[gfycat data_id=”VainGraciousIcelandichorse”]
Szegény embert még az ág is húzza, szokták volt mondani. Jah, lehet így is, modorosan, meg lehet úgy is, ahogy az élőbeszédben valójában: stabilan a fasznak rossz végén állunk. Ez egy ilyen év.
Mastodon
mert célunk csak egy van
[gfycat data_id=”VainGraciousIcelandichorse”]
Szegény embert még az ág is húzza, szokták volt mondani. Jah, lehet így is, modorosan, meg lehet úgy is, ahogy az élőbeszédben valójában: stabilan a fasznak rossz végén állunk. Ez egy ilyen év.
Vagyis három meccs van hátra ebből az idényből, amit majd lesz, hogy szívesen elfelejtenénk, és nem feltétlen csak a saját szenvedésünk miatt, hanem az egész magyar futballközeg aggregált teljesítményéért. Szóval két bajnoki és egy ligakupa, ebből kettő a Fradival, egy idegenben, egy pedig otthon, hogy a kombókból minél többet hozzunk ki. Tényleg legyünk túl az egészen.
Akkor erről ennyit: buszoztatás van a Grupiba, a Fradi ellen sem megyek vendégbe.
Egyszerűen elegem van abból, hogy felnőtt magyar állampolgárként, aki adózik, felelős a dolgaiért, gyereket vállalhat, szerződéseket köthet, satöbbi, szóval nem dönthetek úgy, hogy saját felelősségemre kimegyek egy meccsre, mert azt mondja a rendőrség, hogy a biztonságom érdekében inkább összeterelnek, felvezetnek.
Persze, indokolt esetben és méltányos mértékben elfogadom az ún. alapjogok korlátozását, de tényleg annak számít egy Fradi-Kispest 2015-ben? Vagy ha igen, akkor miért nem opcionális?
/// Szurkolói kártya > elővételben megvett, névre szóló jegy > gyülekező > kötelező buszra csak jeggyel > rendőri felvezetés > beléptetés, motozás, etc > kamerarendszerrel megfigyelés folyamatosan > kiléptetés > buszoztatás rendőri felvezetéssel /// 2015 SZABADSÁG
Egyet aludva a tegnapi meccsre, valamint többször végigpörgetve az összefoglalót, azt kell mondjam, hogy
Mindkettőt befújta a spori, mindkettőt berúgták, vagyis 1-1, mehetünk tovább. Hibának hiba, de számszakilag nem ezen múlt a vége. Inkább vizsgáljuk meg Böde gólját.