Mastodon

Még itt sincs a tél, de már kezdenek bedőlni az első dominók

Fehérvárott a téli szünetben nullára csavarják vissza a stadiont, vagyis se pályafűtés, se napoztatás, se semmi nem lesz, mindössze a szükséges állagmegóvásnak megfelelő minimum – jelentette be az elszabadult energiarákra reagáló válságtervében a város polgármestere.

Azt már a Nemzeti Sport tette hozzá, hogy ha januártól sem nyitják meg a Sóstói stadiont, akkor a Videoton Felcsúton játszhatja a hazai mérkőzéseit.

“Még itt sincs a tél, de már kezdenek bedőlni az első dominók” bővebben

Nem lesz vízválasztó ez az idény, viszont nagyon döcögősen indul fejben

Sikerült eljutnom odáig, hogy alig pár nappal a bajnokság rajtja előtt, egyszerűen nem várok semmit. Úgy semmit, hogy tényleg semmit. Nincs bennem semmiféle drukk, elvárás, remény, netán vágy valamiféle apró kárörömre, hogy bárcsak megbuknának ezek is. Semmi,

olyan, mintha hidegen hagyna ez az egész Kispestnek nevezett dolog, miközben rohadtul nem így van. Ellenben ami van, az annyira új érzés, minőségében szinte hétköznap, hogy egyelőre nem tudom feldolgozni. Talán ha megpróbálom leírni.

“Nem lesz vízválasztó ez az idény, viszont nagyon döcögősen indul fejben” bővebben

Közösségi véleménynek látszó magánvélemények

Korunk világhálójárul.

Mostanában sokat beszélgetünk ismerősökkel arról, hogy mennyire eltorzítja a világunkat a magánvélemények (monológok) közösségi, vagy egy csoport véleményeként való azonosítása.

Mondok egy példát: József leírja a kétezer tagot számláló Túródesszertimádók csoportban, hogy a Ceglédtej hamarosan a boltokba kerülő Túrós Rudija (kínosan figyelnek a védjegyekre) ehetetlen lesz. József kap rá négy lájkot, két szomorú fejet, és három kommentet, amiből kettő úgy is olvasható, hogy egyetért vele. Egy másik posztban Gábor ír arról, hogy elképzelhető, a Túrós Rudi nem lesz olyan finom, mint az eredeti Túró Rudi.

Józsefet és Gábort elolvassa a csoportban szintén tag Sándor, aki ebből leszűri a következtetést: a Túródesszertimádók, mint csoport egyértelműen Túrós Rudi ellenes, miközben még nem is kóstolták. Az egész csoport!

Sándor mit csinál esetünkben? Általánosít. Két magánvéleményt, illetve nem is véleményt, hanem közlést úgy állít be, mint az adott csoport, illetve közösség egységes álláspontját. Vagy legalább a többségét.

“Közösségi véleménynek látszó magánvélemények” bővebben

Jól meg lettek b*szva a térdelő-fütyülő b*zisimogatók! Hajrá Magyarok !

Egyébként: Anglia – Magyarország 0-4

Egyre messzebb kerül tőlem a valóságképzetek egyik legterebélyesebbike, legmindentáthatóbbika, a Lakossági Internet, vagyis magyarháztartásspecifikusan a Facebook, a népszerű Fácse, az alacsony digitális írástudással és képességekkel rendelkező ország világhálója.

A hely, ahol mindent fel lehet böfögni, mindig lesz egy társ, aki lájkolja, szívecskézi, egyetért vele, megerősíti, így van, a Föld lapos, a Magyarok a Szíriuszról jöttek, és hát az a New Yorki-i pizzéria és a gyíkemberek, ugye, Zselenszkij, vagy hogy írják a teneved. Hamarosan véged!

“Jól meg lettek b*szva a térdelő-fütyülő b*zisimogatók! Hajrá Magyarok !” bővebben

A klubvezetés szerint hivatalosan: elmúltnyolcév!

Komolyan. Maga Mendelényi tulajdonos nyilatkozta a klubhonlapon, hogy idézem:

Amikor megérkeztünk a klubhoz, voltak dolgok, amelyekhez hozzányúltunk, hiszen kellett, és volt, amihez nem, mert nem lehet csak úgy belekapni egy klubnak a működésébe. A szakmai munka volt az, amit nem változtattunk meg, csak próbáltuk finomhangolni, picit belenyúlni, de látszik, hogy az egészet újra kell szabni.

Tehát voltak dolgok, amiken változtattak, de a szakmai munkán nem, vagyis

az elmúlt két idény egyértelműen Hemingway hibája!

Nekik semmi közük hozzá, hiszen csak finomhangoltak rajta hat edzőcserével, a felnőttprogrammal, a felvett majd kirúgott sportigazgatóval, a keret totális átalakításával, az akadémiai feláramlás leépítésével, a profilozott projektjátékosok igazolásával, a játéktudáson túli karakter figyelembe vételével, a minden szarral, ami korábban nem volt, vagy éppen volt és működött, viszont leépítették.

Akkora szarkenegetés indult ma srácok, hogy ilyet még nem láttatok. Pontosabban: még a mostani vezetéstől is szokatlan mértékű.

“A klubvezetés szerint hivatalosan: elmúltnyolcév!” bővebben

Achilleus kardja lebeg felettünk

ahogy korának Révésze, Komora Imre mondta egyszer.

Mert valami ilyesmi történik. A Kispest amióta feljutott az első osztályba, azóta törzsgárdatagnak számít. Egyszer estünk ki, annyi épp elég volt, hogy a szép sormintát elcsesszük.

