Mastodon

Sikerült összhangba hozni a klub saját magáról sugárzott képét a csapat teljesítményével

Csákvár–Honvéd 3-1

(A tegnap után inkább aludtunk rá egyet, mielőtt billentyűzetet ragadtunk volna.)

  • Vernes, Kesztyűs, Bévárdi, Ihrig-Farkas, és Ene sérülés miatt hiányzott.
  • Laczkó nagyjából két hetet készülhetett együtt a – most már – teljesnek nevezhető kerettel, ráadásul a kupában ki is próbálhatta a játékosokat egy könnyű ellenféllel szemben.
  • Végül a kupában is kezdő csapatot választotta, annyi különbséggel, hogy Szabó Tibor kezdett Kulbachuk helyett belsővédőben.
  • Sima bukta.
  • Mindeközben az új sajtóosztály is látványosan elhasalt, hiszen még arra sem volt képes, hogy elárulja a szurkolóknak hol és mikor lesz a csapat bajnoki mérkőzése. És akkor még nem tudhattuk, mi vár ránk a meccs után. Annyit mondok: egy csoda!
„Sikerült összhangba hozni a klub saját magáról sugárzott képét a csapat teljesítményével” bővebben

Nem jutott eszembe cím, viszont reggel óta azt dúdolom magamban, hogy „Denver, dinó jóbarát, ősidőkből szól hozzád”

Csákvár – Honvéd @ Csákvár, 17:00

Igazából csak kérdéseim vannak a meccs elé:

  • marad az 5-2-3, középcsatárban Holmannal, vagy 5-3-2 lesz? Egyáltalán alkalmas a keretünk az ötvédős rendszerre?
  • Lőrinczynek és Holmannak lesz egyszerre helye a pályán?
  • Hangya játékra alkalmas?
  • ki lesz a három belsővédő (már ha ötvédős)?
  • kik lesznek a kvótafiatalok? A kötelező 2005 után születettet bevállalják Szabó Tiborral a védelemben, vagy Simon Benedek csatárkodja végig a meccset? (Ebben az esetben Medgyes és Farkas, illetve Holman mennyi időt kap?)
  • Kesztyűs felépült? Ha Lőrinczy/Holman van, akkor ki lesz a másik két ember a középpályán? Sigér? Csilus? Keresztes? Kocsis Gergő? Nyitrai? Esetleg a felépülő Átrok?
„Nem jutott eszembe cím, viszont reggel óta azt dúdolom magamban, hogy „Denver, dinó jóbarát, ősidőkből szól hozzád”” bővebben

[HK009] Az új edzőgeneráció rövid tündöklése és gyors bukása

Hétvégi Kötekedő podcast.

„[HK009] Az új edzőgeneráció rövid tündöklése és gyors bukása” bővebben

Történelmi tett lenne úgy indítania egy tulajdonosnak a Honvédnál, hogy sorozatban háromszor szenved vereséget a másodosztály aktuális utolsójától

Honvéd – Mezőkövesd @ Bozsik, 17:00

A posztnak ezt a részét utólag írom. Az ok a lehető legegyszerűbb: egészen sokáig fogalmam sem volt, hogy miről szóljon a mai nap, aztán belefutottam a rendszerben egy töredékbe, amit későbbre tettem el. Nem vág ide szorosan, hiszen a témája a tulajdonosváltások utáni első meccsek eredményessége, azonban a semminél jobb. Kicsit ugyanis elegem van abból, hogy újra és újra elmondjam, mennyire nem értek egyet a klub vezetőinek kommunikációjával, és minél tovább húzzák a csendet, annál inkább erősödik bennem valamiféle gyűlölet velük szemben. A gyűlölet fokozását az olyasmik például elég jól erősítik, mint Kerezsi lepattintása Felcsútra. Jelenleg undorító bagázsnak tartom az egészet.

Viszont unom sokadjára is leírni, és ezen hőzöngeni. Inkább egy kis minimál statisztika.

„Történelmi tett lenne úgy indítania egy tulajdonosnak a Honvédnál, hogy sorozatban háromszor szenved vereséget a másodosztály aktuális utolsójától” bővebben

Big Ma$ter Fóriz$ Bo$$ és a F*cking Honvéd sportszakmai programja

Én vagyok én, te vagy te, ki a hülye én vagy te?

Azt figyeltem meg, hogy az új játékosokat és edzőket a legtöbb klubnál a sportszakmai, vagy ennek hiányában a cégvezető jelenlétében mutatják be. Közös kép egy sállal, esetleg aláírás közben, néhány kedves szó az érkezőről. „Hatalmas erősítés, (…) hiányposztra érkezett, (…) vele szintet léphetünk (…)”.

A játékos per edző természetesen büszke, hogy ide kerülhetett, hiszen már a nagypapája is Puskás Öcsiről mesélt neki, pontosan tudja mit jelent a Honvédban és a Honvéd szurkolói előtt játszani. Célja a csapatba kerülés, majd idővel a meghatározó emberré válás.

A műfaj annyira sablon, mint az időjárás-jelentés. Pár formai követelmény, de valójában csak a neveket kell kicserélgetni.

Ehhez képest a Honvédnál sem a szakmai főember, sem a cégvezető nem szólalt meg egyetlen igazolás kapcsán sem. Illetve hazudok, a szakmai főmufti ejtett pár szót Laczkóról:

Laczkó Zsoltot szakmailag egy jól felkészült edzőnek tartom, a futballról alkotott elképzeléseink nagyon hasonlítanak egymáshoz, sok közös tulajdonságunk van. (…)

Pár nap alatt kellet valakit keríteni, és minő véletlen, pont egy hasonló elképzelésekkel és sok közös tulajdonsággal rendelkező edző ült a fakó padján. Ekkora mázlit.

„Big Ma$ter Fóriz$ Bo$$ és a F*cking Honvéd sportszakmai programja” bővebben