Thomas Job

Megint majdnem

Ha csak ma reggel olvasom az eredményt, minden részlet és kommentár nélkül (ti. továbbjutott a Fradi), nem lepődök meg, csak szomorúan vállat vonok. Ha elnagyoltabb részleteket is olvasok (ti. büntetőkkel ment csak tovább az élcsapatnak kikiáltott zöld-fehér alakulat), már hümmögök is egyet, ha nagyon részletes beszámolóba botlok (ti. Dibusz tartotta benn az MK-ban az FTC-t konstans pagliucázásával), már konkrétan meg lennék lepve.

De így, hogy kinn voltam és végig is néztem az elhúzott mézesmadzagot a saját orrunk előtt, a minden idők egyik leggyengébb MK nyolcasába kerülésre, és tizikkel kizúgni, mindezt az év első ótvarhideg meccsén, csontig átfagyva, hát így már inkább sírok. Illetve sír az egyik szemem. A másik meg mosolyog, vagy még inkább: reménykedik egy picit. Mindjárt elmondom, miért. “Megint majdnem” bővebben

Szürke lapok a kispesti naplóban

Kristi Marku jó volt - a végeredmény kevésbé. — Kristi Marku jó volt – a végeredmény kevésbé.

…de igazából a szürke helyett írhatnék tré-t, gázos-t, vagy alpáribban ultrasz*rt is. Ilyen napokat élünk. Nem a legtragikusabb fajtákat, mint a kiesős idényben, vagy a klubmegszűnés-rémes hónapokban (ilyenből is sok volt), de nem tudom, hogy a mostani helyzet mennyivel jobb azoknál az outputját tekintve. Tényszerűen persze jobb, én aztán nem kultiválom a minden érdekesebb Hemy-döntésnél klubhalált vizionáló látásmódot. De tény: a mostani koncepciótlan szürkeség azért elég lélektépő, és kőkeményen próbára teszi a még kitartó drukkerek tűrőképességét. Ha meg elhisszük, hogy itt mégis van koncepció, pont az, amit látunk – abba inkább bele se gondolok, mert akkor ennek a blognak is annyi értelme van, mint kisMáncsónak az olasz válogatottságról álmodozni.

Mondjuk ő megteszi, nyalom a zokniját.

“Szürke lapok a kispesti naplóban” bővebben

Matyó kátyú

A Paks elleni döccenést tegnap este követte az első tényleges defekt a tavaszi hadjáratban – 1:0-ás vereséget szenvedtünk Mezőkövesden a fejhangú kiskakas csapatától. Ez nem jó hír, és nézni sem volt az az eseményeket, de ami valahol még fájóbb, az az, hogy én pl. annyira meg sem voltam lepődve (az alap szomorúságon-bosszúságon túl). Igazándiból már a Paks és a Kaposvár elleni döcögő-szenvedő, ötlettelen küzdelmekben is benne volt az előjele, hogy megint gond van a kreatív szállal nálunk, és az olyan ellenfelek ellen, ahol nekünk kéne diktálni, ott akadhat a bakelit a lemezjátszón. Hát most akadt is, és a Honvéd-indulók sorát hirtelen egy gyógyvízszagú kövesdi sramli váltotta föl. Ez pedig minden, csak nem zenei füleinknek.

“Matyó kátyú” bővebben

Szinte hihetetlen: hoztuk a kötelezőt!

…amikor kifele tartottunk már a sajtótáj és a szokásos ajándékbolti meccslezáró eszmecsere után a stadionból, a többiek hangosan gondolkodtak a kínzó kérdésen az eseményekben annyira nem bővelkedő meccsre visszagondolva: mit lehet majd erről írni?. “Tényleg Attis, mit írsz majd erről?“- erősített rá Hanta is, majd meg is adta a választ: “húzd rá a Hidire meg a 100. meccsére.” Végül is, nem rossz idea. Bár erre rögvest Viktort idézhetem, aki leszögezte: “ennél hidisebb 100. meccse nem is lehetett volna Patriknak meg a csapatnak“. Hát ja. De nyögvenyelősködés ide, kvázi nézhetetlenség oda, ez a meccs végül is beváltotta a rendeléskor leadott kérésünk, hogy legalább az alapcsomag meglegyen: három pont a zsákban. Már a Paks ellen is ezt kellett volna. Aki meg virtuozitásra vágyik, azt remélhetőleg kiszolgálja a csapat a Fradi/Vidi ellen eljövendő bravúrokkal. Oké, ebben ki is egyezhetünk. “Szinte hihetetlen: hoztuk a kötelezőt!” bővebben

…csak a szokásos Paks elleni nyögvenyelés

Ennyi. Egy tré nap tré zárása. Utolsó pillanatban beeső feladat a munkahelyen, alig kiérés a Bozsikba, ráadásul bejön az, amitől tartunk – valami ehhez hasonló jellegű eseménysor zúzhatta meg Bob Geldofot is, amikor megírta egyetlen slágerét valamikor a ’70-esek végén. Nagy gond persze nincs, jobb az iksz a semminél, és majd a Kapos ellen folytatjuk. Most csupán egy gyorsposzt következik, mert még melóznom is kell ma este, hogy még jobban megkoronázzuk e csodás hétfőt. “…csak a szokásos Paks elleni nyögvenyelés” bővebben

Szombati értékelés, bár sok minden extra nem történt

A tegnapi nap az örömé és az elégtételé volt a posztunkban is, most pedig kicsit mélyebbre is nézünk – ami magát a meccset illeti. Olyan rengeteg elemezni való azért nem maradt: a tegnapelőtti találkozónak és az ott kivitelezett kiütésnek inkább eszmei jelentősége volt számunkra és a Felcsút a csapatot sem késztette különösebb erőkifejtésre. Azonban írni mindig van miről, így egy pár kérdés ezúttal is felvetődött amolyan osztályozókönyv-közeli tematikákban, így ezekből szemezgetünk most. “Szombati értékelés, bár sok minden extra nem történt” bővebben

Van még min javítani, de ez egy csodás szombat volt akkor is

…azért ezt az érzést nem lehet eléggé megszokni, na! Vasárnap reggel van, arra ébredek, hogy szó szerint szemebe süt a Nap, ébredezik egész Wekerle, de ez már nem a téli kászálódás, most már a cinkék csivitelése kelti az embert, és ahogy felülsz az ágyban, már mosolyra húzódik a szád, mert az első emlékképek, amik a tegnapról eszedbe villannak, a a pofás új mez, a 10 vörös-fekete csíkos dresszben rohamozó játékos, Daud csele, amivel hintába ültet Kabátpetit, Holender rafkós szabadrúgása, a Job után nyúló újpesti kéz, és mindenek előtt Bálint penetráns lökete, ami akkora kiáltást szakított fel mindenkiből a környékünkön a korzón, hogy most is beleborzong az ember! Az ilyen vasárnapok megfiztethetetlenek! bővebben

Ilyen márpedig VAN!!!

Tizenkettőből semmi. Nulla, nyista, zéró, ~~lófasz se~~. Pedig már kezdtem elhinni, hogy most végre. Sőt, Daud már az első percben eldönthette volna az egészet, de nem tette, így a végén Bekőnek volt képe lenyilatkozni, hogy amíg ők tizenöt veszélyes kontrát vezettek, addig nekünk helyzetünk sem volt.
“Ilyen márpedig VAN!!!” bővebben