Mastodon

Nem kell több spagetti…

manci…mert kicsit megfeküdte a hasamat. Sőt, annyira nem is kicsit. És a spagetti ez esetben = az elmúlt jópár hónap. És az a rossz ezekkel az egyre gyakoribbá váló “jópárhónap“-okkal, hogy egyre többször és egyre hosszabban jönnek.

Az is megér egy misét, hogy a keresztbe-bereklámozás az valhogy nem jön össze nekünk itt a blogon. Volt már olyan hétvége, amikor én harangoztam be, hogy “Hanta meg mindjárt nyomat nektek sok-sok statisztikát“, aztán szegény kollega arra a hétre úgy eltűnt a civil munkakötelezettségeinek útvesztőjében, hogy abból stat-posztból azóta se lett semmi (igaz, lett azóta a tollából más stat-poszt, egy tonnányi, ezt beismerhetjük). Most meg ő közölte be, hogy RW tolja majd a beszámolót, de RW nem tolt semmit Debrecenről.

Max a saját Honvéd-kínját maga előtt. “Nem kell több spagetti…” bővebben

Egy ledőlőfélben lévő szobor mellé…

imagesCA2XBDKM…némi adalék.

Pietro Vierchowod megítélése ugyanis Abraham 2007-es kezdősebességénél is gyorsabban esik a blogon a posztokban és kommentekben –  pedig derék excsatárunk villámabb volt, mint az egyszeri REAC-játékos a lottózóban a szelvénybenyújtáskor. “Egy ledőlőfélben lévő szobor mellé…” bővebben

Nyekereg a werkli

werkli2Ha van szürke hét, akkor ez az. Míg a többiek a bogácsi habokban és a tárkányi füstben élvezkednek, addig lassan de biztosan megmihályó derékkal ülni a monitor előtt, nem jó dolog. Nihilista hangulatú eszmefuttatásokat olvasni a klubról nem jó dolog. A leírtakat hétről-hétre átélni mégannyira sem jó dolog. A morales-i “nehéz_vele_azonosulni” jellegű keret felé elindulni ismét csak nem nem jó dolog. Mindezek után a hetet megkoronázni a Hali elleni borítékolható unalombafulladással – na ez az ultimatív szürkeség.

Valahogy így.

“Nyekereg a werkli” bővebben

Egyensúlyozzuk ki a mérleg serpenyőit… – még egy vélemény DelPieróról

imagesCA6OYOX4Pont mikor nem vagyok már megint gépközelben? Dettó, mint júni közepén, az edzőkinevezéskor. És megint forrnak az indulatok, pörögnek a vélemények, ahogy kell, ami a blogunk funkciója, helyes. De mint VW esetében, most is úgy érzem, mivel posztírásilag a CSAKblog egy Hanta-rw tandem egyelőre, hogy a véleményünk kellő (egyen)súllyal essen latba, nem csak kommentelek az előző poszthoz hanem én is okoskodok egy sort. Csak most nem olyan hosszan, mint szoktam. (Illetve persze dehogynem!) “Egyensúlyozzuk ki a mérleg serpenyőit… – még egy vélemény DelPieróról” bővebben

A históriáskönyv kedvéért

D__YT20140517024-946x1024
minden téren felettünk voltak :(

…mert másért nem nagyon születik meg ez a poszt. Két hét RW csend után végre én is hazatértem magyar és kispesti földre, tegnap meg is jelentem a korzókorlátnál, de csak mára jutottam el odáig, hogy  a tegnapi nap krónikáját ide is bevéssem, ami részben okafogyott cselekedetté vált, hisz a tegnapi beharangra adott kommentekben jobban kiveséztétek a meccset, mint Tóth Bálint a nagy bohócliger rögvalót a csütörtöki, azóta klasszikussá érő Zuhanyhíradóban… ráadásul Hanta is feldobott egy kibeszélőt az (ahogy látom) esküvői nem-másnaposságában (vagy más-másnaposságában?). Boldogok a sörisszák. Úgyhogy most akkor csak pár gondolat, sok ezek közül visszaköszön a tegnapi és ma délelőtti hozzászólásaitokban is, vagyis tényleg csak a rend kedvéért, legyen az MTK meccs is bekaristolva a blog nagy virtuális kőtáblájába…. “A históriáskönyv kedvéért” bővebben

