Búcsú mindenkitől

Felcsút – Honvéd 2-1

Elvettek tőlünk egy büntetőt, a felcsúti vereséggel pedig kiestünk az első osztályból

…A 83. percben az NB I-ben most debütáló, s alig nyolc perce pályán Fábiánkovits István húzott el a jobb oldalon, középre ívelt, ahol Brandon Domingues nem tudta rögtön megszelídíteni a labdát, amely eközben jól láthatóan Szolnoki Roland kezére pattant. A kézzel kapott passz után francia szélsőnk a jobb felső sarkot célozta meg, majd Markek Tamás bravúrral mentett szögletre.

De!

Felesleges szépíteni, egy nyilvánvaló tizenegyestől fosztottak meg minket.

Vad II István játékvezető percekig hallgatta, hogy mit mondanak a fülére a VAR-kocsiból, de még arra sem vette a fáradtságot, hogy kiszaladjon a monitorhoz és saját szemével nézze meg a történteket.

Az eset ráadásul nulla nullánál történt, s amennyiben megkapjuk (és értékesítjük) a jogos tizenegyest, akkor tíz perccel a lefújás előtt hatalmas lépést tettünk volna a bentmaradás felé, főleg annak tükrében, hogy a Vasas–Fehérvár mérkőzés végig döntetlenre állt és arra is végződött, így győzelmünkkel megőriztük volna az első osztályú tagságunkat!

Búcsú az NB I-től (részlet, honvedfc.hu)

Az, bazmeg, elvettek tőlünk egy büntetőt és ezért kiestünk. Még véletlenül sem arról van szó, hogy teljesen szétb*asztátok a Honvédot, és kaptatok egy utolsó utáni esélyt, mert annyira szar a Videoton, hogy az utolsó meccs utolsó perceiben egy bírói ítélet még számíthat.

“Búcsú mindenkitől” bővebben

Az új magyar futball önmaga paródiájává vált

Felcsút – Honvéd @ Felcsút, 20:00

(Nem megsértve őket, azonban) Ebben az idényben az a totálisan outsider, NB II-ből frissen feljutott Kecskemét lett simán második, ahol legfeljebb arról mernek álmodni, hogy a többiekhez képest szinte nevetséges, alig 500 millió TAO-ból a kötelező fűtött pályán túl, akár(!) a vendégcsapatok számára egy buszparkoló is elkészülhet.

Mindeközben a világ minden pénzével kitömött, rendes hátszelet élvező, fullos stadionban játszó Videoton és Kispest megy a kiesés ellen, az MLSZ elnökének klubja pedig már hetekkel ezelőtt kiesett.

Az új NB I-ben szerencsére fix helye van egy Felcsútnak, Mezőkövesdnek, Kisvárdának, Paksnak, tehát a van pénz szarásig legalább részben jól hasznosult.

Nincs itt semmi látnivaló, kérem szépen.

“Az új magyar futball önmaga paródiájává vált” bővebben

Kezdem elveszíteni a kapcsolatom az új magyar futball alternatív valóságával

Vagy lehet, én vagyok az alternatív valóság?

Pár éve még elképzelhetetlen volt, hogy egy magát Kispest-szurkolónak tartó ember magára vegyen bármit, amit a Szöllősi-féle Puskas.com cég gyártott, forgalmaz, amihez egyáltalán köze van.

Egyszerűen mert egy kispesti nem legitimálhatja semmilyen formában azt a történést, hogy néhány gátlástalan alak egyszerűen einstandolja az itthon kizárólag a Kispesthez (és a Honvédhoz) köthető Puskást. Nemhogy magán viselje, és boldogan tapsikoljon benne az Új Magyar Futball egyik plázájában. (Hálásak vagyunk, miniszterelnök úr!)

“Kezdem elveszíteni a kapcsolatom az új magyar futball alternatív valóságával” bővebben

Kerezsi: négyből három

Honvéd – Mezőkövesd osztályozókönyv

Legalább a fiatalok játszottak, és nem Ennineket, Dokákat, meg Plakushchenkókat kellett nézni – és gyűlölni.*

És nem is feltétlen őket, mert nem tehetnek arról, hogy ennyit tudnak, nem lehet mindenkis szívsebész, vagy Einstein, kellenek a világ egyensúlyához rossz labdarúgók is. Azt viszont lehet gyűlölni, aki idehozta ezeket, aki gazdagodott ezeken, akit nem érdekelt, hogy ilyenekből fog állni a keretünk, és azokat, akik játszatták őket.

