Új rigmusok sora született a kispesti nyárestében, a címben jelzett kántáláson túl természetesen volt „Boti bebaszta, Boti bebaszta, Boti bebasztaaaaa„, továbbá „Szántsd fel a pályát, Eke szántsd fel a pályát, száááántsd fel a pááá-lyááát, Eke, szántsd fel a pályát„, no és „GeriGeriGeriGeri” a kisSikesdi cseréjekor. Ha meg ócsárlás helyett össznépileg játékosnév-rigmusok szállnak a Korzó felett, az már rossz meccset nem jelent. „Csa-tár Bo-ti, csa-tár Bo-ti!” bővebben
Szerző: robwarzycha
Ez nekem (viszont) poszt
Az történt, hogy ma reggel bejöttem, leültem a gép elé, megnéztem, mennyi a meló (k. sok), bele tudok e sűríteni egy beharangot (nem), Hanta írt -e valamit a máról (igen), azaz kell-e valamit feltolni. A válaszok nem abba az irányba mutatnak, hogy bármire is szükség lenne részemről, ha egy, az újságírás és a professzionalitás mércéje szerint működő blogról beszélnénk, de a CSAK (asszem) még nem az. „Ez nekem (viszont) poszt” bővebben
Még egyszer utoljára Davide Lanzafaméról
A blogon nálunk vannak hagyományok, amiket tartunk (és még többször pedig elfelejtünk). Ilyen volt például az is, hogy bizonyos kiemelt, szurkolói szempontból különösen fontos, különösen kedvelt arcok érkezésekor vagy távozásakor ezen alanyok külön posztot kaptak. Köszöntöttem én nagy délczegen Németh Norbit és Torghellét a hazatérésükkor, utóbbi külön „ki az ikon?” jellegű cikket is kapott később… Távozáskor pedig most szégyenszemre csak kisBabar Moreirasiratója jut eszembe, dehát az inkább volt pikírt, mint őszinte. Most Davide Lanzafamétól búcsúzunk, aki szurkolói pályafutásom legjobb kispesti légiósa lett a szememben, a LEGJOBB, így csupa nagybetűvel, és akinél tudtam, hogyha egyszer elmegy, biztos írok róla külön posztot. De ami most jön, az homlokegyenest az ellentéte lesz annak, amit terveztem. „Még egyszer utoljára Davide Lanzafaméról” bővebben
Búcsúzni tudni kell
Tudni bizony, és ez csak a legnagyobbak kiváltsága, meg ilyesmik, tényleg. No ne ijedjünk meg, a cím elsősorban a csapatra és az idényre vonatkozik – bár, ha a korzóról lesétálva az étert belengő savanyújóska hangulatra gondolok, akkor meg is ijedhetünk, mert hivatalosan-nem hivatalosan, azért itt többen búcsúztak, mint csupán az idény. Felemás érzések következnek. „Búcsúzni tudni kell” bővebben
A nap, amikor nem vagyok hajlandó siránkozni
Tegnap tehát megannyi, hol patetikus, hol pátosszal telített felvezetés után (az elmúlt hetek kb. összes posztjában erről elmélkedtünk vagy sírtunk) végleg véget ért a hosszúra nyúlt »bajnoki év«, most már hivatalosan is. (A szemfülesebb olvasók mindezt a blogfejlécben is észrevehették, hisz KW tavalyi, ünepi kreációja helyett most újat rendelt arculatfelelősünktől a jó Hanta úr). Ilyenkor jó magyar (és RW, de kb veghhantá-t is írhatnék, a blogtárs elmúlt egy évbeni korzóskorlátos öntemetése miatt) szokás szerint most valami brutális síróposztnak kéne jönnie – aki ilyet vár, térjen vissza holnap, én most inkább méltó búcsút veszek a legszebb kispesti évemtől, alapvetően vidáman. „A nap, amikor nem vagyok hajlandó siránkozni” bővebben
Epilógus
Ülök itt a gép előtt, szombat kora reggel, és azon gondolkozom (szokás szerint), hogy milyen elképesztően gyorsan elrepült ez az év. 365 napja ilyenkor közepes gyomorgörccsel készültem a debreceni túrára, pakolgatva össze a napi cuccokat a hátizsákba, nem is sejtve, hogy egy 5-2-t tolunk a végén a szezon legjobb első félidejével. Aztán jött a felejthetetlen utolsó hét, amit csoda, hogy túléltem, a bajnoki döntő napján még a kocsmakvíz országos döntővel is. Nos, a Quiznight döntőjébe ezúttal is bejutott a csapatunk és ma oda is megyek – viszont onnan eljőve mindenre megyek, csak bajnoki döntőre nem.