Búcsúzik a kérdőjelek edzője

Kép1Tegnap villámcsapásként jött a hír, hogy Marco Rossi lemondott posztjáról és távozik Kispestről. Kommunikációs világbajnok klubunk nyilván egy kimerítő, minden részletre kiterjedő, 4-5 soros kommünikével tárta a nyilvánosság elé a hírt, aztán azóta se kép, se hang. Pedig maga a közlemény, illetve az egész szitu tele van kérdőjelekkel – méltó zárása ez, mondhatnánk fanyarul, Rossi kispesti érájának: az edzőének, akinek személyisége kérdőjelek sorát állította fel, és hagyta megválaszolatlanul bennünk. “Búcsúzik a kérdőjelek edzője” bővebben

Fa.: Marco Rossi, Bozsik stadion; tc.: a szurkolók. Ilyen nincs – és mégis?

Ilyen is rég volt már, hogy a felhorgadó szurkolói kritikára ilyen gyorsan érkezzen (tudjuk, indirekt, de legalább érkező) reakció a klubtól… akarom mondani Rossitól. És most végül is mindegy, hogy tényleg a makkant talján higgadt le hétfő reggelre, és baktatott fel a klub médiaszakosaihoz kezét tördelve, kis cetlijével, amire a levél szövegét skiccelte fel (egyébként az a kemény, hogy akár még ezt is kinézzük a szeszélyes Misterből, de valljuk meg, picit sántít a kép), akár föntről oktrojálták rá a bocsi-levelet, azért ez egy örömteli fordulat. “Fa.: Marco Rossi, Bozsik stadion; tc.: a szurkolók. Ilyen nincs – és mégis?” bővebben

Félszezon-értékelő by RW

640-KO_M4672

Minden megy a maga jól megszokott kerékvágásában. A félszezon  végetért, ködös, ónosszitálós szürke napok telepednek Budapestre, csöndes a XIX. kerületi sorompón túli sporttelep, légiósaink hazamentek, a keret pihenni tért egy szokatlanul hosszú, egy hónapos téli álomra, legjobbjainkat díjazta a KLTE, hanta statisztikákat gyárt és közönségszavaztat, vagy bennyhillesített Lanza-Martinez show-t heggeszt fel a blogra. RW táján nagy a csönd csak, de most ő is jön – és ha már szokott kerékvágás, akkor szokás szerint érzésvilágos-összegzős-csapongós poszt következik.

“Félszezon-értékelő by RW” bővebben

Bronzból a nihilbe? Ugye nem?

Bár Hanta is most jött ki az új kesergővel, mivel én is készítettem egyet az elmúlt fél órában, akkor már én is kiteszem, nem csak kommentbe toldom be – ki tudja, mikor lesz megint időm írni valamit… (RW)

Nem élünk szívderítő heteket Kispesten. Nem jó látni, ahogy az elmúlt 20 évben sokadjára megtörténik, hogy amint kezdünk felépíteni valamit, az szinte rögvest széthullik, amikor csak minimális lépések kellenének ahhoz, hogy hosszabb távon is a fejlődés címszó aggatódjon a Honvéd csapatára, mint állandó jelző, akkor pont azt a pár apró lépést nem teszi meg a vezetés. Nem jó ezt látni, mint ahogy nem jó a csöndben a nihilbe süllyedő lelátókat “érezni”, a tavasszal még a bronzért izguló ezrekből jó szokás szerint pár százra visszaolvadva a kánikulához méltóan nyomott hangulattalanságba.

Ennek ellenére nem akarok beállni az egyszerűen csak sárdobáló oldara. A magyar futballszurker, és ennek eklatáns példájaként a kispester hajlamos erre, nem is ritkán. Egekbe emelünk klubot/játékost, heteken át hozsannázva nevüket, hogy aztán egyik napról a másikra dehonesztált tárgyai legyenek a lelátói gyalázatnak. Most is ilyen hangulathullámvasúton ülünk, és a tavasszal istenített fiataljainkról derül ki, hogy rutintalan és csak a hajukkal foglalkozó kutyaütők – legalábbis a szurkolói verdiktek szerint. Pedig nem… ez ugyanaz a csapat mint tavsszal, csak amatőr módon lezongorázott átigazolási időszak eredményeként pont a gerincét vesztve.

