Elszállni nem kell a 3 góltól, de vannak csatáraink

Azt hiszem, ezzel a mondattal foglalhatjuk össze a legjobban a tegnapi késődélután történéseit. Elindítottuk a szezont, az eredményt tekintve nem is rosszul, a baljós előzmények fényében (ad-hoc igazoláspolitika /politika…./, bábeli zűrzavar a taktikai megbeszéléseken, fura cséká-választás, elképesztő összeállítások az edzőmeccseken, stb.) egyenesen pozitív meglepetésekkel találkozva. Ugyanakkor a 3:0 jóval simább meccset tükröz a valósnál, ráadásul az emberelőnyben lenyomott majd’ 60 perc alatt némileg nagyobb offenzívát is elviseltünk volna. De az utolsó 5 perc olyat hozott, amire rég (talán a Sanyi-Danlio kettős idején) volt példa Kispesten – klasszis csatármegoldásokat és – gólokat, így elképedten, de mosolyogva nézhettünk össze kis szurkolói csoportunkkal a korlátnál. „Elszállni nem kell a 3 góltól, de vannak csatáraink” bővebben
Osztályozókönyv – 1. forduló
Ahogy ígértük, idéntől lehet majd osztályozni a csapatot, hogy kiderüljön, a szurkolók milyennek látták. A Honvéd – Dunaújváros 3-0 osztályozókönyve kitölthető itt, az eredményeket pedig hétfőn tesszük közzé.
Itt a Nagy Közös Kezdőcsapat
Néhány óra alatt befutott 200+ szavazat, és mivel az első 100 után lényegében nem változott a sorrend, valamint holnap már Dunaferr Dunaújváros, így már most publikáljuk az eredményeket.
A Nagy Közös Kezdőcsapat (kérdőív)
Még két nap a rajtig, így nem ártana letesztelni a kérdőív-rendszerünket, amivel majd osztályozni fogjuk a meccseken nyújtott teljesítményeket.
Azonban most nem erre vagyunk kíváncsiak, hanem arra, hogy kiket látnátok szívesen a szombati kezdőcsapatban? Az ívet itt lehet kitölteni.