Mastodon

Szerző: robwarzycha

Egyszerűen nem tudunk tévedni a sós burgonyával – 15 éves a csakblog

Nekünk a Kispest podcast S01E14

Kétfajta posztot szerettem igazán írni az aktívabb csakblogos korszakomban: nyilván az Én Kispest-Honvéd sztorimat, no és az éves csakblog szülinapos érzelmeskedéseket, ami eleinte az én reszortom volt. Az a helyzet, hogy bármennyire is szánalmasnak tűnhet, én tényleg minden egyes alkalommal meghatódásig örvendezek, ha egy írásom betalál a kispesti közeg szívébe – és évről évre azzal szembesülni, hogy a Hantával (legalábbis az első 10 évben) alapvetően ketten írt blogunk hova fejlődött, ezek nekem mindig is ünnepi percek voltak, amik melankolikus és pátoszos posztokat, a hűtőből elővett cerna hora-i sört (amíg lehetett) és a hifibe betolt valamely nemes Paradise Lost vagy Dark Tranquillity albumot követelt meg.

„Egyszerűen nem tudunk tévedni a sós burgonyával – 15 éves a csakblog” bővebben

A poszt, ami annyira aktuális, mint Docherty díszpolgárrá avatása Kispesten

Ilyen időket élünk, két nappal szülinap után érkezik az aktualitásátvesztett poszt.

Utószülinap, ’vember 6, berkaperkelt, miazmás helyett skizofrén 14. évi évforduló. Egyrészt hatalmas dolog ez nekünk, ki hitte volna 2010-ben ezt, amikor elindult a show, aztán 3 nap múlva hegesztettem is az első posztot izgulva az otthoni íróasztalnál, hogy hogy fogadják majd ezt az olvasók, érdekel egyáltalán majd valakit? Másrészt mióta legutóbb posztoltam, mi történt itt? A kerítéses kretének helyett jött az új ignorant boss, vele együtt egy új lerakat gyagyás tódi, rám pedig örökre ráég a „megtisztulás” koncepciója, pedig, eskü, ma is tartom, hogy akkor igazam volt, csak a sok sülthülye vezetőnk élni sem tud az adódó esélyekkel…

„A poszt, ami annyira aktuális, mint Docherty díszpolgárrá avatása Kispesten” bővebben

Honvéd Divides Us, Honvéd Unites Us

Honvéd – Mosonmagyaróvár 3-1

Romokban heverő feljutási álmok és szurkolói társaság várt haza közel egy hónapos „meccs-távollétem” után, és szívemben a levantei nyárral nem is volt könnyű átállni a klasszikus októberi vasárnapi nyomasztásra tegnap. Aztán egy zsáknyi fonál, a szemfüles Kerezsi, a nagy formát futó Ábel-Gyuri-Hanta-Viktor kvartett és este az intézményesített szomorkodás ír és angol nagymesterei segítettek vágányra állni.

„Honvéd Divides Us, Honvéd Unites Us” bővebben

Szeptemberi klasszikus

Honvéd – ETO 2-1

Igazi, csodálatos őszi vasárnapnak indult a mai nap, hol enyhe napsütéssel, hol kellemes rántotthús-illattal megült wekerlei utcácskákkal ebédidő tájt, hol pedig iskolakezdés tiszteletére borongóssá váló délutánnal. Egy szebb és jobb világban ilyenkor menne az ember az NB1 dobogóért hajtó Kispest meccsére, de nem egy szebb és jobb világ van, hanem épp újjászületni próbálunk megint, történelmünk során úgy n+1. alkalommal, így nem teljes az öröm. Nem teljes, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy délután 3-kor úgy indultam el otthonról, hogy lógott az orrom. Bár nem azt hozta eddig a lezuhanásunk, amit egy NB2-es Honvédtól várnék, sem a hantai mélybúsongások az NB1-es ethoszról nem marnak egyelőre szívemig (bár tartom: ott a helyünk, odafenn), sem a „na RW, ezért akartad az NB2-t, belátod, hogy jobb lett volna Lukicsékkal egy újabb NB1-es év” kérdésekre pedig nem pazarolok választ (egyértelmű: funkcionális száműzetésünknek van némi haszna, ezt pedig élvezem, ugyanúgy, ahogyan azt is, hogy nem hoz tyúkszarbukéjú prenga- és csirkovicsszagot a szél a Bozsik felől. Pont.)

