mert célunk csak egy van
Bár csakblog tervez, Isten végez, megpróbálunk idén egy(-két) új miniposzt-rovattal támadni bajnokik után. Ezek közül az első az adott meccs -hangsúlyozottan szerintünk– legjobb játékosával, kvázi a „meccs arcával” foglalkozik egy rövid értékelés erejéig. A tegnapi meccs kapcsán szerencsére nem is volt olyan könnyű kiválasztani ezt a VIP-fejet, lett is hát rögtön kettő. „A meccs csakblog-arca” bővebben
Annyira, de annyira tudom szeretni az olyan meccsnapokat, amikor van egyfajta elvárásunk a találkozó előtt a hangulat, az eredmény, és egyáltalán az egész este felé, és ezek az elvárások be is jönnek. Na, a tegnap ilyen volt. Nem is tudom, utoljára mikor írhattam ilyen vidáman beszámoló posztot. Talán tavaly júniusban Debrecenből, de ott viszont nem is volt semmi elvárás és kesernyés idényvégi hangulatunkat inkább a rezignáltság dominálta. Tegnap viszont… meccsélmény volt.
Meccsélmény, emberek!!! Mióta nem volt már ilyen…? „Meccsélmény!!!444!!4” bővebben
… hogy eldőljön, vagy legalábbis elinduljon az az út, melynek során el kell dőljön, hogy milyen idénynek is nézünk elébe. Egy, a tavalyi-tavalyelőtti nyögvenyelést folytató szenvedéstörténetnek? Egy minimálisan jobb, de így is csak szürke alsó-középmezőnyös semminek? Egy meglepetésre a felsőházba betolakodó überraschung-idénynek? Most ezt még nem tudjuk, a komment-közvéleménykutatás ingája valahol az első két verzió között állt meg, az utóbbit csak a reményeink táplálják. Megjegyzem a reménynek a foszlánya is régen járt már e blogon, szóval örüljünk az apróságoknak is. „És akkor ma este beállunk a nagy kérdőjel alá” bővebben
A címbéli kérdés utoljára akkor hangzott el a számból, mikor 2012-ben még egy szebb és jobb világban tesómmal a morvaországi Cerna Hora sörgyára fölötti dombról ereszkedtünk le a főzde felé, és megcsapta az orrunkat a malátázóüzem felől érkező csodás fuvallat illata. Hát, az se ma volt.
Most viszont ugyanezt kérdezem magamtól, és végre a Kispest kapcsán, ahol az elmúlt napok, ha nem is hurráoptimizmusra, de legalább egy kellemesen elcsodálkozós „Na mi történt itt?” eleresztésére azért okot adnak – meg persze a címbeli kérdésre. Ezek egyike sincs még persze megválaszolva, de hogy már maga a kérdés föltehető, az az elmúlt 15 hónap után nekem már szinte elég is. „Valami van a levegőben…?” bővebben
… a Sors részéről arra, hogy tegnapi posztunkban figyelmetlenül új román balvédőként hivatkoztam szegény Szilágyi Lórándra (hiába, ez van ha az ember nem jár edzőmeccsekre, az ankéton pedig fél füllel csak annyit csíp el a Papa szövegéből, hogy „új… próbázó… Romániából… balhátvéd…„). RW hülyeségeket ír, hát akkor leigazoljuk a srácot, hadd írhasson róla hetente – gondolhatta a vezetőség (ha olvasna minket), és ímhol a véglegesített szerződés. Az erdélyi (marosvásárhelyi) születésű védőt kőkemény arcként harangozza be a klubhonlap, reméljük ez a jóslat jobban beválik, mint fél éve Konénél a „10-et ver tavasszal, figyeljék meg” jövendölés, vagy anno 1991 nyarán Negrau esetében a villámléptű csatár projekciója (Ádi minden volt, csak villámléptű nem, de más skilljei miatt igencsak szerettük).
Ha még interjúkat is csinálnék, élőben is tolhatnám a mea culpát az új szélsővédőnknek, ennek hiányában csak így online, és remélem, egy év múlva már kétszeresen bánkódok majd a hibám miatt, mert valóban egy új Mátyus, azaz szerethető favágó kvártélyozta be magát a kispesti tizenhatos bal fölső sarkára.
Sikeres szezonokat Kispesten!
