Mastodon

Napikispest 2016.01.13.

  • edzőmeccs // ma egytől a Tatabányát fogadjuk a Bozsik műfüvesén. Élőzést egyelőre nem ígérünk, de majd meglátjuk miként alakul.
  • Nagyvárad / FC Bihor // erdélyi szemünk és fülünk bmiky most szólt, hogy a klub csődbe ment, tavasszal már nem is indul a bajnokságban, hozhatjuk az egész keretet. Anno csináltunk már hasonlót a Tiszakécskével és a Békéscsabával, lehet, mégsem olyan jó ötlet, mint amilyennek tűnik.
  • Vaszke // nekem csak most esik le, hogy Vasiljevicet az osztrák harmadosztályú SC Ritzingtől hoztuk el ősszel, ahol csapattársa volt a 42 éves Sáfárnak és az exegerszegi Miljatovicnak.
  • Lőrincz Norbert // a print NS szerint már nem velünk készül.
  • Dark Kadima Kabangu // állítólag tegnap megsérült.
  • Szilágyi Lóránd // ha jól értettük elkapott mondatokból, akkor jó egy hónapja lágyéksérüléssel bajlódik.

Napikispest 2016.01.12.

prosser_probajatek_20160112

  • Egy percig volt kint, azóta leszedték. Biztos csak javítanak valamit rajta, mert a hír szerepel szövegesen Hemingway félévértékelőjében:
    • update 13:42 // a honvedfc.hu-ról lekerült az anyag, de a Honvéd youtube-csatornáján még elérhető. (már nem, mert:)
    • update 16:57 // frissült a videó, kikerült belőle a Délczeges rész, és helyette így szól a dolog. Valakinek egy csomó melója lehetett vele, miközben egy néhány szavas szöveges helyreigazítás is bőven elég ilyen esetekben. Mintha még soha senki nem mondott volna véletlenül félre valamit. Délczeg-gate a mikroverzumunkban.
    • Csatárt és balhátvédet még mindig keresünk.
    • Kapacina nem Soroksáron folytatja, tavaszra máshova adjuk kölcsönbe. (Pletykaként Sopront lehetett olvasni.)
    • Délczeget Zalaegerszegre adtuk el(!!!). (Egy kérdéssel a hiteles tájékoztatásra vonatkozó terjedelmes válasz után hangzik ez így el – vélhetően nyelvbotlásként. Délczeg egyébként Kisvárdára került, hiába veszi át a csakfoci a Zetét. Utóbbi mondjuk nettó lúzerség.)
    • Pár játékost már kölcsönadtunk, és még 4-5 mehet kölcsönbe NB II-es csapathoz.
    • Reális cél idén az első hat.
    • Az utánpótlásközpont közbeszerzését (megint – vh) hamarosan kiírják, az építés utána indul, majd ahogy befejeződik, épül a stadion.
  • további mai posztjaink // 
  • játékoskeringő @ NB I // nem mondhatni, hogy nagyon pörögne. Kigyűjtöttük.

Napikispest 2016.01.11.

  • ranglista // (via Cha-b)
    • Ha megvan, hogy mit jelent az Élő-pontszám, akkor nincs mit magyarázni: itt lehet böngészni a Kispestet, a magyar futballt, és úgy általában a már felvitt adatokat, esetleg Marco Rossit. // Jelenleg az 532. helyen állunk Európában, a Fradi legjobb magyarként a 315. (Összesen 607 első- és néhány ligából másodosztályú csapatot tartalmaz a ranglista.) // Amúgy az is fényesen kiderül, hogy Rossi bronzos csapatának szétkapásával egy komolyabb mélypont indult el két és fél éve, miközben előtte már Supival is tartottunk egy nagyjából stabil szintet, ami itthon elég volt a közvetlen élmezőnyhöz.
    • Ha nincs meg, akkor itt olvashatsz egy gyorsösszefoglalót az Élő-féle pontszámítási módszerről.
  • Ontivero, Lucas // Az új Messinek legújabban Kanadában keresik a helyét. (via NSO)
    • Aki már nem emlékezne rá, Ontivero volt a tavaly téli kilencek egyike, de pályára végül nem nagyon lépett.
  • Fazakas Géza // Úgy repül az idő, hogy a nemrég még szinte ifiként bemutatkozó exjátékosunk már 26 éves, és épp most igazol vissza Kisvárdáról Sopronba. // Uhh, 2009. áprilisa valóban nem ma volt.

https://twitter.com/bertalandavid/status/686628035118952448

Méghogy nincs érték a magyar futballban. Tényleg döbbenet.

Napikispest 2016.01.08.

