mert célunk csak egy van
Ha egy mondatban kellene összefoglalni a tegnapi* meccsélményt, csupán annyit mondanék: a leguánok a szünetben a kezdőkörben, a csapat pedig egészében lángolt.
*_ egész pontosan: szombati, de csak most volt időm (vh) kitenni RW már vasárnap megírt posztját. illetve már tegnap feltöltöttem, de akkorát bénáztam, hogy nem nyomtam meg a publikálás gombot. amúgy pedig üdv Kolozsvárról.
Ne maradjon el a beszámoló ezúttal sem, mégha retrospetív is lesz a poszt
Mit tesz az idő, akár másfél nap, ami a vasárnap este (= egy vasárnap késődélutáni meccs esetében a beszámolóposzt klasszik ideje), és a kedd dél közt telik el… Főleg, ha olyan kulcsesemény fémjelezte másfél napról van szó, mint amilyen a tegnapi hétfő volt. Bizony, ha nem zuhanok bele Paksról hazaérve az ágyba, és inkább megerőltetve magam, gépelni kezdek, akkor egy szoftos világvége cikk íródott volna – azért csak szoftos, mert az optimista kicsengésű diósgyőri beszámolómat nyilván nem akartam volna zárójelbe tenni teljesen, másrészt borzalmak ide vagy oda, valahol még bíztam az átigazolási időszakban, főleg haloványan, és ambivalens érzésekkel, a Zsoldy visszahozatalában. Mióta ez pedig bekövetkezett, a „kurva nagy bajban lehetünk idén” kicsengése a paksi meccsnek hirtelen átváltozott egy „mikor lesz már szombat?!„-ba. De kicsit lenyugodva, most komolyan: tényleg minden megváltozott volna?
„Paksról utólag, egész más nézőpontból” bővebben
Emlékszem, a Mister „első eljövetelekor”, még 2012 nyarán az első hazai bajnokin, a DVTK ellen a mindig lelkes fő Korzópápa (aki saját bevallása szerint SOSEM szid saját játékost és edzőt) a kispadoknál nagy erőkkel capoeirázó Marco Rossit nézte, majd az akkor még számunkra meglehetősen új mozgáskultúrától kicsit meglepetten csóválva fejét, úgy döntött, azért beküld valami verbális biztatást. Néhány olasz lelátói alapszóból álló bonmot-ját 1 percig ismételgette, ám a díszbokrok túloldalán épp magát rommá Cazzo-zó Marco rá sem hederített, így a csalódott hangadó így zárt: „E tutti Avanti, Andiamo…. (szomorú legyintés) a kurva anyád„. Hát, pont ez a klasszikus jár az eszemben a Kispestereket napok óta lázban tartó hír kapcsán, annyira benne van minden.
„Én csak annyit kérdeznék, öreg: ezért érdemes volt lelépni?” bővebbenKorán kilőtt beharangozó Paksra, ahova általában halászléért és egy pontért megyünk. Szakítani kéne ezzel a hagyománnyal.
Hosszú hajrát nyitva már péntek reggel nekifutok a beharangnak, mert ma kora délutántól én már nem leszek gépközelben, és mert a XX. század egyik utolsó reliktumaként tablet és telónyomogatás nélküli ejtőzésre készülök Doki barátomnál a Ráckevei- (Soroksári-) Dunaág mentén, továbbá hogy Fanta úr cikkírás helyett nyugodtan mehessen maholnap sörvadászatra a pesti éjszakában, most enyém lesz a posztírás ódiuma. Csak kicsit korán.
„Paks-Kispest: amikor csak a helyszín és az időpont biztos, más semmi” bővebbenBármilyen fura ez most, de nem feltétlen rossz érzés most KISPESTINEK lenni, egy kupakiesés (?) és egy vereség ellenére sem…
A vállalható vereség az egyik leggyászabb fogalom a drukkerek körében – vagy legalábbis nálam biztosan. Ez a definíció az, amit akkor mondunk, ha valamivel vigasztalnánk magunkat akkor, amikor különben nincs más kapaszkodó. Valahol jól rímel a vállalható vereség a szerethető csapat naftalin- és egervárisanyibácsi szagú lózungjához, amiről mindig Hornby Focilázának egyszeri angol edzője jut az eszembe, aki azt sütötte el annak kapcsán, mikor sorozatos 1-0-ás, nézhetetlen győzelmek után ekézték, hogy ő nem szépen játszani, hanem győzni akar, bajnokságot azért adnak. Hát az biztos, hogy vállalható vereségekért és emelt fős kupakiesésekért max együttérzés jár, de most mégsincs rajtam az „utálok mindenkit hangulat„, biztos a szezoneleje teszi, de tényleg és őszintén elismerően tudok nyilatkozni a csütörtökünkről és a tegnapról.
