mert célunk csak egy van
A posztcím nyilván a reggeli Hanta-beharang öncélú parafrázisa, ugyanakkor bizony nem teljesen hamis állítást tár az olvasó elé. Ha visszanézek emlékeimben, az utóbbi 10 év hazai meccsei az Újpest ellen valahogy leginkább ikszek voltak, vagy legalábbis ezek rémlenek, ha pedig ezek rémlenek, az az jelenti, ez az eredménytípus valamiért megragadt bennünk.
Hát meg. Mint a mai három pontunk a sárban. „Őszi szombat este az Újpest ellen mi mást csinálnánk, mint ikszet?” bővebben
Bejött minden, amit vártunk (hosszú labdás Videoton), és az is, amit nem (hülyebíró). Sajnos vannak napok, amikor a f*sznak a rossz végére kerülünk.
A Videoton a Honvéd ellen is dominált
„Nem akarok bírózni, de!” bővebben
De most tényleg, nem? Idén minden teljesen, vagy félig zivataros meccsünket behúztuk, amikor viszont elállt a zuhé bőven meccskezdet előtt, baj lett. Ma nem. Szünetben jött a záporrobbanás, az MTK pedig atomjaira hullott (sőt, már előtte jóval). A Randomországot meg mindjárt elmagyarázom. „Az eső sem mossa le rólunk, hogy esőmenői vagyunk Randomországnak” bővebben
A meccs első ötödében úgy festett, legszebb álmaink válnak valóra, aztán egy másik szokásos kispesti forgatókönyv érvényesült, a végén bő nyállal végrehajtott bírószidalmazással súlyosbítva, ezt nevezem trademarkos hétvégének. Aki összeesküvés-elméletekre és Iványi gyalázására számít, az most ne olvasson tovább, én másfelől közelítek. „Húsz percig minden szép volt és jó, majd utána hoztuk a „klasszikus Kispestet”” bővebben
Túl a hetet elvivő Lanza-hír sokkján és a kötelező örömködő/bizonytalankodó posztokon, a hétvégi fordulómentesség által adott lehetőséggel élve úgy döntöttünk, folytatjuk a dél-pesti fókuszú meccsexpedíciós sorozatunkat, ráadásul olyan mértékben, hogy ezúttal se nem déli, se nem pesti volt a célpont: Dorogra ugrottunk le nyíregyi vendégjátékot nézni. (Tudom, rohadjunk meg, hogy nem a Diósd-Honvéd II-re osonkodtunk ki, de néha nekünk is jár a szabi). „Délpesti focikalandok 2. – Se nem dél, se nem Pest” bővebben
Nem lehet, mert hiába tudja előre az ember, hogy ez lesz, hiába jelzi előre Rossi, hogy ez nekünk mindig nehéz, egyszerűen megszokhatatlanok ezek a „csak-mi-nyomunk-de-értelmezhető-helyzet-nélkül-ha-meg-helyzet-van-kihagyjuk” meccsek. Rövid beszámoló, utána kommentekben mindenki kiélheti magát. ha van még kedve.
Osztkönyv, videók, ilyesmi majd Fanta úrtól, ha egyszer hazaér. „Csak a szokásos, de nem lehet megszokni” bővebben
A minimál-beharangozók varázsa megtört tegnap egy távoli bombán és Horváth András Király Gábor- díjas potyáján, sajnos ezzel a konklúzióval összegezhetjük a szép számú kispesti (és hagyjuk meg: Vasas-) szurkoló előtt megrendezett pesti kisrangadót. „A forduló gólja és potyája is a hálónkban, ez sok volt egy estére” bővebben
Elég fura érzések vannak bennem most, és voltak végig a meccsen. Klasszikus, „múltheti győzelem utáni” balfaszkodást hoztunk ugyanis az első félidőben, az év szánalomöngóljával, majd meddő brusztolással a második félidő közepéig, kilátástalanság a pályán és a lelátón. Onnantól viszont cezúra, 2 tizi és egy akciógól, szinte 2011 őszi forgatókönyv, 3 pont a zsákban egy széteső Paks ellen. Hát ez meg mi a frakk volt?! „60 perc balfaszkodás után megidéztük 2011 őszét: rossz játékkal is sima 3:1 itthon!” bővebben
Tamástól, a Pestről Diósgyőrbe szakadt jóbarátomtól a 90. percben érkezett az sms, utalva a mai látogatásunkkor tőlük kapott, a kertjükben termett három gigazöldségre: „Látod, a cukkinik… Ha ezt tudom előre, még többet adunk :)”. Hát igen. Tőlük cukkiniket meg egy remek délutánt, a csapattól pedig első miskolci helyszíni győzelmemet kaptam. Kellett ez az elmúlt hetek után. „Megint bejött az eső-sárgamez kombó, Miskolc is tudja már, hogy Eppel a gólkirály” bővebben
Vannak időszakok, amikor picit megfárad a lelkesedés a csapatod iránt, amit persze sose hagysz el (kivéve, ha kis osti divatszurker kurzuscsíra vagy). Ilyenkor két lehetőség áll az ember előtt: vagy szép csöndben eltávolodik, egy tisztes távolságtartásba menekülve, és abbahagyja, vagy minimalizálja a kijárást, de a nyilvánosság előtt továbbra is felvállalja a klubját, sőt, valami földindulásszerű megújhodáskor vissza is térne a szorítóba. Más kitart, cipeli a keresztet minden hétvégén a vállán, élőben is a Bozsikban, vagy másutt, de keres valami üdítő szórakozást is, ami legalább a focikedvet és a hangulatéhséget kielégíti, amíg a saját csapat szürkül. Én az utóbbi csoport boldogtalan tagjaként pont a fenti megfontolásokból délpesti futballkalandozásokkal próbálom feltölteni az aksit, több-kevesebb sikerrel. Tegnap például többel. „Délpesti focikalandok 1. – Soroksári vasárnap” bővebben
