Elég nagyot fordult velünk a világ hónapok alatt, a langyos lábvíz-állagú kiégettségből jött hirtelen a semmiből (nem egészen a semmiből persze, volt itt azért egy jó egy-másfél éves építkezés, sőt a gerinc még régebb óta pallérozódik, de a Cordé évek kisiklását nem számítanám hozzá a jelen szárnyalás szerves előletébe) váltott csodába a mostani őszi szezon, aminek a végén olyan magasan vagyunk, hogy szédülök, ha lenézek. Az a baj, hogyha felpillantok, mégjobban… inkább be is hunyom a szemem.

Szezonértékelés következik, de a szolgalelkű eseményleltár helyett inkább csapongó gondolatokkal, aminek a végére szinte azon korba repülök vissza, amikor a címkép slágere büntetett a rádiókból. „Remek ősz pipálva; felkészül a nyugodt tél, a higgadt tavasz és a …. nyár hármasa!” bővebben