Gondoljatok bele, a két háború között, egy viszonylag szegény, Budapest melletti kisváros, sokáig értelmezhető stadion nélküli csapata folyamatosan ott tudott lenni a legjobbak változó, olykor 12, olykor 14 csapatos mezőnyében. Három klubnak sikerült ugyanez rajtunk kívül: Fradi, Újpest, és a megszűnéséig az MTK-nak. A kor világfutballjának egyik legerősebb bajnokságában voltunk állandó résztvevők.

Tettük mindezt egy elkötelezett vezetőséggel, élén Mayer Bélával, valamint idősebb Puskás Ferenc játékossal, edzővel, az ificsapat egyik szervezőjével. Ez a klub valóban kispesti volt, játékosai döntő többsége a környező településekről származott, és töretlen működésével felhelyezte a várost Magyarország térképére.

“Achilleus kardja lebeg felettünk” bővebben

Ha nem lennél fent a legnagyobb közösségi hálón, vagy

nem lennél benne az adott csoportban, vagy csak hozzám hasonlóan te is olyan vagy, hogy nagy ritkán pörgetsz rá egyet a faladra, mert igazából nem találod sem fontosnak, sem érdekesnek, akkor itt egy kimásolt bejegyzés, mert én is megúszósra tervezem a szerda délelőttöt posztolás szempontjából.

Ja, azt még előzetesen, hogy úriemberéként (hahahaha) elengedjük az én megmondtam, valamint az évek óta ezt szajkózzuk c. részeket. Teljesen normális, hogy az emberek először az edzőben vagy a csapatban keresik a hibát, netán az igazoláspolitikában, vagy a pénztelenségben. Nagyon ritka kombináció, amikor a klubház egyszerre alkalmatlan, nemtörődöm, szarikbele, nemeztakartam, ésatöbbi. Valahogy a szurkoló nehezen gondol arra, hogy a klubja legnagyobb ellensége maga a klubvezetés és a Legnagyobb Szponzor.

“Ha nem lennél fent a legnagyobb közösségi hálón, vagy” bővebben

Délczeg feliratos Ceolin mez van?

Honvéd – Mezőkövesd 0-0

tette fel a kérdést pár évvel ezelőtt egy elkeseredett szurkoló az ajándékboltban. Hiába, ún. középcsapatként könnyen viccel az ember.

Aztán megjöttek Nagytudásúék, idehozták a Haverokat, majd a haverok haverjait, mi lettünk a Dunakeszi Honvéd, vagy a Kinizsi Külügy, a fene tudja melyik, és nekiálltak dolgozni.

Kellett egy jó három év, mire eljutottunk idáig. Konkrétan a kiesés szélére, amikor bár úgy tűnik, még mindig rajtunk múlik, hiszen pontelőnyünk van, az igazság azonban az, hogy morálisan teljesen szétestünk. 

Ennek a klubnak, így, ebben a formában vége.

Mindegy mi lesz a bajnokság eredménye, mindegy, hogy hol végzünk, ennek itt vége kell legyen. Semmi létjogosultsága nincs.

“Délczeg feliratos Ceolin mez van?” bővebben

Alapértékké tesszük az önbecsapást, vagy valamikor eljön az őszinteség forradalma?

A poszt nem szerkesztőségi vélemény.

A poszt nem Ukrajnáról szól, hanem a magyar futball közegéről.

Oroszország egyoldalúan jogot kreált magának arra, hogy bevonulhasson egy nemzetközileg, és így Oroszország által is elismert határokkal rendelkező Ukrajna területének egy részére. Oda, ahol egyébként már évek óta jelen van, ahol az aktív segítsége nélkül ha nem is béke, de legalább viszonylagos nyugalom lenne.

A helyzetet bonyolítja, hogy Oroszország a fogyasztókat elbizonytalanító, sokszor a dezinformációra és valóságtorzításra építő kommunikációjában a gondolkodásának és a tetteinek pont az ellenkezőjét szajkózza: Ukrajna támadja folyamatosan Oroszországot, tehát jogos az önvédelem. Oroszország Ukrajnát, vagy legalábbis Ukrajna egy részét is Oroszországnak tekinti.

Oroszország úgy agresszor, hogy nem ma, vagy tegnap kezdődött az agresszió, hanem folyamatosan jelen volt a térségben. Most azonban formát válthat.

“Alapértékké tesszük az önbecsapást, vagy valamikor eljön az őszinteség forradalma?” bővebben

Beindult a nagy Ferilottó, és nem lenne meglepő, ha az egymillióból az egyet húznák ki: Ferit

A téli uborkaszezon messze legfontosabb kérdése lesz (volt?) Kispesten, hogy marad Feri, vagy sem?

Az ősszel hallani lehetett Storckról (ő közben Belgiumba igazolt), Michael Borisról, sőt, kettejük kombójáról is. A pletykákat erősítette, hogy Boris az elmúlt hetekben többször is feltűnt a meccseinken. Az NSO szombati anyaga szerint még tartja magát Boris, és megjelent új szereplőként az exújpesti Vignjevic, valamint állócsillagként Horváth Feri maradása.

Szombaton letudtuk az utolsó idei bajnokit, a klub is megtartotta a karácsonyi bankettjét, Nono talán már Dubaiban nyaral, vagyis amiről eddig nem született nyilvános döntés, arról idén már valószínűleg nem is fog.

“Beindult a nagy Ferilottó, és nem lenne meglepő, ha az egymillióból az egyet húznák ki: Ferit” bővebben