Mastodon

Most jó kispestinek lenni…! -ja bocs, nem ide

MTK – Kispest beszámoló

Borús jövőkép. Forrás: foodprocessing.com.

Most hetekig ilyen-olyan elfoglaltságok (meló, esküvőkre járás, talán nyaralás) miatt nem fogok tudni meccsre menni, és a régi reflexek miatt ez napok óta bánt, egész héten pedig az lebegett előttem, hogy pont ezért az MTK ellen mindenképp kinn kell lenni. Már csak azért is, mert végre nem ideiglenesen vagyunk a Hidegkuti vendégszektorában, hanem azért, mert évente csak kétszer kell idejönni és ebből ez az egyik; mert amúgy szeretek erre a környékre meccsre járni, és mert olyan béna gödörben lévőnek tűnik a csapat, hogy ilyenkor mindig nyerünk egy váratlant. De, úgy látszik a 2019 tavaszán kezdődött csodálatos új érában, mint annyi minden más, ez a trend is fejre állt.

“Most jó kispestinek lenni…! -ja bocs, nem ide” bővebben

Azt sem tudjuk, hogy mi van, de abban páran, illetve sokan egészen biztosak, sőt, teljesen bizonytalanok vagyunk

KözhelypuffoKtatás alert!

Tegnap este, pénztárzárás környékén nagyjából 325 eladott jegynél tartottunk az MTK-ra. Vagyis az elmúlt hetek, hónapok megtették a hatásukat.

Pedig eskü, azt hittem, a közel egy évig tartó, néha megszakított kényszerpihenőt követően az embereknek majdnem minden mindegy, örülnek, hogy végre meccsre lehet menni. Együtt, stadionba.

Ehhez képest mégis úgy tűnik, az eredmények igencsak számítanak.

“Azt sem tudjuk, hogy mi van, de abban páran, illetve sokan egészen biztosak, sőt, teljesen bizonytalanok vagyunk” bővebben

Mikor kaptunk utoljára négy gólt egy félidő alatt?

2020.02.29. Honvéd – Diósgyőr 0-4 (0-0)

Sannino edzőségének utolsó előtti előtti meccse, a padon mégis Pisonttal, mert a mester ekkor épp karanténban volt.

Kiállítva // Batik (73.), Mezghrani (83.)
Kiállításkor // 0-2 és 0-3

“Mikor kaptunk utoljára négy gólt egy félidő alatt?” bővebben

Csodás kezdés <3

Kispest-DVSC beszámoló

“Még egy szar idény”

Érdekes volt ez a tegnapi meccs, egyrészt hozott egy csomó új dolgot (tétmeccs új stadionban, VAR, meccsvégi hőzöngő (!!!) Hanta – ilyet sem láttam még 11 éve, mióta ismerem, pénzért igazolt ígéretes pedigréjű csatár a padunkon), másrészt viszont SEMMI SEM VÁLTOZOTT. Ez az egész akár az MTK-pályán is történhetett volna, idejön egy random újonc és fogalmatlan első félidő után ver négyet nekünk; az évszázad átigazolási időszakának termékei közül eddig nem igazán látni, hogy hol van köztük húzóember; a VAR-ral meg lehet takarózni, csak valahol ez nem ciki? Hát de.

“Csodás kezdés <3” bővebben

Nem azért van a stadion, hogy kibeszélő posztok legyenek a meccsekhez

  • inkább a kényelmes kanapét választod;
  • és amúgy is esküvői szezon van;
  • a stadion is messze, sokat kéne utazni;
  • majd ha bizonyítanak, akkor kimegyek;
  • egyébként tényleg drága szórakozás;
  • ilyesmik.

A lényeg, hogy mindig lesz kifogás tévéből nézni, a tévének okoskodni, esetleg ugyanezt félszemmel.

Kibeszélő[1] itt továbbra sem lesz, helyette a frissen elkészült új Bozsikot[2] ajánljuk. A pótcselekvés helye marad a Kisközön, valamint az sem lenne utolsó, ha idővel nem nekem kéne legyártani a hozzá rendelt kamuposztokat. De mindegy, ahogy nektek kényelmes. Ha jó ömlesztve is, felőlem legyen.

“Nem azért van a stadion, hogy kibeszélő posztok legyenek a meccsekhez” bővebben

Megannyi kérdés

Kispest – DVSC első újstadis tétmeccs beharang

Valahogy így. Mi, szurkolók is, és a csapat is…

Holnap kezdetét veszi az új szezon. Elér minket is az újstadionátok, és folytatva a tavalyi vergődést, kizúgunk? Vagy pont a tavalyi évvel ellentétben a 2020 nyarán és 2021 telén hozott arcok mostanra érnek be és elindul az optimista szurkerek által Mendebabáék érkezése óta várt szárnyalás? Vagy totál középút, és se íz, se bűz, ellenben üzembiztos 7. hely? Lukics lesz az új Lanzafame? Netán Lukics lesz az új Bozsovics? Pantelics tényleg csak a Wizz-es barinője miatt jelentkezett be ide és akkor már leigazoltuk? Vagy vele kifogjuk az új Akassout? Thalys az évek óta keresett balhátvéd, vagy csak pénzmosási eszköz a nagy NER Gazdálkodj okosan-ban? Megannyi kérdés, melyekre a hosszú válasz első félszava holnap este nyolc és tíz óra között érkezik meg, ha egyáltalán. Izgalmas!

“Megannyi kérdés” bővebben

Nagyjából ezzel a kerettel futunk neki az NB I-nek, aztán majd alakul menet közben, ahogy alakul

kapusok // Berla, Szappanos, Tujvel

védők // Baráth, Bardea, Batik, Klemenz, Kovács N., Lovric, Mezghrani, Talys, Tamás

középpályások // Banó-Szabó, Bőle, Hidi, Májer, Nagy D., Nagy G., Nono, Pantelic, Zsótér

csatárok // Balogh N., Eppel, Gale, Lukic, Tóth-Gábor

U19 a kereten felül // Benczenleitner, Keresztes, Kerezsi

nem tudjuk mi van vele // Kocsis D., Traoré

“Nagyjából ezzel a kerettel futunk neki az NB I-nek, aztán majd alakul menet közben, ahogy alakul” bővebben

Megjött a VAR!

Az NB I 2021-2022-es szezonjától Magyarországon is működik a VAR-rendszer. A MLSZ közel két évvel ezelőtt, 2019 augusztusában kezdte el a VAR-projekt megvalósítását. Az elmúlt időszakban az NB I-ben szereplő csapatok stadionjait technikailag alkalmassá tették a VAR fogadására, és a bajnoki rajtra a VAR-rendszer használatára kiválasztott játékvezetők felkészítése is befejeződött.

“Megjött a VAR!” bővebben