Mert a gerinc bizony elveszett, vagy legalábbis szinte végletesen megtört. A tavaszunk sikerének letéteményese a bravúrkapus, a bohóc legjobb belső védőkettőse, és egy 2/3-részt kiemelkedő minőségű csatársor volt, amely alapokra ígéretesen csatlakozott a kiváló formát futó Vécsei, Baráth Boti, Vernes Ricsi, vagy a minutumokat kapó Holender és Lőrinczy. Ennyi volt a titok nyitja. No most a kapusunk formai gödörben, Ignjánál “problem inda head” (by Rossi), Tandia a lelátón ül és külön edz, de hogy miért, arról senki sem beszél, a két olasz csatár meg már messze jár. És hiába látjuk hogy Filip hosszabb távon pótolhatja Martinezt, ha most még a Kecsó/Pápa ellen is kevés a tapasztalat; hiába várjuk hogy egyik percről a másikra legyen ő húzóember Vernes Ricsivel, amikor még idő kell nekik. Vécsei tegnap remekül nyomta, de hetek óta most játszott először így: kell mellé alternatíva. Én is elszálltam bizony tavaly év végén, és idén a Celik meccsek idején, abban bízva, hogy már idén elég lesz (elég…egyenesen remek!) a Vécsei (Lőrinczy), Hidi, Nagy középpálya, a Vernes-Holender-Bobál támadósorral karöltve.  De nem…még nem. Hiú ábránd volt azt hinni, hogy az évek rutinja, beépült izomtömege meccsek alatt felmegy ezekre a srácokra. Még Vécsei és Baráth vannak leginkább készen, de ők is, ha hirtelen húzniuk kéne a csapatot, nem csak fizikális teljesítményben, de szellemi vezérként, akkor még több a belső gát, mintsem az akadálytalan áramlása az önbizalomtól fűtött sikereknek…

Rossz ezt látni, hogy a tavalyi tavasz ’90-es éveket elejét idéző kis hadjárata és bronza után a stadionban tegnap már a ’90-es évek végi nihil jött elő a jól ismert kesernyés ízű foszlányokban. Ezt ne… és ugynaakkor most is mondom, elszállnunk sem kell. Nekem/nekünk, blogolóknak sem kellett volna nyáron, hogy akkor már a bab is hús, ahogy drágaemlékezetű edzősködése alatt Tornyi Barna mondotta volt – de ne essünk át a túloldalra se a vörös-fekete nyeregnek, és már vizionáljuk a kiesést meg a vészkorszak visszatértét. Ez a keret azért nem kieső. A colos futballista-imitátor Testardit felejtsük el, a kis puhos zoknihúzogató Juniort szintén, és gyorsan hozzunk 2-3 használható arcot, tőlem lehetnek eszkimók is, de azonnal bevethetők. Vagy ha nincsenek nagy igényeink, akkor egy rutinosabb védőt meg egy normálisabb csatárt amolyan Szili-vészigazolsáként. Persze ezek nem Hemingway-típusú forgatókönyvek, ezt belátom. Akkor viszont fogynak az ötleteim.

Újpesten nem jósolok sok előrelépést, aztán persze lehet, hogy a csikócsapat mégis megrázza a sörényét, mert az érthetetlen gyenge teljesítmények mellett sokszor a váratlan pozitívumok a jellemzői egy ilyen keretnek. Viszont nagyon kéne nekik a szurkolás is, hisz Vécseit is megértem, hogy nem érti, tavaly istenítettük őket, most meg kapják az ívet, noha a keret annyira nem változott. Persze sajnos az a baj, hogy pont annyira változott, azokon a pontokon, hogy épp baj legyen.

