Valamikor el kellett jönnie ennek a pillanatnak. Mármint egy komolyabb visszatáncolásnak az elmúlt évek ámokfutása után. Csertői a Metalcom-éra alatt kinevezett edzők viszonyában kiemelkedően érti a magyar focit, stabilan dolgozik/dolgozott benne, relatíve eredményes, és ha olyan a környezet, akkor évekig marad egy helyben.
Nyilván, Csertőiről először mindenkinek az a bizonyos 1998 novemberi Kispest-Fradi jut eszébe, amikor Mátyus csúszott rá a lábára. A legendagyáros Bodnár Zalán szerint ez volt egyben az utolsó NB I-es meccse, azonban ez egyáltalán nem igaz, mert áprilisban visszatért. Az viszont igaz, hogy az ekkor már harminchárom és fél éves játékosnak a következő idénytől nem volt hely az NB I-ben. (Bodnárról sok mindent elmond, hogy egészen korán bevállalta a Felcsútot, és tolta onnan a kultúrpolitikát, majd azóta is Szöllősi feneke környékén kell keresnünk, ha ilyesmire vetemednénk.)
De visszatérve Csertőire, reális döntésnek kell értékelni a kinevezését. Nincs ebben semmi várakozás, hiszen ilyesmi luxussal Kispesten már jó ideje nem próbálkozunk, pusztán egy keresztmetszeti helyzetleírás van: reális döntés.
Egy edző, akinek van tapasztalata, dolgozott már hosszabban egy klubnál, ismeri az NB II. logikáját, és elvállalta annyiért, amennyit kínáltunk neki, illetve elvállalta azzal a stábbal és feltételekkel, amit adni tudunk.
„Csertői” bővebben
