Mastodon

Eső, hó, széllökés, van itt minden, ami akár jól is jöhet

Honvéd – Kisvárda @ Bozsik, szombat 17h (zárt kapu)

Nem elég, hogy hivatalosan sincs gempa pályafűtésre, erre ma (pénteken) egyrészt leesett a hó, másrészt (péntek 17 óra magassága) szakad az eső, és még a gépem töltőkábele is megadta magát, vagyis rögtön egy szolgálati lejmolás következik:

nincs valakinek véletlenül a padláson, vagy csak kallódóban egy nem használt, feleslegessé vált régi Magsafe töltője 2015-ös évjárat környéki Macbookhoz? Mindegy, hogy Air vagy Pro, csak tápot adjon. Szívesen elfogadnánk.

Azt nem tudom, hogy mikor merül le a gép (kb. addig tudom írni a posztot emberi körülmények között, majd át kell kapcsoljak az asztalon heverő Raspberry Pi 3-asra, aminél viszont még egy kaputelefonban is több kraft van, cserébe nem is az a feladata, hogy erőgép legyen, hanem, hogy mindenféle háttérinfrastruktúrát kiszolgáljon), viszont azt sejteni vélem, hogy a működő vízelvezetés mellett is milyen lesz a Kisvárda ellen a pálya, és

„Eső, hó, széllökés, van itt minden, ami akár jól is jöhet” bővebben

Benczenleitner úgy indított, hogy abból akár válogatottság is lehet

Hopp, egy szó lemaradt: „akadémista mezőnyjátékos„, ugyanis kapusból többen is debütáltak 90 perccel: Czuczi, Szemerédi és Berla.

„Benczenleitner úgy indított, hogy abból akár válogatottság is lehet” bővebben

A magyarokat és a saját nevelésűeket fokozatosan légiósokra cseréltük, azonban ettől nemhogy jobb nem lett a helyzet, hanem inkább sokkal rosszabb

Bocs a sok grafikonért, de ezt máshogy nehéz lenne elmagyarázni.

Mielőtt bármibe belevágnánk, egy gyors grafikon, hogy mit értünk a címben sokkal rosszabb alatt:

Amióta átvették a klubot, ilyen kevés ponton nem álltunk még 17 forduló után, és mindezt úgy, hogy a kék kivételével, a többi vonal ugyanúgy a kiesőhelyek környékét jelentette a korábbi években.

Elég csak ránézni a gólkülönbségünkre. A legrosszabb év végén nem volt annyira negatív, mint ahol most tartunk.

„A magyarokat és a saját nevelésűeket fokozatosan légiósokra cseréltük, azonban ettől nemhogy jobb nem lett a helyzet, hanem inkább sokkal rosszabb” bővebben

Benczenleitner!

Így kell debütálni egy Honvédban: a szavazatok alapján Benczenleitnert tartottátok a legjobbunknak az Újpest ellen meccsen. Semmivel sem volt rosszabb, sőt, mint bárki, aki játszott mostanában a balszélen védőt/középpályást, cserébe még csak szeptemberben lesz húsz éves.

Csoda, hogy ilyen sokat kellett várni az első meccsére. Igazából már legalább egy tucat becserélésen, negyed- vagy félórákon túl kéne lennie.

Az első három sorrendje:

  1. Benczenleitner
  2. Kocsis Dominik
  3. Szappanos
„Benczenleitner!” bővebben

Hátha ti észrevesztek valami összefüggést ezen a grafikonon

A bajnokságban lejátszott tizenhét meccsünk kevesebb, mint felén(!) sikerült eddig pontot szereznünk, ráadásul Újpesten úgy kaptunk ki hétvégén, hogy a lehetséges 990 percnyi játékidőnkből 731 esett légiósra, ami kimagaslóan a legtöbb az idényben.

Ha tovább bontjuk az adatokat, akkor azt is észrevehetjük, hogy a tavaly nyár óta igazolt játékosok 540 percet játszottak, ami szintén a legmagasabb érték az idényben. Vagyis mielőtt elkezdenénk fiatalozni, hogy miattuk szar minden, vegyük figyelembe,

  • az igazolások remekül sikerültek, és velük dőlnek a pontok,
  • a légiósok a belüket kiteszik a pályára, és dőlnek a pontok,
  • ráadásul milyen fiatalt játszatnál az új/légiós helyett, ha vele amúgy szarabb lenne?
  • nem érted, egyszerűen nincs ehhez a szinthez megfelelő saját nevelésű játékosunk!
„Hátha ti észrevesztek valami összefüggést ezen a grafikonon” bővebben