Hogy bajocska vagy tengernyi GOND, az augusztus végére kiderül. Remélem, a döntéshozóink is észlelik a recsegő eresztéteket és gyorsan lépnek. Máskülönben nehéz, nagyon nehéz évünk lesz- azt csak remélem, hogy nem taszítjuk magunkat az önsorsrontás gödrébe, lemondó Rossival, “a talján edző beteg ember, pszichiátriai eset” válaszbloggal, kapkodással. Mondjuk egy biztos, Hemingway kapkodni legalább nem szokott. De jó lenne, ha maga a kérdés – “kapkod? nem kapkod” – se merülne fel úgy egyáltalán.

Kusza poszt, kusza gondolatokkal a kusza jelenről. Most ez van.

Fotó: Lovi – 1909foto.hu.

Kérdőjelektől a bronzfiesztáig – kispesti út 2012-2013

…még mindig tart a bronzmámor, még mindig vibrálnak bennünk a tegnapi képek, és ez jó ideg így is marad. Pedig pont amilyen boldogok vagyunk most, annyira nem volt egyértelmű egy éve ilyenkor, hogy ilyen idény vár majd ránk, egyedül talán Kemenes Szabi, az örök optimista mondta egy nyári edzőmeccs után, hogy a keret magja megmaradt, jöhet a 4. hely után az újabb remek szezon…! Akkor sokan csak csóváltuk a fejünket…és neki lett igaza…! Képek, pillanatok az elmúlt egy évből, hogy hogyan is jutottunk el a Rohonci útra úgy, hogy a zárómeccsünk éremátadássá nemesedjen…

…2012 július. Fékezett habzású edzőmeccsek után igazolunk 5 új arcot, később az akadémia nyárra kiürült szobáiban megszálló légiósjelöltek közül is itt marad Zsivány és most már hivatalosan Sunny. Utóbbi az egyik edzőmeccsen azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy bememelgítés helyett befekszik hűsölni az egyik reklámtábla mögé, míg Rossi le nem ordítja sárgára hidrogénezett taraját a helyéről. Apropó Rossi. Új edző, nem nagy múlttal, egy sikeres idényt hozó Supka helyett. Minek? Miért?

Ehhez képest jó a debüt, két hetes kánikulai villámfelkészülést követően, az előző szezon peremembereivel dúsított keret veri a Flomurtait az EL-ben. Szabi egyre optimistább. Az Anzsi ellen idegenben hősiesen helytállunk, itthon rég látott tömeg és hangulat a visszavágón, mely kijózanít ugyan, de nagy emlék marad.

…a siófoki nyitány rommá ázásával együtt. A második félidő szürreálisra sikeredett, a hazaiak ultraszektora feletti éjfekete fellegekkel, a minket a meccsre kikísérő Díszbohóc blogger barátunkkal, aki a 75. perc táján hazakerekezik, mert nem akar szétázni velünk együtt. Nekünk sikerül. Faterom a klubházba való tömeges menekülés után épp tőlünk kérdezve a még hátralevő időt, facsarja kedélyesen vizes pólóját két holland arc lábára, akik ezt nem bánják. Hanta szerint a szendvics megint világbajnok volt amúgy.

Nyaralásom alatt Lovrics alázza a Vidit kapusként, majd a cseh sörutamról hozott Starobrnókkal melegítünk a Fradi ellen, ahol remek győzelmet aratunk és az aznapi míves sör – fieszta nem ér véget. Közben Kemi eltiltva, helyén Czuczi, aki egy félidő alatt kap hármat a Pakstól és hideget-meleget a híresen empatikus korzótól, hogy a Fradi ellen hősiesen álljon helyt, és az ultrák a nevét skandálják – nagyszerű jelenet volt!

A győzelmi sorozatmámorból az MTK józanít ki minket, és a Debrecen ellen a közben megsérült Czuczi helyett újabb kapus-benjámint avatunk. Kezdenek jönni a vereségek, Rossi egyre újabb arcokkal kísérletezik, Odia, King, Bottone, kik ezek, atya ég, nincs két egyforma felállásunk, csak Ignja tűnik jó igazolásnak, de ő nagyon, Vécsei közben beheggeszti első gólját, de hogy, feltűnik a sérült Vidó helyén az általunk már régóta várt Baráth Boti, aki tanárian játszik, szóval hullámvasút az idény, hol fenn, hol lenn

…ősz végére kiegyenesednénk, a Fáy-ba megyünk a szegény Eger ellen, hát nem egy Szépasszonyvölgy, ellenben közel a pesti cseh sörözők garmadája, előtte Bohémia, utána Pivo, közben pedig akadémista gólok, soha jobb estét.

