Mastodon

Bajnoki labdarúgó mérkőzés következik

Honvéd – Soroksár @ Bozsik, 14:00

Nekünk nincs olyan, hogy könnyű ellenfél. Múlt héten szakadó esőben, egy szétesett Győrt vertünk meg, most pedig az a Soroksár jön, ami azon túl, hogy az NB II. legérdektelenebb klubja (az összes meccsük átlagos nézőszáma, idegenben és otthon együtt: 432 fő), az elmúlt öt meccséből négyet megnyert, és egyszer döntetlent játszott.

Vagyis ahogy Győrött, a Bohócliga kérlelhetetlen logikája mentén ismét

mi számítunk a meccs esélyesének,

még úgy is, hogy épp egy győzelemből jövünk, és nekünk nem szokásunk győzelmi sorozatot építeni.

„Bajnoki labdarúgó mérkőzés következik” bővebben

Kijött a Honvéd 2023-as beszámolója, és nem lettünk nyugodtabbak

Bárcsak szegények lennénk, az is előrelépést jelentene.

A beszámolók elérhetők a szokott helyen: a Honvéd honlapján.

„Kijött a Honvéd 2023-as beszámolója, és nem lettünk nyugodtabbak” bővebben

300

Sorozat – szódával.

2016. augusztus 21. Honvéd – Gyirmót 0-0. A szezon hetedik fordulója, álmos vasárnapi meccs. Lanzafame még nincs, a Honvéd 3-2-2-es mutatóval középcsapat.

És ezt a meccset kihagytam, ráadásul önszántamból. Helyette a Kolozsvári Magyar Napokon töltöttem a hetet, és meccsnek egy CFR Cluj – Astra Giorgiu jutott, miközben a Fő téren az Omega koncertezett. Viszont a második félidőben ismerkedtem meg István barátommal, és így, évek távlatából visszatekintve, a mérleget a kihagyott Gyirmót ellenére is erősen pozitívnak tarthatom.

Viszont vezekelni kell. Akkor és ott, Kolozsvárott megfogadtam, hogy minden, de tényleg minden tétmeccsünkön ott akarok lenni ettől a pillanattól kezdve. És ha lehet, akkor az edzőmeccseken, és a fakón is.

„300” bővebben

Bozó Zoltán, a Honvéd egyik tulajdonosa polgármester szeretne lenni Szentesen

Tiltva.

Tegnap, késő este jelentette be a privát és a politikusi Facebook-oldalán egyszerre, azonban linkelni már nem tudom őket, mert mindkét helyről pár perc alatt kitiltottak. Ahogy a többi kispestit is, akik a Nagyobb Demokratizmus jegyében, és szívükön viselve szentesi polgártársaik sorsát, kommentben próbálták figyelmeztetni a város lakosságát.

Nem is értem miért. Én mindössze ennyit írtam:

képernyőkép
„Bozó Zoltán, a Honvéd egyik tulajdonosa polgármester szeretne lenni Szentesen” bővebben

Mielőtt a lakosság azt gondolná, hogy az eredményességgel van a baj

Tüntetésügyi szájbarágó.

„Sokat jelent számunkra, hogy Magyarország egyik legnagyobb szurkolói közössége áll a Honvéd mögött, megértjük, hogy a drukkereket foglalkoztatja a klub helyzete, főleg ebben a helyzetben, amikor az NB II.-es idény sajnos nem úgy alakult, ahogyan terveztük. Tudjuk, hogy ők is a legjobbat akarják a klubnak, mindannyiunk célja egy stabil Honvéd, egy olyan csapat, amely a saját értékeire építve sportszakmai és gazdasági téren is jól működik.”

a klub válasza a Telex megkeresésére.

Esküszöm, én sem választoltam volna nagyon mást, ha a klubnál vagyok és megkeres a sajtó. Ilyenkor a széles közönségnek kell mondani valamit, és ha lehetséges, elkenni a valódi problémát, ahogy az esetünkben is történt.

A szurkolói tüntetés ugyanis egyáltalán

nem a csapat NB II-ben elfoglalt helyezése miatt szerveződik,

hanem ahogy az esemény meghívójában is szerepel, egy figyelemfelkeltő demonstráció a klub vállalhatatlan tulajdonosi szerkezete ellen. Klubalkalmazottként viszont ezt nem írhatom le.

„Mielőtt a lakosság azt gondolná, hogy az eredményességgel van a baj” bővebben