Vasárnap kezdődik a szezon. Egyelőre lehetetlen bármit mondani, hiszen esetünkben egy lobbiban, sőt egy purgatóriumban rekedt klubról beszélünk, és most arra várunk, hogy a fejesek eldöntsék, a pokol melyik bugyra nyíljon meg előttünk.
Értitek, egy olyan klub, ahol papíron van tulaj, de azok szarnak bele, miközben állítólag lenne helyettük új résztulaj, gondolom a hitelező banktól függő mértékben, azonban ő pénzt egyelőre nem, viszont dirigáló-ordibáló embert már küldött helytartónak. Közben az egyik játékosunk visszavonult, mert jobban érdekli fiatal harmincasként a vaníliafagyi, mint a labdarúgás. A liverpooli akadémia az életre készít fel.
Legalább Brockhauser visszatér kapusedzőnek. Ami önmagában talán nem lenne érdekes, volt nálunk korábban (Pascal Borel, Rabóczki, Németh Gábor, Tóth Iván, Kemenes), azonban ránézve kicsit a pályafutására, most fogtam fel, hogy bakker, már Brockhauser is hatvan éves. Mondjuk simán lehet, hiszen fater 77 lenne, és ennyi korkülönbség általában szokott lenni egy érettségiző diák és az egyik tanára között. Nagyon repül az idő, bzmg.
Ilyenkor feltűnő, mennyire furcsa dolog a perspektíva, hiszen innen nézve hirtelen semminek tűnhet az a röpke huszonnégy év, amennyit vártunk a legutóbbi bajnoki címre, pedig pontosan tudjuk, hogy hosszú volt, nagyon hosszú. 1993-ban a bajnokcsapat kapusa, a most hatvan Broki zsenge huszonkilenc volt. Valahol eltűnt cirka húsz év.
„Tavaly ilyenkor azt sem tudtuk mit jelent az enbékettő, viszont egy év alatt annyira kiismertük, hogy már a saját feljutásunkban sem bízunk” bővebben