A zárás ismét szopótúra Diósgyőrben, az MK-csoda után, pedig nem így alakult egészen ez sem, amikor a helyi sajtóerők le akarnak ütni Dél gólja feletti örömtáncom miatt, hisz akkor már a Tandia-balhé miatt áll a bál – de ezúttal is vereség a vége, Tandiát elmeszelik, és- legyünk kicsit nagyképűek – lehet hogy ezen ment el az ezüst? :)

…igen, mert a permanens eltiltások, Boti 6 meccsenkénti kiállításai (hogy költői túlzással éljünk), Tandia kinyírása, Ignja néha-néha megtörténő kipontozódása a tavasz elején a kupamenetelésünket töri derékba, és a Vidi elleni “nekikmindenösszejön” 0:4-kor úgy fest, a legrosszabb szcenárió igazolódik be Delphoiból…

…de nem! Megint sörtúrára kell menjek, hogy távollétemben jöjjön az újabb hőstett, míg Münchenben tolom az Augustiner Hell-eket, addig Vécsei és Vernes lerendezik Paksot. Az MTK ellen aztán Hrabal szülinapján (majdnem szülinapján) ismét vereség, és ki hitte volna akkor, hogy ez az utolsó ebből a műfajból idén?

Ami azóta tart, az a kispesti kegyelmi állapot, vagy ha úgy tetszik, az őrült tavasz, a téli olasz szerzemények kezdik megérni a pénzüket, jönnek a három pontok, egyre gyorsabb ütemben, kaposvári Lanza szabival, ugyanott és Pécsett tizit ölő Kemenes Szabival, az utóbbi meccsen szerencsésen alakuló szánalom-kabaréval és Martinez beindulásával, Dibusz azóta is colstokkal méri a felső sarok és a kesztűje közti távot, hogy “ezt hogy, miért…?”, az idény kulcsmeccsén verjük a zöldeket, a hype-olt Böde pedig egy életre megjegyzj Ignjatovics nevét. Újpesten csoda, a Győr ellen elképesztő második félidő és Hidi dugó, egyre szebb képek a meccsek végén, egyre több ifjonc a csapatban, szurkolók-csapat egymás karjaiban, és ráfordulunk a célegyenesre, aminek a végén a Rohonci úti stadiont látjuk, borús, de kellemes fociidőben, tele vendégszektorral, és kiküzdjük a végét, mert ki kellett küzdeni, ez a mese nem érhetett véget másként, ennek nem lehetett más a vége, és tessék, a borús idő véget is ért, a hármas sípszóra kisütött a nap is, hadd csillogjanak azok a bronzérmek a kispesti srácok nyakában…

Őrült idény volt, ami 10 évben egyszer jön össze így, és kiindulóhelyzetként hasonló várhat ránk jövőre is, hisz megint távoznak kulcsemberek, és megint hozni kell újakat, de egyvalami változott: egy szimpatikus, kedvelhető saját nevelésű mag kezd kirajzolódni, egyre több játékpercet követelve magának, és erre lehet építeni, erre, és az optimista reményeinkre, hogy a következő év is hasonló szép meccsemlékeket hoz, hasonló könnyesre röhögős sztorikat a korzó korlátjának támaszkodva, meg az aktuális autó/kisbusz ülésén vidékre tartva, a közben nálunk egyre gyarapodó kis szurkercsapattal, várva a további szép kispesti évekre.

A 19 éve a tegnapra váró Hanta azt írta szombaton a beharangban, hogy köszöni, hogy Honvéd szurkoló lehetett. Én is csatlakozom. Kispestinek lenni -most nagy szavak nélkül- de egy tök jó dolog.

Ennyi! Mint ahogy ennyi volt 2012-13 is dióhéjban. Boldog bronzkorszakot magunknak!