Mastodon

Elhunyt Komora Imre

1940-2024

Mindenekelőtt az új fejlesztési terv előírja, hogy szilárduljanak tovább a szakosztály csapatainak eredményes szereplését biztosító feltételek, s ebből következően minden csapat a maga osztályában legyen versenyben a bajnokságért, amelyet a dobogós hely reprezentálhat. NB I- es csapatunk a Magyar Népköztársasági Kupában érjen el döntős helyet, szerepeljen sikeresen a nemzetközi tornákon.

Megkülönböztetett figyelmet kell szentelnünk a nemzeti válogatottak felkészítésére. Mindezekhez biztosítanunk kell az utánpótlás-nevelés hatékonyságát, a csapatépítés és a játék eredményességének harmóniáját. Törekednünk kell, hogy széles körű saját nevelésű utánpótlásbázist teremtsünk, szorosabbá kell tenni az együttműködést a testvér honvéd sportegyesületekkel. Csak nagy körültekintéssel, a csapat szerkezeti igényei alapján kell néhány kész játékost igazolnunk. Ki kell alakítanunk a játékosok jó technikai készségén és erőnlétén alapuló, ellenfélhez rugalmasan igazodó, eredményességet biztosító stílust. Még többet kell tennünk azért, hogy játékosaink jobban becsüljék egymást, és még jobb kollektívává váljanak.

Komora Imre technikai vezető a Honvéd program 1978 című kiadványnak. (forrás: ADT Arcanum Digitális Tudománytár)
„Elhunyt Komora Imre” bővebben

Tudom, hogy úgyis nekem hisztek, ezért szótagolom: már meg-volt a tu-laj-do-nos-vál-tás

A soha viszont nem látásra, Metalcom!

frissítés: a cím lényegtelen, mert a klub közben szűkszavúan bejelentette. A posztot azért kiteszem, ha már dolgoztam rajta.

Valójában már napokkal ezelőtt megtörtént, bár a cégjegyzékben még mindig különböző Metalcomokat olvasni, azonban idővel vélhetően ez is elmúlik. Mindeközben a Nemzeti Sport szenzációként tálta azt a több hetes-hónapos információt, hogy Leisztinger veszi át a klubot. Valójában az történt, hogy maga a tulajváltás ténye nem érte el az Állami Sportlap ingerküszöbét, vagy az újságírói képtelenek voltak megugrani egy egészen alacsony küszöböt, viszont tegnap simán kitették kiskapitális betűkkel a címoldalra:

BP. HONVÉD: LEISZTINGER TAMÁS VESZI ÁT A KLUBOT, BEJELENTÉS CSÜTÖRTÖKÖN – NS-INFÓ

NS-INFÓ, az. Vinnyogva röhögök az Újságírás Élvonalán. Sőt, a Facebookon egyenesen #exkluzív anyagként hivatkozták. Nagyon várom már a cikket arról a friss és ropogós döntésről, hogy mostantól ötöt lehet cserélni a futballban, esetleg szenzációként lehozva, hogy a válogatott Vécsei Bálint Paksra igazolt.

„Tudom, hogy úgyis nekem hisztek, ezért szótagolom: már meg-volt a tu-laj-do-nos-vál-tás” bővebben

Jótétszolgálati lejmolós poszt

Billentyűzet, italpor, hangcucc, sör

Szokták mondani, hogy ha már egyszer eljutunk egy csomó emberhez, mert beletettük a szorgos munkát, akkor ha szükségünk van valamire, nyugodtan használjuk ki a lehetőséget és kérjünk. Általában nem szoktuk, amit jól mutat, hogy a támogatási programunk is megbújva, egy almenüből érhető el. Kivétel ez alól a nyaranta meghirdetett legyünk vendégetek egy sörre című programunk, ami pofátlanul arról szól, hogy mi elmegyünk nyaralni, ti pedig meghívtok minket egy-egy sörre.

Most viszont kicsit más a helyzet, mert két dologra igencsak szükségünk, szükségem lenne: egy billentyűzetre és némi jugoszláv delikátra. Magyarul: pofátlanul lejmolós poszt következik! Mottónk: Esküszöm, báttya, tényleg sörre kell!

„Jótétszolgálati lejmolós poszt” bővebben

Ki is az a Séllei Árpád, aki miatt azt merjük állítani, hogy napokon belül megtörténik, vagy már meg is történt a tulajdonosváltás?

Káderkeringő.

A Honvéd FC Kft. cégkivonata szerint július 29-től, vagyis 15 napja Kun Gergely és Séllei Árpád ügyvezetőként együtt képviseli a céget.

A Honvéd ezt az apróságot persze nem tartotta fontosnak közölni a t. publikummal. Se hírként, se fotóval a vezetőség oldalán, se adatként az általános információk listájában. Mondjuk utóbbi két esetben simán lehet, hogy a klubházból nem férnek hozzá a webkikötő összes funkciójához, és egy ilyen változtatáshoz szükség van az üzemeltetőre vagy egy fejlesztőre. Cikket viszont tudnak írni, vagyis áthidalhatatlan technikai akadálya nem lehet a bejelentésnek.

Egy Honvédnál az új ügyvezető személye talán többeket érdekel, mint a női csapat sokadik igazolása. Ugyan szintén nincs bejelentve, formailag talán pozíciója sincs, azonban egyre többet hallani róla, ezért hasonló kérdésként felmerülhet: ki az a Fórizs Sándor, és mit csinál Kispesten? (Mielőtt: az ilyesmi témák esetén a sajtóosztály azt írja meg, amire fentről engedélyt adnak számukra.)

„Ki is az a Séllei Árpád, aki miatt azt merjük állítani, hogy napokon belül megtörténik, vagy már meg is történt a tulajdonosváltás?” bővebben

Ami a hivatalos kommunikációból kimaradt

Kozármisleny – Honvéd 2-0

Természetesen a Hivatalos Galáriában nyoma sem lehet a valóságnak. Már amennyiben veszítünk. A címlapkép természetesen a szurkolók, hiszen valahova nyalni kell, utána egy ölelkezős-fogadkozós az öltözőből, bármi, a lényeg egyedül az, hogy ne derüljön ki: vesztettünk. Még a galéria címe is csak ennyi: klubnév1-klubnév2 dátum, mindenféle eredmény nélkül.

A címlapképünkön viszont egy olyan jelenetet láthattok, ami a Hivatalos Kommunikációban soha nem jelenhetne meg: a lehajtott fejű játékosok, ahogy próbálják eljátszani a bánatost, miután felmosták velük a pályát egy utolsó, világvégi faluban. Ráadásul egy olyan edzővel, akivel tavaly szinte képtelenek voltak nyerni.

(A győzelem/vereségkommunikációról hosszabban okoskodtunk a Hétvégi Kötekedő podcast legutóbbi adásában. Tessenek összevetni az ott elhangzottakat a most történtekkel.)

„Ami a hivatalos kommunikációból kimaradt” bővebben