Mastodon

Címke: RW

Ha nem kapsz őszi Szőnyi úti meccset, csinálj magadnak nyárit!

Tavasszal még bőven száguldottunk az elkerülhetetlen végkifejlet felé, amikor azzal próbáltam (jellemzően kevésbé sikeresen) nyugtatni magam, hogy a másodosztályú megtisztulás része lesz számos izgalmas túra, például egy általam évek óta várt dorogi bajnoki, mondjuk egy szép szeptemberi indiánnyári szombaton, előtte valahol kirándulva Öcsémmel (mondjuk Nagy-Gete-megmászás) vagy falatozva az Ábel-Gyuri tengellyel. Nos, mi teljesítettük az elvárást, kiestünk – ám, fájdalom, a Dorog is, így elmarad a kaland.

„Ha nem kapsz őszi Szőnyi úti meccset, csinálj magadnak nyárit!” bővebben

Tompa nyári délben indult meg a hosszú menetelés

Épp az utolsó 150 oldalra fordultam rá Moldova czukk 1970-es évek magyar textiliparának nyomasztó viszonyairól szóló riportkötetében a 194-es viszonylaton ülve, a Kossuth Lajos utca magasságában, amikor csakúgy, mint 2 hete, Fanta tűnt fel a soron következő megállóban, majd felszállva a buszra kérdés nélkül a kezembe nyomta a telefonját, hogy fogjam, amíg elpakol. Vele együtt természetesen jött egy helyiérdekű másik szurker is, sőt, egy megálló múlva KisBabar is feltűnt, azaz egy csodálatosan klasszikus „összefújja a szél a kispesti sz…-t” (maradjunk annál, hogy szakértőket) képpel indult útjára számunkra a hosszú 2023-24-es idény.

„Tompa nyári délben indult meg a hosszú menetelés” bővebben

Mindig van kiút, csak meg kell találni

6 éve írtam meg a bajnoki címes posztomat, 2017. május 28. hajnalban, le sem feküdve a hajnali 2 órás hazatámolygásom után a bajnoki döntőről. Akkor gondolni sem mertem volna arra, hogy 6 évvel később a MetalCom és az őket kirendelő jótevőnk elintézik, hogy olyan nihilbe jussak, hogy Felcsútra már le se menjek a 2023-mas május 27-én; inkább elsétáltam családilag Szeget szeggel-t nézni a Vígszínházba, majd az előadás végén rezignáltan ránéztem a telóra: kiestünk. Azóta tervezek valamit írni, de az eleve csapágyasra hajtott munkahely-doktori-esküvő szentháromság oltárán egyszerűen elvéreztem, ez van. Ma, négy hónap után először viszont van fél nap szünetem a tegnapi első felvonás lezajlása után (lásd a címképet), mielőtt folytatódik holnap a „fesztivál”. Ez alkalom egy kis számvetésre, és arra, hogy a magam példáján lássam: ahol a Sors elvesz, másik kézzel ad valamit, ez hosszú távon sok mindenre igaz.

„Mindig van kiút, csak meg kell találni” bővebben

Tíz éve ünnepeltünk egy bronzot

Tizenkilenc év után újra érem.

disclaimer: a posztot két napja tettem volna ki, de elfelejtettem.

Amikor a Kuuselát váltó Davidovic 1994-ben a Vác mögött végezve második lett a Kispesttel, akkor csalódásként éltük meg, hogy mindössze az ezüst jött össze. Egy nagyon erős kerettel kifejezetten jó focit játszottunk, és a márciusban kinevezett új edző hiába nyert tizenegy meccsből kilencet (két döntetlen mellett), a végén ennyi is kevés volt.

„Tíz éve ünnepeltünk egy bronzot” bővebben

Mire hangulatba jössz, lecsapnak a ’90-esek… nem jó jel az idényre nézve!

Hornby is azonnal bérletet venne…

Az a helyzet, hogy valahol többet is adott ez a meccs, mint előzetesen vártam – persze a semminél nem vészesen nehéz többet adni. De az az igazság, hogy a 65.-85. perc között éreztem valami olyasmit, amit egy Kispest szurkolónak kell: izgultam a csapatomért és picit velük dobbant a szívem a pályán –legalábbis némelyikükkel. Aztán az utolsó utáni perces gól újból jelezte, hogy nyugi, nem 2015-16 van, hanem inkább a 90-esek végi – 2000-esek eleji ipari szenvedés, és tényleg felrémlettek a régi Dunaferr, Nyíregy, Gázszer, BVSC elleni hazai meccsek: szarok vagyunk, szarok vagyunk, szarok vagyunk, na, egy 20 percre véletlenül jók vagyunk, elkezdesz hinni, aztán megint szájba rúg a valóság. Az én Kispestem.

„Mire hangulatba jössz, lecsapnak a ’90-esek… nem jó jel az idényre nézve!” bővebben