A sok itthonlét után hétvégére utolért az általános letargia, és eljutottam odáig, hogy semmihez sincs kedvem. Sajnos, most lesz igazán szükség az önakaratra, hogy sikerüljön átbillenni, mert ha beleragad az ember, akkor nagyon nehéz lesz visszapörögni a munkába, a megszokott napi rutinba. Például visszatalálni a posztoláshoz.
Kicsit mint másnaposan menni meccsre. Egyetlen gondolatod, porcikád se kívánja a sört, ha csak rágondolsz hányhatnékod támad, aztán valaki a kezedbe nyomja az elsőt, nehéz kortyok, leszenveded a felét nagy nehezen, majd a másik felét valamivel könnyebben, és hopp, meg is volna az átbillenés, jöhet a következő.
Vagy a fáradtság. Túlhúzod a napokat, este fusizol kicsit, egyre nehezebben maradsz ébren, mégis kellenél délelőtt, koncentrálni kéne, nem megy, nem megy, aztán valahonnan jön az átbillenés, az álmosság eltűnik, pár órára minden normális újra. (A túlhajszoltság hosszabb távú negatív hatásairól majd máskor.)
„Koronanapló 17. nap // Beindult a fizetéscsökkentési láz” bővebben
