mert célunk csak egy van
„Az álmunk egyik fele elszállt sajnos. De nincs idő a szomorkodásra, mert hétvégén fontos mérkőzés lesz. Győznünk kell, hogy életben tartsuk az álmunk másik felét. CSAK!” –írja Baráth Boti a népszerű közösségi oldalon, és nem tudok vele vitatkozni. Holnap Felcsútra látogatunk a szerdai MK-fiaskó után a másik (papíron) legerősebb hazai csapat ellen. Soha könnyebb napokat, yeah! „Brutális hét, második felvonás” bővebben
Ennyit tudok mondani ítéletként a tegnap estéről. Ám nincs most helye a vereségekkor szokásos ostorozásoknak, úgy hiszem. Bár nem játszottunk jól, főleg a második gól után nem, nyilván, de egy percig nem éreztem, hogy a csapat beleszarna/kishitű lenne/gyengébb volna ellenfelénél. Utóbbit egyáltalán nem éreztem, ezért is fájó a kupabúcsú, úgy látszik, idén nagyon nem megy nekünk a Fradi ellen, lehetnek akármilyen tré formában, a Sors nem nekünk írja a forgatókönyveket. „Ez most nem jött össze” bővebben
Tovább íródik a hihetetlenbe hajló kispesti hőstörténet a Bohócliga 2016/17-es kiírásában. A nagyok előre lebeszélt játékába belekotnyeleskedő külvárosi outsider csak nem akar leszakadni, ráadásul a korábbi évek kifutott jó eredményei után idén már egész tartósan egész markáns produkciókat szállít a kispesti kompánia. Szóval még mindig nem biztos semmi, és még mindig messze a vége, és bármikor véget érhet az idei álom, de a posztcímben leírtakat már én sem tudom eltagadni. „…és a 85. percben már én is elhittem, hogy ez nem lesz egy rossz szezon” bővebben
…és ez most nem RW szokásos mindenben Atletit látó hülyesége (dehogynem, mondja az olvasó). Rossi újdonsült nyilatkozataiban egyre többször bukkan fel a matracos mániákus kispadvezér credójának nem egy eleme (mi csapatként vagyunk nagyok; meccsről meccsre kell haladnunk; a mi keretünk nem tud rotálni, nem pihentetek; nincs különbség bajnokság és MK között; megyünk előre, stb.), ami örvendetes, hát ha még mindehhez a cholói pedagógiai képesség is társulna, már most megtenném magunkat az év meglepetésének. Így még azért vannak fenntartásaim…
Jó kedvünk lehet a mai nap után: izgalmas, jó iramú meccsen hoztuk a magunktól elvárt kötelezőt, ami, ha jobban belegondolunk, nem is volt annyira kötelező, mégis magabiztosan meglett a három pont, egy Lanza, egy Eppel, tele vendégszektor, tényleg, valaki kívánhat még mást mára, ha kispesti? Nem nagyon hinném. „Utoljára talán 2012 tavaszán írtam ilyet, de igaz: magabiztosan kezdtük az új félszezont!” bővebben
Sose jön be a nagy patetikusan monumentális beharang, akármikor próbálkozok is ilyennel, így most sem teszek így. Ennek ellenére hajlok a címben foglalt ítéletre: én úgy érzem, sok minden, ha nem is eldől, de legalábbis irányba áll holnap. Hát, meglátjuk. „A Hidegkutiban árazhatjuk be a kispesti tavaszt” bővebben
No, ebből még akármi is lehet, hogy Doki barátom örökérvényűjét idézzem. Röviden úgy összegezhetnék: láthattunk egy típusos „utóbbiévekbeli” Fradi-Honvédot, zsákszámra kihagyott helyzetekkel és ostoba védelmi hibákkal a mi, semmi különös teljesítménnyel és 1-2 klasszisjátékossal az ő oldalukon. És persze megint ők nyertek.
De most csak egy góllal – és az MK-ban van ugye visszavágó is. Nem lefutott ez még. „A meccs Kispesten dől el” bővebben
Csodásan (és vörös-feketén) zárult a tegnapi és indult a mai napom is, ennek örömére pont átbillent bennem a posztírói indíttatás mutatója, főleg, hogy tegnap este ezeket a papírdarabokat is beszereztem, amiket a fönti képen láttok. Beharang a hajtás után. „Holnap indulunk, kérdés, hova jutunk?- gondolkozik RW és közben mindenkit ölel” bővebben
Bármilyen szempontból. Igen.
Nekem úgy mostanáig tartott a lehiggadás, kábé, tegnap még csak permanensen fröcsögtem Öcsémnek, Faternak, Hantának, Ábelnek meg Viktornak, este meg otthon a falnak. Nyilván ezzel nem voltam egyedül.
És mondom, a legrosszabb az, ha túl az első fölinduláson elkezdünk egy kicsit gondolkodni hogy mi miért történt… „Igazán szomorúak akkor leszünk, ha a tegnapi nap mögé nézünk” bővebben