudja mikor lesz olvasható.)
  • Ééééééés megcsinálták! Jól van, nem kellett csalatkoznunk az MLSZ-ben: a válogatott Norvégia elleni pótselejtezőjére hivatkozó Storck kérésére a november 7-i fordulót elhalasztották december 2., szerdára (vö. az ígérettel, hogy nem lesznek hétközi fordulók), valamint az eredetileg december 2-re kiírt kupakört pedig jövő február 10-re.
    • Magyarán most szombaton megyünk Debrecenbe, utána november 21-én fogadjuk az Újpestet, közte semmi. Érdekesség, hogy a Bozsikban nem volt és lesz bajnoki a szeptember 26-i Diósgyőr elleni 2-1-et követő csaknem két hónapban.
    • December 2-án valamikor lesz egy Honvéd-Paks.
    • A Magyar Kupa 5. fordulójának játéknapjai ezek után: 2016. február 10. és március 2. Az NB I. február 13-ra eső tavaszi rajtját a módosítás elvileg nem érinti.
    • // ahülye: miért a fordulót halasztottuk, és miért nem toltuk egyel arrébb a bajnokságot? És vajon a tévé hogy fog közvetíteni szerdán? (Mármint a kötelező Fradi mellett egy másikat.)

“Napikispest 2015.10.27.” bővebben