Mastodon

Gondoltátok volna, hogy a kiesés is a szakmai stáb és a játékosok jó teljesítményét igazolja?

Tegnap lehetett a nyilatkozós nap Kispesten, amikor bemutatták a sajtónak Pinezits Mátét, az új edzőt. Pinezits természetesen mindenhol elmondta ugyanazt, néhol még a szófordulatai is visszaköszöntek a Honvéd hivatalos oldalán megjelent székfoglalójából. Igazából, ha egyet olvastál, akkor mindet olvastad. (csakfoci, nb1.hu, m4sport, sportal, rangadó/24, MTI/Origo, az einstandolt lapot nem hivatkozzuk az oldalon)

Decemberben ugyanez lement Kun Gergellyel. Akkor is bőven elég volt egyet átfutni, és az az egy tényleg bármelyik lehetett. Szóval vagy nagyon fantáziátlan arcokat választanak pozíciókra Kispesten, vagy nagyon ki van centizve előre, hogy mit mondhatnak egy-egy ilyen interjú során.

“Gondoltátok volna, hogy a kiesés is a szakmai stáb és a játékosok jó teljesítményét igazolja?” bővebben

Az új magyar futball önmaga paródiájává vált

Felcsút – Honvéd @ Felcsút, 20:00

(Nem megsértve őket, azonban) Ebben az idényben az a totálisan outsider, NB II-ből frissen feljutott Kecskemét lett simán második, ahol legfeljebb arról mernek álmodni, hogy a többiekhez képest szinte nevetséges, alig 500 millió TAO-ból a kötelező fűtött pályán túl, akár(!) a vendégcsapatok számára egy buszparkoló is elkészülhet.

Mindeközben a világ minden pénzével kitömött, rendes hátszelet élvező, fullos stadionban játszó Videoton és Kispest megy a kiesés ellen, az MLSZ elnökének klubja pedig már hetekkel ezelőtt kiesett.

Az új NB I-ben szerencsére fix helye van egy Felcsútnak, Mezőkövesdnek, Kisvárdának, Paksnak, tehát a van pénz szarásig legalább részben jól hasznosult.

Nincs itt semmi látnivaló, kérem szépen.

“Az új magyar futball önmaga paródiájává vált” bővebben

Legalább tisztázódott a helyzet: két győzelem kell a bentmaradáshoz

Honvéd – Mezőkövesd beharangozó helyett.

Ennyi.

Az első rögtön jöhet a Kövesd ellen.

A többit a hajtás után bulletekben. Beharangozóval szenvedni egy ideje nincs értelme.

“Legalább tisztázódott a helyzet: két győzelem kell a bentmaradáshoz” bővebben

Valójában semmi sem változott, csak kicsit nehezebb lett izé, pszichésen

  • Paks – Felcsút 0-2

Ezzel eldőlt, hogy a Paks (48 pont), a Felcsút (50 pont), és a Debrecen (jelenleg 48 pont) azonos időben játszik az utolsó fordulóban, mert bár a mellékelt paksi ábra nem ezt mutatja, mindhárman a harmadik helyért, és ezzel az európai kupaindulásért mennek.

  • Kisvárda – Vasas 2-1

Vezetett, és amennyiben a Vasas nyert volna, legalább egy kicsit megremeghetett volna a fehérváriak lába, hogy nem annyira fix az a három pont az utolsó fordulóban. Nem nyertek.

“Valójában semmi sem változott, csak kicsit nehezebb lett izé, pszichésen” bővebben

A bentmaradás aktuális kérdései #31 (Nem matek!)

Amikor számszakilag átnéztük a kiesés kérdését, akkor egyáltalán nem vettük figyelembe, hogy az egyes csapatoknak célja és aktuális állapota is lehet.

Baromira nem mindegy mondjuk, hogy a kiesés ellen mész, vagy a dobogóért, esetleg a minimumprogram teljesítve, és valódi, értelmes célod nem maradt az idényre.

“A bentmaradás aktuális kérdései #31 (Nem matek!)” bővebben

A bentmaradás aktuális kérdései #31

Háromszereplős lett az egyenlet.

  • DVSC – Honvéd 0-0
  • Mezőkövesd – Paks 6-1
  • Felcsút – Videoton 2-1
  • azzal, hogy nem nyertünk, az Újpest és a ZTE bentmaradt,
  • és mivel a Vasas sem nyert: kiesett.
mgydvrg-kggkpt
9Mezőkövesd31991336-41-536
10Honvéd31891431-46-1533
11Videoton317101435-43-831

A további program:

  1. Videoton – ZTE (szombat, 14:10), Honvéd – Mezőkövesd (vasárnap, 14:10)
  2. Vasas – Videoton, Felcsút – Honvéd, Mezőkövesd – FTC (mind időpont nélkül)
“A bentmaradás aktuális kérdései #31” bővebben

A kiesés aktuális kérdései #30

Nem alakult valami jól nekünk a forduló, ugyanis nyert a ZTE, és ezzel kiszállt a versenyből. Ráadásul pont a Felcsút ellen, és ezzel nekik is messze, vagyis négy pontra került a dobogó, így kérdés, mennyire fognak megszakadni hétvégén a Videoton ellen? (Innen két út lehetséges, ha nyernek, akkor az utolsó fordulóban is lehet számukra tétje a Honvéd elleni hazainak, ha viszont kikapnak, akkor ennyi volt a bajnokságuk, mert ötödiknél rosszabbak csak nehezen lehetnek.)