  • Fejes János // az NB II-es Soroksárhoz igazolt. (via soroksarsc.hu)
  • Lőrincz Norbert // még hatodikai hír, de nekünk valamiért kimaradt, hogy az FC Bihor balhátvédje nem egy szimpla pletyi, hanem hétfő óta velünk készül, csak a klub erről valamiért elfelejtett tájékoztatást adni. (via NSO)
  • edzőmeccsek // úgy néz ki végleges a program, valamint kiderült, minden meccs ingyenesen tekinthető meg. (via honvedfc.hu)
  • blog // az eddig használt Open Sans betűtípust a valamivel jobban olvasható Europára cseréltük, valamint a címekben a Roboto Slab helyére Fira Sans 2 került. A változások következtében némileg gyorsult az oldal, különösen a mobilosok számára. // Elégedettek azonban még így sem vagyunk, hamarosan újabb változások lesznek.
  • MLSZ // ugye azon már meg sem lepődünk, hogy teljes a fejetlenség. A dátumok átírásakor simán elfelejtették, hogy az átigazolási időszak határait is rendezni kéne. Most sebtiben, elnökségi döntéssel. Taps.
  • Nyíregyháza, MLSZ // A Nyíregy honlapján jelent meg egy hír, ami ha tisztességesen végigfut, akkor még lehet gondja az okos MLSZ-nek a tavalyi kizárósdi miatt. Egyelőre úgy tűnik, az indok már bukta:
    • “A Nyíregyháza Spartacus vezetése megindította a pert az NB-I-ből történt kizárás ügyében, és az első tárgyalási napra február 11-én kerül sor. Közben egy másik esetben kedvező ítélet született. Drasko Vojinovics – aki 2009/2010-ben volt a Szpari játékosa – feljelentette a csapatot a FIFA-nál, tartozás miatt. Ennek kapcsán a Nyíregyháza Spartacus elküldte álláspontját és észrevételeit a FIFA-nak, mely ezek alapján a Szparinak adott igazat, és elutasította az egykori kapus keresetét.”
  • történelem // Így nem lett a játékosunk 1989-ben Kisistók András, a magyar futball közelmúltjának egyik legnagyobb ígérete. Egy meccset azért játszott, vagyis legalább magyar bajnoknak vallhatja magát.
  • Wittrédi // a “fokozatosság betartása miatt” nem jött hozzánk. Röhögök.

Napikispest 2016.01.06.

  • ma // tényleg nem történt semmi?
    • emitt volt kis időm valamennyire aktualizálni a kispesti játékosok közösségi oldalait tartalmazó lapunkat. (fejléc // Honvéd @ SN, vagyis social network néven találjátok)
  • évforduló // 17 éve ment el Tichy Lajos, akiről Hemző Károly minden idők egyik legfaszább sportfotóját készítette.
  • Wittrédi // fél plusz egy évre a Zetéhez igazolt. Róla már lemaradtunk.

Napikispest 2016.01.05. #2

  • játékoskeringő, pletyka // A digi24.ro oldal szerint érdeklődünk az FC Bihor (Nagyvárad, román2) védője, Lőrincz Norbert iránt.
    • Lőrincz nem az első nagyváradi érdekeltségű állítólagunk: Nagy Sándor kapust leigazoltuk, Andor irányítót nem.
    • Amúgy a srác 21 éves // bal-, vagy középhátvéd // idén öt meccset játszott a román kettőben, ahol összesen tizennyolc meccse van. (via transermarkt)
    • frissítés // bmiky hiteles fordítása szerint: Lőrincz Norbert engedélyt kért a vezetőktől, hogy a Honvédhoz mehessen.

Napikispest 2016.01.05.

  • játékoskeringő // felpörgött a pletyirovat
    • Dark Kadima Kabangu // demokrata kongói csatár érkezett tesztelésre. (via NSO)
      • mit tudunk róla, azon túl, hogy 22 éves?
      • a transfermarkt is csak annyit, hogy a jónevű FC Saint Eloi Lupopo nevű csapatban játszik otthon, és hogy egyszeres válogatott. Egy Sierra Leone elleni Afrika Kupa-selejtezőn kapott 19 percet.
      • amúgy házalóvideója természetesen van a youtubeon, amiből kiderül, hogy volt már csapatkapitány, hogy néger kefefrizurával, hogy a demokrata kongói bajnokságban sincs néző, és színvonal, valamint sebesség is csak elvétve.
    • Kapacina Valér // A Sopron végleg viheti. (via NSO)
    • Eppel Márton // Állítólag szinte már megegyeztünk, csak az a kérdés, hogy most, vagy nyáron érkezik. (via csakfoci)

Napikispest 2016.01.04.

  • Wittrédi // a bama.hu-nak megerősítette, hogy mind Kispestről, mind Mezőkövesdről keresték. Egyelőre még nem döntött.
  • felkészülés // ma kezdünk.
  • igazolás // Nagy Sándor kapust leigazoltuk.
  • próbajáték // Sváb Dániel (via NSO)
    • 25 éves // balhátvéd // NB I-es meccsek száma: 36 //  nyáron nem volt csapata, majd az ősz végét az NB II-es Szigetszentmiklóson töltötte // korábban játszott a Fradiban, Cottbusban, Győrött és Mezőkövesden // HLSZ profilja
  • távozó // Végre bejelentettük, hogy Délczeg Kisvárdára igazolt.