„Utóhangok két vállalható bukáshoz” bővebben
Én alapvetően korzós arc vagyok, így ha választani kell, hogy hazai, vagy idegenbeli meccs, a mai napig reflexből rámondom, hogy a hazait preferálom. Pedig ez az utóbbi 15 évben már egyáltalán nem állja meg a helyét, de hát a régi reflexekkel nehéz mit tenni. Ugyanis az idegenbelieknek is megvan a maguk bája, és a kellemetlen, fárasztó utazásokat kiegyensúlyozó előnyük: maga az élmény, az új stadion felfedezése, és az új térség felfedezése. Jó esetben egy jó kirándulással, városnézéssel, külföldi túráinkon pár nap hozzátoldásával akár kis nyaralássá is transzformálható a trip. Na most a holnap éjfélkor induló craiovai kéjutazásra e megállapítások annyira illenek, mint a „visszafogott” jelző anno Hemy úr nyakkendőkészletére.
„Csapjuk fel az útikönyvet” bővebbenTegnap a klubvezetés megtartotta, saját definícójuk szerint „hosszú idő után előszöri alkalommal” évadnyitó szurkolói ankétját, ami igazából nagy meglepetéseket nem hozott – számomra. Visszatekintve az elmúlt hónapok csak-os blogposztjai alatti kommentcsatákra (már-már háborúra), sokáig kacérkodtam a gondolattal, hogy két beszámolót írok, hadd örüljön mindkét szekértábor; egy optimista, idényvárós, finoman Hemy-fricskázóst az egyik csoportnak, és egy RW-s sajátot, amit pont a káros szekértáborlogika miatt majd el lesz könyvelve a másik csoporthoz tartozónak, noha továbbra sem tartom magam retrográd Hemystának, csak realistának, de ez az utóbbi hetekben már elég volt a fentebbi címkéhez. Szóval ezen gondolkoztam, aztán igazából úgy voltam vele: most mit bohóckodjak külön, leírom a véleményem, aztán lesz ami lesz. Ez következik most.
„Ankétról így, ankétról úgy” bővebbenKezd beindulni az elmúlt napokban alvó Lőrinci átigazolási Henger(mű). Kesztyűs Barni tegnapi érkezése után újabb nagyágyút szeretünk meg Paksról, az amúgy kipróbált bohócliger Egerszegi Tamás személyében. Újabb hiányposztra, középpályára. Oh, wait…
Ha még lesz további hír, természetesen bővítjük a #napikispestet. Jujj, úgy izgulok!
Update 2: Senki se vádoljon kétKULACSoskodással, de újabb érkezőről számol be a honlap. A derék, 1944-es ukrán frontharcos fejjel ellátott Vladyslav Kulach is egy évre jön kölcsönbe (úgy látszik a héten ez lett a divat), és posztja szerint olyasmi, mint a Zsoldy volt. Gyanítom, ezzel a talján hazacsábítását csiripelő pletykáktól is elköszönhetünk, pedig megnéztem volna, amint darócruhában, fókamászásban végigperisztaltikázik a jó digó a 42-es pályáján, akkor talán én is megbocsájtottam volna neki (NOT).
„Napikispest 2019.07.10.” bővebben
Időutaztunk egy kicsit holnap délutánra, és a sorsolást követően körbekérdeztünk a csapat és a háttérszemélyzet, a blog szerkesztői és olvasói között, hogy hogyan is értékelik a párosítást.
„Gyors riport holnap késődélutánról” bővebben
Hiába távozott el a klub éléről a Pappa a tavasz közepén, és hiába „aggódtunk” páran, hogy vége a legendás kispesti kommunikációs bravúroknak, és eljön a szőröstökű profizmus ideje, vége az egy nap alatt menesztett edzők és helyére jövő kalandorok időszakának, és hogy ki kell bírnunk a legendás keddi vlogok nélkül. Nos, félelmünk alaptalan volt – az új vezetőség már az elején leszögezte, hogy bár nem vesznek át mindent a karizmatikus elődjüktől; azonban ami jó, például a decens gazdálkodás, azt megtartják. Ezek szerint még mást is. Nem elég, hogy EL előtt egy hónappal, biztos, ami biztos, eltakarítjuk az útból a regnáló szakvezetést, nehogy minimális összeszokottsággal forduljunk a selejtezőkre (gondolom az „arra az egy körre mit izguljunk” jelszóval), de a csúcs még csak most jön. Sannino mester csodálatos bemutatóvideóját nézve a honlapon, hát csak annak nem ugrik be a George Francis Communication Inc. édes emlékképe, aki az elmúlt 13 évet egy ferencvárosi betonbunkerben töltötte Crnomarkovics poszterek csókolgatása mellett, egy Bodnár gyúró arcszőrzetéből szőtt függőágyban héderezve. Tényleg félelmetes a stílusbeli hasonlóság, max a jól ismert faasztalos sajtószobát cseréltük le egy lőrinci családi ház hátsókertjére.
Várom a nyarat és a további kacagásokat.
Update: egyik fotósunktól származó belső hír, hogy a legutóbb 2018 őszén az az Enterobacterese csapatában pályára lépő Enrico Sarmonella lehet az első új igazolás idén. Igen, ő az, aki már 4 éve is próbázott nálunk egy téli edzőmérkőzésen, de akkor az anyagiakban nem tudtunk vele megállapodni, talán majd most.
Igazán elkényeztetünk titeket, hiszen egyszerre ketten is posztoltunk az új edzőről: hanta // robwarzycha