És akkor a lazsáló, szarokbele trógerekről még nem is beszéltünk. Ők tudnának futballozni, ha akarnának, csak éppen nem akarnak.

//* amúgy nektek nem tűnik úgy, hogy a klub próbálja gyorsan és csendben eltakarítani azokat az arcokat, akire dühösek lehetünk az idény miatt? Nem feltétlen jelentenek be mindent, de például Mitrovicot, Kepciját és Dochertyt igen, Ennin kiderült, Doka és Plakushchenko erős tipp, és még a nehezen értelmezhető pozíciót/pozíciókat betöltő Nagy László neve és portréja is eltűnt a honvedfc.hu-ról .

“Kerezsi: négyből három” bővebben

Talán még számít valamit: Felcsút, szombat este nyolc

Kijött az utolsó forduló menetrendje.

Az MLSZ Versenybizottsága, az eddigi gyakorlatnak megfelelően, a mérkőzéseket közvetítő MTVA kéréseit is figyelembe véve tűzte ki a kezdési időpontokat.

via MLSZ

Jegyinfó hamarosan.

“Talán még számít valamit: Felcsút, szombat este nyolc” bővebben

Mint patkányok a süllyedő hajóról

Docherty és Kepcija: viszlát.

Sportigazgatónkkal együtt Ivan Kepcija szakmai tanácsadó sem folytatja a munkát Kispesten

Távozik a Budapest Honvéd FC együttesétől Chris Docherty sportigazgató és Ivan Kepcija szakmai tanácsadó. A skót és a horvát sportvezető a 2021/2022-es szezont követően érkezett Kispestre, s egy esztendőn keresztül dolgoztak klubunknál.

További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

írja a honvedfc.hu

Kezdődik.

Azért ne legyenek órási reményeink: a valódi felelősök sosem fogják vállalni a valódi felelősséget, és még abban is biztosak lehetünk, hogy a valódi felelősök a megnevezéséig sem jutnak majd el.

“Mint patkányok a süllyedő hajóról” bővebben

B*sszátok meg!

Honvéd – Mezőkövesd 2-3

De komolyan: b*sszátok meg!

Meccs után többen is kérdezték, mi lesz a poszt címe? Akkor még úgy volt, poszt sem lesz, csak egy hangos b*sszátok meg!, mert minek? Tényleg minek?

Egy nyamvadék, a kiesés elől menekülő Mezőkövesdet nem sikerült ebben az idényben egyszer sem megverni, és amikor nagyon fontos lett volna, akkor hazai pályán, teltház előtt kikaptunk tőlük. A másik kiesőjelölttől, a Videotontól egyenesen háromszor kaptunk ki, talán mindhárom edzőjüktől egyszer-egyszer. Ezek után mit akarunk?

“B*sszátok meg!” bővebben

Legalább tisztázódott a helyzet: két győzelem kell a bentmaradáshoz

Honvéd – Mezőkövesd beharangozó helyett.

Ennyi.

Az első rögtön jöhet a Kövesd ellen.

A többit a hajtás után bulletekben. Beharangozóval szenvedni egy ideje nincs értelme.

“Legalább tisztázódott a helyzet: két győzelem kell a bentmaradáshoz” bővebben

Valójában semmi sem változott, csak kicsit nehezebb lett izé, pszichésen

  • Paks – Felcsút 0-2

Ezzel eldőlt, hogy a Paks (48 pont), a Felcsút (50 pont), és a Debrecen (jelenleg 48 pont) azonos időben játszik az utolsó fordulóban, mert bár a mellékelt paksi ábra nem ezt mutatja, mindhárman a harmadik helyért, és ezzel az európai kupaindulásért mennek.

  • Kisvárda – Vasas 2-1

Vezetett, és amennyiben a Vasas nyert volna, legalább egy kicsit megremeghetett volna a fehérváriak lába, hogy nem annyira fix az a három pont az utolsó fordulóban. Nem nyertek.

“Valójában semmi sem változott, csak kicsit nehezebb lett izé, pszichésen” bővebben

Az megvolt, hogy mindössze egyetlen játékost neveztünk eddig az összes bajnokira?

Mégpedig a Gleccserek Gejzírek Garrincháját, az isteni és mindig jólfésült

Jonssont.

“Az megvolt, hogy mindössze egyetlen játékost neveztünk eddig az összes bajnokira?” bővebben