Egy hétig állt a Mezőkövesden épített reményszobor
Az egyébként is relatíve halovány bronzérmes terveink egy hete némileg erősödni látszottak, legalábbis a lelki tényezőket tekintve: végre ismét idegenbeli siker, klasszikus Eppel-Lanza gólduó, Bognár finom részrehajlásának kivédekezése a záró 20 percben, végre kisimult arcú Supka nyilatkozat, satöbbi, satöbbi. Vidáman jöttünk haza, na. Sőt, tegnap mind jómagam, mind Tesóm, mind az örök pesszimista Fater, de még a szimpatikus salgótarjáni drukkerkollega, akivel a meccsen szoktunk összefutni, egyetértettünk abban, hogy itt ma, nem tudjuk hogyan, de nyerni fogunk. Szívesen írnám, hogy Hanta is osztotta ezt az érzést, ki is olvasom valamennyire a tegnapi beharangjából, de mégsem merek nyilatkozni a nevében. No, hát ilyen előzmények után, jó kispesti forgatókönyv szerint nem is jöhetett más, mint amit tegnap átéltünk.
„Egy hétig állt a Mezőkövesden épített reményszobor” bővebben
Azt hiszem, tavasszal eddig ez volt a legjobb
…és persze mondhatjuk, hogy nem volt magasan a bázisszint ehhez a megállapításomhoz, amivel nem is nagyon tudnék vitatkozni. Ettől persze a magam értékítéletében az állítás igaz, és emiatt nem is nagyon bánkódnék. Végre győztünk, végre voltak gólhelyzetek, végre voltak momentumok. Meg izgalom a végén. Ez kell a jó (jobb) meccsekhez, nem?
Bajnoki interjúk #2: Sikesdi, 2000-es kiadásban
Nagy Gergővel beszélgettünk.
Még közvetlenül a Vasas elleni meccset követően, Boti után két héttel ültünk le beszélgetni KW társaságában Nagy Gergővel, az MFA és a Kispestünk emblematikus arcával. Az időközben csapatkapitánnyá (pontosabban Gergő ragaszkodik hozzá: csapatkapitány-helyettessé) avanzsált, szerény és jó kedélyű középpályás, Botihoz hasonlóan nem szűkölködött a szavakkal és maratoni interjú készült a drukkerek egyik kedvencével. Ha nem szól bele az influenza és a benti munkacsúcs, már akkor, március közepén olvashattátok volna a beszélgetést, ám a hosszadalmas begépelés, szerkesztés időigénye miatt mostanra csúsztunk (a Debrecen elleni kupapárharc előtti időpontra tekintettel 2 -2 kérdés és válasz az MK-meccset is érinti, ezeket végül bennhagytam a történelmi hűség kedvéért).
Minden ízében tipikus
Egyszerűen nem tudom mással kezdeni a posztot, mint a közléssel, amit már számtalanszor elsütöttem e párosítás beharangozói, beszámolói, kommentárjai során a blog eddigi, közel 8 éve alatt (hiába, aki ennyi év után is újra és újra szűz témákat tud felhozni, az a blogírás Zelenkája vagy Lenzfém Dávidja lenne, és én nem vagyok az): nem szeretem az Újpest ellenieket. „Minden ízében tipikus” bővebben