Mastodon

Az őszinteség hiányánál csak a mindent átható kussolás fáj jobban

Vajon tudatos stratégia a csönd, vagy csak fogalmuk sincs, hogy mit csináljanak?

A kiesés óta eltelt két és fél napban a klub legfeljebb születésnapi köszöntőkkel* és gyakori borítóképcserékkel törte meg a méla csendet legfőbb sikerkommunikációs platformján – a Facebookon. Arra azonban valahogy nem marad sem ideje, sem kapacitása, hogy valakit kiállítson az emberek elé, aki legalább ennyit mondana:

Célunk az azonnali visszajutás.

Vagy ennyit:

Sajnáljuk.

*_ ilyen nincs: a poszt írása közben kijött a harmadik szülinap is. Az enyém három hete volt, és szinte már sértve érzem magam, hogy nem köszöntöttek fel. Trehány munka!

„Az őszinteség hiányánál csak a mindent átható kussolás fáj jobban” bővebben

Mit nem adnánk most a három évvel ezelőtti _nyüszítésünkért

Remek lenne újra egy jó kis akkori kilátástalanság.

2019. február 9., 20. forduló. A Hungárián Holender duplájával 2-1-re verjük a Felcsútot, és három fordulót követően újra dobogón állt a Honvéd. A Debrecen egy ponttal mögöttünk, a Videoton kettővel előttünk, simán benne volt akár egy ezüst is az évben. A Fradi tizenegyre, őket hagyjuk.

Egyetlen apróság kellene: néha, néha rangadót nyerni. Valahogy nem megy. Üzembiztosan hozzuk a középmezőnyt, bénázunk az alsóházzal (a következő fordulóban pont az utolsó előtti Diósgyőrtől kaptunk ki 2-1-re idegenben), de alapvetően megvannak a szükséges pontok. Egyetlen apróság hiányzik az árnyékunk átlépéséhez: rangadót nyerni. Fradit, Videotont, Újpestet, esetleg Debrecent.

„Mit nem adnánk most a három évvel ezelőtti _nyüszítésünkért” bővebben

Hajnal előtt legnagyobb a sötétség

Periódusunkat = periódusainkat, vagyis 2006/07 tavasza és 2007/08 ősze, valamint 2016/17
„Hajnal előtt legnagyobb a sötétség” bővebben

Nem mi vagyunk az esélyesek, azonban még egy gyufával is nagyot nyerhetünk ezen a meccsen

FTC – Honvéd @ Üllői, vasárnap 17:30h

Jól kezdődött a szombat. Ugyan még csak az ötödik forduló, azonban az álmoskönyvek szerint se jelent jót, ha már az elején leszakad egy csapat a bajnokságban.

Idény előtt négy csapatra merte azt mondani úgy nagyjából a közvélemény, hogy bajos lesz a bentmaradása, mégpedig a Mezőkövesd, a Kecskemét, a Vasas és a Honvéd, esetleg az Újpest. Szóval, legyen inkább öt.

Titkos fegyverünk, a Mezőkövesdet edző Supka Attila szépen leikszelt a Vasassal úgy, hogy náluk Nagy Geri 90 és Bobál Dávid 90, a Vasasban Hidi 90 és Holender 73 percet játszott, sőt, Holcsika még gólt is lőtt.

Remek kezdés. Közben (amikor ezek a sorok íródnak), vezetett a ZTE 1-0-ra Kecskeméten, bár pont most állították ki tőlük Husztit, és Banó-Szabó beverte a tizenegyest. 1-1. Sebaj, az egy pont is kevesebb, mint a három, ha így marad.

Legyen csak sűrű a mezőny, mert

„Nem mi vagyunk az esélyesek, azonban még egy gyufával is nagyot nyerhetünk ezen a meccsen” bővebben

Nem nagyon lesz ma poszt Kövesdre, mert csak annyit szeretnék, hogy végre verjük meg Supka aktuális csapatát. Annyi pont elég is lenne.

Mezőkövesd – Honvéd @ Mezőkövesd, 20h

  • 2003.04.12. Békéscsaba – Kispest 3-1 (Őze)
  • 2005.03.12. DVSC – Honvéd 2-0 (Gergely)
  • 2005.12.03. DVSC – Honvéd 6-1 (Dolcetti)
  • 2006.05.26. Honvéd – DVSC 0-1 (Dolcetti)
  • 2008.08.24. Honvéd – ZTE 3-1 (Pölöskei)
  • 2012.10.05. Honvéd – Pécs 0-1 (Rossi)
  • 2020.08.30. Honvéd – Kisvárda 1-2 (Bódog)
  • 2020.12.12. Kisvárda – Honvéd 0-0 (Pisont)
  • 2021.03.07. Honvéd – Kisvárda 0-1 (Horváth)
  • 2021.10.24. Honvéd – Mezőkövesd 2-3 (Horváth)

10 mérkőzés, 1 győzelem, 1 döntetlen, 8 vereség, 8-20-as gólkülönbség, 0,4 pont per meccs.

„Nem nagyon lesz ma poszt Kövesdre, mert csak annyit szeretnék, hogy végre verjük meg Supka aktuális csapatát. Annyi pont elég is lenne.” bővebben