Mastodon

Hetven éve vették tudomásul, hogy a Kispestből Honvéd lett

Majd a kor szokásainak megfelelően természetesen megköszönték Sztálin generalisszimusznak, Rákosi Mátyásnak, Farkas Mihálynak, és a Magyar Dolgozók Pártjának.

Az 1950. január 6-án megjelenő Magyar Labdarúgók Szövetsége Hivatalos Közlönye című lap második oldalán egy szűkszavú határozat jelent meg:

B. 79/13-1949. Tudomásul veszem, hogy a Kispesti AC a jövőben HONVÉD SE néven fog szerepelni.

A Kispestet bekebelezte a Honvédség. Az első nagy dominó eldőlt, a következő lapszámokban sorra következtek a többiek.

„Hetven éve vették tudomásul, hogy a Kispestből Honvéd lett” bővebben

Valakinek nem ismerős egy-egy név véletlenül az 1936-os kispesti reálgimnázium csapatából?

Kivágás a Nemzeti Sport, 1936. május 12-i címlapjáról

Annyi biztos, hogy a jobbösszekötő a nagyfaterom, és az egyik védő, Onódy (helyesen: Ónody) nem más, mint Andor, aki később bajnok lett a Nagyváraddal, ezüstérmes a Nagy Fradival, valamint a válogatottban is bemutatkozhatott. A későbbi években aztán helyet cseréltek, és nagyfater ment vissza balhalfnak, Ónody pedig előre balösszekötőbe.

update // Csomor Lajos később a Hungáriában volt peremember, mint azt közben kiderítették.

„Valakinek nem ismerős egy-egy név véletlenül az 1936-os kispesti reálgimnázium csapatából?” bővebben

Tudjátok hogy szól a legrégebbi kispesti bölcsesség? Így:
Minél reménytelenebb egy helyzet, annál inkább mellettünk szól

Videoton – Bp. Honvéd @ Felcsút, 19:30 | tv: M4 Sport

Egy éve vagyunk bajnokok. Napra. Címvédők, regnálók, aktuálisak, szóval bajnokok. Meg tudnám szokni.

A tény továbbra is tény, valóban bajnokok vagyunk, azonban az érzés az ősz eleje óta valahogy nem az igazi. Nagyjából szeptember-október környékén már nyilvánvaló volt, hogy azzal a játékkal, azzal a csapattal, azzal a szerkezettel, azzal úgy egyben esélytelen lesz a duplázás. És amilyen hülye játék a futball, matematikailag egészen a 27. fordulóig, vagyis április 21-ig húztuk, hogy végleg lemondhassunk róla.

És közben bajnokok voltunk, vagyunk. Néhány hónap a csúcson, majd néhány hónap papíron. Mindegy, amilyen semmiből jött, annyira tökéletes volt. Ha valaki azt mondja nekem az elmúlt évtizedekben, hogy Hanta, itt van három nap, amíg bajnok lehetsz, de aztán kuss egy életre, akkor könnyen lehet, aláírom. Tudom, az ördöggel kötött alkuk sosem kedveznek a mindkét szerződő félnek, de három nap azért mégis három nap.

Helyette kaptunk legalább egy évet.

„Tudjátok hogy szól a legrégebbi kispesti bölcsesség? Így:
Minél reménytelenebb egy helyzet, annál inkább mellettünk szól”
bővebben

Az utóbbi harminc év leggyengébb teljesítménye is elég lehet a bronzhoz?

Kitárulkozik a díszletként tartott bajnokság, és megmutatja igazi arcát.

Nézőpont kérdése, hogy a tülekedés a harmadik helyért a tizenkét csapatos bajnokság érdeme, vagy kritikája, azonban tagadhatatlan, a tabella fordulóról-fordulóra változik, lehetetlen megtippelni ki érhet oda. Sőt, ha nagyon akarjuk, a Felcsút is bejelentkezett, hiszen az öt pont ledolgozható hat kör alatt, azonban inkább engedjük el őket, mert már eleve vagyunk négyen, és annyi körbeverés úgysem lesz, hogy jó legyen nekik. (Illetve szurkoljunk azért, hogy ha már öt pont, akkor inkább a hasonló távolságban lévő kiesésért menjenek.)

A bronzot megtippelni sem merjük, és a poszt sem erről fog szólni.

„Az utóbbi harminc év leggyengébb teljesítménye is elég lehet a bronzhoz?” bővebben

Napikispest 2018.04.13.

  • jegyek @ Felcsút // bőven van még (478 darab), online alig pattant el pár péntek reggelig (100). Ha a helyszínen tervezed beszerezni, akkor mindenképp érj le korábban Felcsútra, mert hajlamos sor kialakulni! Utána találka a cukiban, hiszen mi egy ilyen aranyos, polgári szurkolótábor (drukkerhad) vagyunk.
  • Nehadoma egy, kettő, három // ismét egy remek cikk a Futball és történet blogon, ezúttal a Nehadoma-(Nemes)-testvérekről.
    • Nehadoma I János // igazi futballkalandorként játszott a Húsiparosoknál, Olaszországban, Amerikában, majd edzősködött Olaszországban.
    • Nehadoma II Károly // kisebb csapatokban játszott a húszas-harmincas években.
    • Nemes (Nehadoma III) József // a mi játékosunk, miatta érdemes igazán elolvasni a posztot.
  • új Bozsik // a Honvéd honlapján megjelent egy rövid hír a következő szöveggel:
    • „Legfrissebb értesüléseink szerint a Közbeszerzési Hatóság kiírta az új Bozsik stadion közbeszerzési felhívását. A kivitelezőknek így újra lehetőségük nyílik pályázni a beruházásra.”
    • Egyelőre ennyi, mert a közbeszerzési oldalakon és az értesítőben nyomát sem találtuk, ahogy a Magyar Közlönyben sem a forráselhatárolásnak.
  • Bobál Dávid // úgy látszik már nem sérült. Kikerült egy fotó a Honvéd Facebook-oldalára, ami a többiekkel edz. (beágyazva a hajtás után)

„Napikispest 2018.04.13.” bővebben