Mutatom az utolsó négyet egymás ellen:
Honvéd | Újpest | Vasas | Videoton | |
Honvéd | X | 0-0 | 2-0 | 0-1 |
Újpest | 2-1 | X | 2-1 | 2-1 |
Vasas | 1-2 | 0-1 | X | 2-0 |
Videoton | 4-0 | 0-1 | 2-1 | X |
Mastodon
mert célunk csak egy van
Mutatom az utolsó négyet egymás ellen:
Honvéd | Újpest | Vasas | Videoton | |
Honvéd | X | 0-0 | 2-0 | 0-1 |
Újpest | 2-1 | X | 2-1 | 2-1 |
Vasas | 1-2 | 0-1 | X | 2-0 |
Videoton | 4-0 | 0-1 | 2-1 | X |
Vasas – Honvéd 2-0
*_ mondhatnánk, hogy a széknek öltözött többiek valószínűleg a büfében voltak a fénykép készítésének pillanatában, azonban a Fáyban, természetesen a vendégszektor kivételével, irigylésre méltó módon mindenhol a lelátó tetején helyezték el a büféket. Vagyis a képen a büfében lévő szurkolók is látszanak, tehát nincsenek. Hihetetlen, hogy ekkora az érdektelenség a Vasasnál.
“Nem történt semmi különös, csak odadobtunk egy meccset, ahol aztán kikaptunk” bővebbenHonvéd – Vasas @ Bozsik, 19h
Három napon belül játszunk az utolsóval és az elsővel is, hogy a helyzetünk még nehezebb legyen. Ráadásul mindkétszer otthon, ahol március óta képtelenek vagyunk nyerni.
A Fradit akár el is engedhetjük (bár ilyet nem mond egy sportember), a mi helyzetünkben felesleges álmodozni, ha egy Mezőkövesd ellen is reménytelenek vagyunk. Mondjuk Klafuric* azt mondta, hogy
(…) győzni akarunk, minden meccsre ebben a szellemben készülünk, akár az utolsó, akár az első helyezettel szemben lépünk pályára.
Hiszek neki, na. Mert miért ne? Számít bármit?
*_ csak mert sokan még nem jegyezték meg, Klafuric az új edzőnk neve.
“Várjá’, várjá’, mert beszarsz: Klafuric* azt nyilatkozta, hogy győzni akarunk! Ilyesmit még senki nem mondott az elmúlt három évben!” bővebbenRemek lenne újra egy jó kis akkori kilátástalanság.
2019. február 9., 20. forduló. A Hungárián Holender duplájával 2-1-re verjük a Felcsútot, és három fordulót követően újra dobogón állt a Honvéd. A Debrecen egy ponttal mögöttünk, a Videoton kettővel előttünk, simán benne volt akár egy ezüst is az évben. A Fradi tizenegyre, őket hagyjuk.
Egyetlen apróság kellene: néha, néha rangadót nyerni. Valahogy nem megy. Üzembiztosan hozzuk a középmezőnyt, bénázunk az alsóházzal (a következő fordulóban pont az utolsó előtti Diósgyőrtől kaptunk ki 2-1-re idegenben), de alapvetően megvannak a szükséges pontok. Egyetlen apróság hiányzik az árnyékunk átlépéséhez: rangadót nyerni. Fradit, Videotont, Újpestet, esetleg Debrecent.
“Mit nem adnánk most a három évvel ezelőtti _nyüszítésünkért” bővebbenMég egyszer: ahogy eddig, most is minden a legnagyobb rendben.
Az a kellemetlen helyzet állt elő, hogy tíz forduló után mindössze egyetlen pontos átlagra vagyunk képesek, és ez a kereken egyetlen pontos átlag, amióta tizenkétcsapatos a bajnokság, mindössze egyetlen évben, még 2015/16-ban nem jelentett kiesést.
Ha egyáltalán lehet tovább fokozni a probléma súlyát, akkor mindenképp meg kell említeni, hogy még saját magunkhoz képest is gyenge az egy pontos átlag. Az elmúlt két szezonban az 1,12 és az 1,15 eleve történelmi mélypontok voltak, azonban idén már ennyinek is örülnénk, főleg azért, mert egy idény kivételével ezek az átlagok a bentmaradást jelentették.
"Nincs itt semmi látnivaló, kérem oszoljanak" bővebbenbeadások száma // az MLSZ.hu-n megjelent egy anyag, ami szerint az első fordulóban
Oddsok a két meccs lehetséges kimeneteleire:
| H | D | V ---------------|-----|-----|----- Felcsút-Honvéd | 2,1 | 3,3 | 3,0 MTK-DVSC | 1,7 | 4,0 | 3,7 forrás: tippmix.hu
Összesített szorzók:
| Felcsút | döntetlen | Honvéd ----------|---------|-----------|-------- MTK | 3,57 | 5,61 | 5,10 döntetlen | 8,40 | 13,20 | 12,00 DVSC | 7,77 | 12,21 | 11,10
“A fogadóiroda szerint a bentmaradásunkra van a legkevesebb esély” bővebben
Honvéd - Mezőkövesd 0-0 FTC - MTK 0-3 10. Honvéd 9 gy 35 pt 11. MTK 8 gy 33 pt
A bentmaradás kérdése egészen egyszerű lett:
| Felcsút | döntetlen | Honvéd ----------|---------|-----------|-------- MTK | MTK | Honvéd* | Honvéd döntetlen | Honvéd | Honvéd | Honvéd DVSC | Honvéd | Honvéd | Honvéd *) kivéve ha az MTK legalább 22 góllal nyer
“Kiesőmatek « 32 forduló után + sorsolás a 33. fordulóra” bővebben
Videoton - Honvéd 2-0 Gyirmót - Paks 3-3 MTK - Felcsút 0-0 10. Honvéd 9 gy 34 pt 11. MTK 7 gy 30 pt 12. Gyirmót 6 gy 29 pt
Ahogy telnek a fordulók, úgy egyszerűsödik a helyzet, és úgy derül ki hétről-hétre, mennyire hazug klubot sikerült összerakni Kispesten. A Patyomkin-falu 2021/22-ben ugyanúgy a 32., tehát az utolsó előtti fordulóban játszik a kiesés szempontjából mindent eldöntő meccset, ahogy az előző szezonban. Plusz pármilliárd, plusz minőségi igazolások, plusz annyi minden, mínusz saját nevelések, az eredmény pedig ugyanúgy lóf*sz.
Gratulálunk, taps.
Honvéd - Kisvárda 1-1 ZTE - MTK 2-3 Újpest - Gyirmót 2-2 10. Honvéd 9 Gy 34 pt 11. MTK 7 Gy 29 pt 12. Gyirmót 6 Gy 28 pt
Bár úgy tűnik romlottak az esélyeink a bentmaradásra a két vetélytárs hirtelen jött feltámadásával, a helyzet mégis fordított, ugyanis inkább javultak, mert