További nemjóság, hogy a Videoton nem tudta megverni a Kövesdet, pedig úgy számoltunk, hogy a sorsolását elnézve, a Videoton azért a mi szintünkön bőven szerez majd pontokat, tehát a Kövesdet kell a minimumon tartani. Erre a Kövesd pontot szerzett. A matek tehát három csapat maradt (ZTE ki, Vidi be), azonban bármennyire is szar a Videoton, továbbra is nehéz elhinni, hogy a relatíve könnyű sorsolásuk ellenére képesek legyenek kiesni.

(Zárójelbe: egy normális évben simán tudnék a kiesésüknek szurkolni, hiszen mégis a Videoton, azonban nerfociban kisvárosok és falvak vannak az nb1-ben, miközben a hagyományos klubok vagy gazdátlanul tengődnek, vagy idiótákra bízták őket. Ilyen helyzetben inkább essen ki a Kövesd.)

“A kiesés aktuális kérdései #30” bővebben

A kiesés aktuális kérdései #28

  • 🔺 kikapott a ZTE a Debrecentől,
  • 🔺 kikapott a Videoton a Kecsótól,
  • 🔺 kikapott a Mezőkövesd a Felcsúttól,
  • 🔻🔻 sajnos az Újpest győzött,
  • 🔻🔻 és sajnos pont ellenünk.

Miközben az összes eredmény nekünk kedvezően alakult, ismét elszalasztottunk egy hatalmas esélyt: hazai pályán, szinte teltház előtt kellett volna verni egy rém gyenge Újpestet. Nem sikerült.

Velük innentől felesleges számolni. Kilenc pont az előnyük hozzánk képest, ráadásul plusz három győzelem, így róluk nyugodtan kimondhatjuk, hogy bent maradtak.

Pedig a 24. forduló után, Vignjevic előtt mindössze kettő ponttal álltak előttünk, és mi azt számolgattuk, hogyan előzhetjük meg őket. Azóta eltelt négy forduló, ők bentmaradtak, mi pedig számolgatunk tovább.

“A kiesés aktuális kérdései #28” bővebben

A kiesés aktuális kérdései #27

A hétvége fontosabb eseményei:

  • 🔺 Vasas megtette az első szívességet, és idegenben verte a Mezőkövesdet.
  • 🔺 a ZTE kikapott Kecskeméten,
  • ❌ a Videoton ikszelt Kisvárdán,
  • 🔻 sajnos az Újpest győzött a sorozatban hatot nyerő Paks ellen, és
  • 🔻 sajnos mi sem szereztünk pontot az Üllőin.

Amúgy kemény, hogy a Paks 41 ponttal dobogós, és ebből 18-at, vagyis közel a felét a most hétvégit megelőző hat fordulóban szerzett. A Paks mellett mindössze a Fradi tudott egymás után hatot nyerni: az első nyolc fordulóban, mivel két meccsét tavaszra halasztották, igaz, később azokat is megnyerte.

“A kiesés aktuális kérdései #27” bővebben

A kiesés aktuális kérdései #26

A legnagyobb bajunk jelenleg, hogy nem játszunk többet sem a Vasassal (három meccs, három győzelem), sem a Zetével (három meccs, két győzelem), vagyis azzal a két csapattal, kik ellen a pontjaink több, mint felét gyűjtöttük.

A másik nagy bajunk az, hogy az NB I. mezőnyét rajtunk kívül tizenegy csapat alkotja, és bár ketten esnek ki, általában nem szokott elég lenni, ha csak pont két csapat ellen gyűjtögeted viszonylag üzembiztosan a pontokat.

A másik nagy baj szövődménye, hogy a hátra lévő hét meccsből kétszer is olyan csapathoz utazunk, akik ellen eddig nulla pontosak vagyunk. Ha nem számolunk a váratlan meglepetéssel, akkor marad öt meccs.

Ezeken viszont veretlenek vagyunk a Kisvárda (4 pont, utazunk), a Kecskemét (2 pont, otthon) és a Mezőkövesd (2 pont, otthon) ellen, és lesz egy sordöntő meccsünk az Újpesttel (1 pont, otthon), valamint egy idényzárónk Felcsúton (3 pont, utazunk).

Nem egyszerű.

“A kiesés aktuális kérdései #26” bővebben