Sikerült eljutnom odáig, hogy alig pár nappal a bajnokság rajtja előtt, egyszerűen nem várok semmit. Úgy semmit, hogy tényleg semmit. Nincs bennem semmiféle drukk, elvárás, remény, netán vágy valamiféle apró kárörömre, hogy bárcsak megbuknának ezek is. Semmi,
olyan, mintha hidegen hagyna ez az egész Kispestnek nevezett dolog, miközben rohadtul nem így van. Ellenben ami van, az annyira új érzés, minőségében szinte hétköznap, hogy egyelőre nem tudom feldolgozni. Talán ha megpróbálom leírni.
„Nem lesz vízválasztó ez az idény, viszont nagyon döcögősen indul fejben” bővebben