„Szeptemberi klasszikus” bővebben

Jó dolog a futás, csak addig tré, míg bele nem lendülsz – mondta Ceolin Forrai Rambo Coelho, és kért egy esernyőt a fedett lelátón

Hanta kedvéért egy zsurnalizmus: „Az eső minket, mi a Tiszakécskét vertük el”. Bocsánat… (fotó: hanta)

Bár Pinezits mester a honlap beharangozóinterjújában jó szokásához mérten sietett leszögezni, hogy bár ez egy kötelező győzelemnek van kikiáltva, rohadtul nem az; azért mi egymás között valljuk be, hogy ha itt szóban mindig elejtjük azt is, hogy a Honvédnak első osztályban van a helye, az azt is jelenti, hogy fel akarunk jutni, akkor pedig, lehet ezt akárhogy ragozni, ez kötelező győzelem. Nyilván nem vagyunk vakok, és látjuk, hogy az „első osztályban a helyünk, DE…” szöveghez mindig csatolnak a klubházból egy 10 oldalas apró betűs záradékot is, amiben a sok „minekután”, „végülis”, „azonban”, „mindazonáltal” között csak annak a narratív bebiztosítása áll, hogy azért, ha lehet, ne haragudjon meg mindenki, ha mégse sikerül egyből feljutni, csak mondjuk 3/5/10/20 év múlva, már egy új futballrendszerben. Tudjuk. Ennek ellenére, ha a hivatalos sztorink „eredményes Kispest felépítése rövid és középtávon” passzusát komolyan vesszük, tegnap nyerni kellett.

„Jó dolog a futás, csak addig tré, míg bele nem lendülsz – mondta Ceolin Forrai Rambo Coelho, és kért egy esernyőt a fedett lelátón” bővebben

Merre tartunk?

Nyíregyháza – Honvéd 0-0

Vörös naplemente, reméljük, nem jelzésértékkel. Fotó: Gyuri.

Az a helyzet, hogy erősen kettős érzelmek dolgoznak bennem a tegnapi nap kapcsán, és ez a hangulat általánosan kiterjeszthető az egész eddigi idényre. Magánvonalon mindhárom eddigi meccsünk körítése, előzményei remekül sikerültek, hangulatos, egyenesen a csúcs csakblog-éveinket megidéző túrákkal (Csákvár és tegnap) vagy meccsrákészüléssel (Kozár) – viszont maguk a mérkőzések nem épp aranyoldalainkat gyarapítják. A csákvári katartikus zárás még nagyrészt el tudta fedni a már akkor is látszó gyermekbetegségeit a keretnek, de a ’misleny ellen már teljességében kezdtek kibontakozni az ellentmondások a narratíva és a megvalósulás között. Tegnap ez a kettősség folytatódott: remek napon vagyunk túl szurkolócsapatilag, de a lendületből feljutás (egyre inkább úgy tűnik, csak magunknak mantrázott ábrándja) körül sokasodnak a kérdőjelek.

„Merre tartunk?” bővebben

Megingó tervek?

Bp. Honvéd – Kozármisleny 1-2

A hétvégének két tervvel futottam neki, ahogyan a klub is: ebből egy közös metszet is volt – relatíve simán nyerni a Kozármisleny ellen, vagy ha csak nyögvenyelősen, amúgy csákvári módra sikerül, akkor úgy. A klub emellett szülinapot akart volna ülni vasárnap délután, én magam grillezni a srácokkal ugyanakkor. Ez három tervezett célkitűzés volt, amiből majdnem 0, végül egy darab valósult meg többé-kevésbé. Olvasóink számára a legnagyobb fájdalom, hogy ez a grillezés lett.

„Megingó tervek?” bővebben

Nehéz helyzet, de vállalható célok, jó hangulat: ez az ankét tanulsága

Vannak olyan napok, amik munkában és egyebekben is remekül sülnek el, amikor mindennel hasítasz, jön az ihlet, ütemesen tudsz dolgozni, délután/este pedig valami program még meg is koronázza az addigi erőfeszítéseket; máskor viszont nyűglődés, szenvelgés, nem jön az isteni szikra, borzasztó. Szerencsére tegnap az első változatot éltem meg: kivételesen otthondolgozást nyertem csütörtökre, egész délelőtt készítettem elő háttér-olvasásokkal a délutáni elemző kört, mindezt a Kiserdő egy padján ülve vagy a telepen sétálgatva-jegyzetelve, délután aztán magamat is meglepő hatékonysággal mindezt gépre is vittem, egy pofás dolgozat formájában. Szóval a 17.45-kor bekapkodott uzsonnadinnye (az is remek volt) után teljes megelégedettséggel a szívemben rohanhattam ki a Bozsikba. (Nem egészen teljes elégedettséggel azért: sajnos a nagy jegyzetelés-írás közepette, hiába kezdtem reggel fél 8-kor, futásra nem maradt időm. Majd hétvégén.)

„Nehéz helyzet, de vállalható célok, jó hangulat: ez az ankét tanulsága” bővebben

Elindultunk valamerre, remélem célba is érünk

Két hete, a BVSC elleni edzőmeccs után vélekedtem úgy: ha hozunk két, NB2-es szinten vállalható csatárt erre a keretre, sima feljutás, nélkülük viszont bármilehet necceskedés várható idén. A tegnapi, csákvári nyitány több fronton is igazolta ezt az elméletem, bár, tegyük hozzá, ez csak az első meccs volt a 34-ből, szóval még hatalmas tanulságokat azért nem kéne levonni, bármennyire is szeretek élni az ilyen eszközökkel. Egy biztos: tegnap volt rengeteg jó és több aggodalomra okot adó élményelem is.

„Elindultunk valamerre, remélem célba is érünk” bővebben