Jön felém a szomszéd tegnap öt előtt egy kicsivel, hogy visszaadná a gyerekem, most már vigyázzak én rá – ő Brüsszelből, én Budapestről kerültünk ugyanabba a faluba pár napra, gyerekeink spontán együtt játszanak évi egy hetet négy részletben – mindkét kislány nyafogni kezd hogy ők még játszani akarnak, úgyhogy felajánlom, hogy jöjjön át a Brüsszeli Lány is. „Nem zavar?” „Dehogy zavar. „Nagyon rendes vagy” – érzem, hogy ezt gondolják, sütkérezek egészen a garázsig, mégha ez önös érdek is, ha van valaki, aki játszani akar a gyerekemmel, akkor nekem nem kell, én a meccset nézem. Végülis csak a háromnegyedét, de az összes gólt.
„Ütöttük a Várdát, máris a Bundesligába látom a Holcsikát” bővebben
