mert célunk csak egy van
Az elmúlt években, ahogy már korábban is írtam, válogatott ügyben tejesen belesüllyedtem a nihilbe, és el is hittem, hogy erre képes csak a magyar foci, ez más sport, mint a labdarúgás, EB-n, VB-n sose leszünk kinn, és amikor kijutottunk, hát nyilvánvalónak tűnt, hogy mindez csak véletlen, és hazajövünk három 0:4-gyel.
És nem.
A Honvédra ez milyen tanulsággal szolgál – ha egyáltalán…? “Nekünk miért nem lehet…?” bővebben
Már Felcsútra lefele menet is ez foglalkoztatott a kocsiban, aztán most hétvégén a SZAC-BVSC előtt sörözve is ezt tudakoltam Hanta és Gyuri Honvéd-bajtársaktól, de érdemleges választ egyik drukkertársam sem szült, sem az utóbb említett duó, sem a Babar-telekocsi utasai még egy hete. Mindeközben újabb név került a kalapba, én meg fonalat vesztek. “Valaki elmagyarázza nekem, hogy miért keresünk ezerrel kapust?” bővebben
…a hétnek, én meg számolom vissza a napokat, ami igencsak furcsa nekem, mert utoljára szerintem az Anzsi elleni hazait vártam ennyire, előtte meg a két kupadöntőt (2009-ben igazából a visszavágót, mert a győri meccs előtt még kb 8:0-át vártam oda, azok után, hogy Sisa tréner Kecsón olyan arckifejezéssel közölte Babarral és velem, hogy “most mondjak le, srácok?“, mint amit én vágtam akkor mikor Détári 1993-ban a Fradiba igazolt), most viszont már minden reggel arra ébredek, hogy szombat van-e már. “A fele már lement…” bővebben
vajon mi vesz még mindig rá erre az egészre? hétről-hétre szembeköpnek, kibasznak velem, érzékeltetik, egy utolsó senki vagyok, és ha tehetik személyre szabottan üldöznek el. mert én, te, ő, mi || vagyok, van, vagyunk a szurkolók. “az utolsó cseppek egyike” bővebben
Egészen kicsi, szinte csecsemőkoromtól kezdve hordott faterom és nagyfaterom meccsre. Sokáig együtt jártunk, előbb ölbenülő voltam, majd saját jogon kaptam egy szeletet az ülőhelynek csúfolt padból. A játék persze eleinte nem kötött le, szaladgáltam a korzó előtt a többi kissráccal, labdáztunk, elvoltunk. Közben a Honvéd sorra nyerte a bajnoki címeket. “A futball nem a tiszta érzelmekről szól” bővebben
Az Öreg ezúttal nem blogolt, hanem a Sport pluszba írt egy cikket a tévés közvetítési rend átszabásának hatásáról, és a szétosztott jogdíjak aránytalanságáról. Mindkét intézkedés a reformok jegyében született, újabb ötlettel megmenteni a magyar labdarúgást, és ahogy az lenni szokott ha valamit az MLSZ talál ki: nyilvánvalóan pont fordítva sült el minden.
“Végre egy ember, aki nyíltan ki meri mondani az amúgy előre tudhatóra: HÜLYESÉG” bővebben
Azért valahol beszarok a Nemzeti Sport klikkhajhászásán. A Rossi terveiről és tapasztalatairól szóló cikk a következő címmel jelent meg: Honvéd: az exfradista próbázó még nincs élete formájában
Igen, a lényeg az, hogy a most – mások mellett – nálunk próbajátékon lévő Sváb néhány éve játszott pár meccset a Fradiban, így oda lehet írni, hogy exfradista, de a nevét gondosan nem, mert akkor nem lesz kattintás a címlapról. Mintha Sváb egy Lipcsei, Simon vagy Keller lenne, hogy számítson. (Nyilván nem megsértve Danit.)
És akkor még csodálkoznak, hogy mindenki Ződsportnak, netán szennylapnak hívja őket? Részemről én csak szánakozok, hogy a címlaposunk nem lépett túl a három szentségen, miszerint Fradi, Messi és 18+ ha szerepel egy címben, akkor jön a kattintás.
Továbbá röhögök, amikor a Nemzeti Sport a magyar sport oltárán áldoz, hangzatos szavakkal tesz a Nagy Ügyért, miközben nettó sötétségben akarja tartani az olvasóit, csak hogy picit pörögjön a számláló.
Rend, fegyelem, törvényesség – mondta még a Kisteleki-féle szövetség, aztán ugyanúgy tett az egészre, ahogy a kiszámíthatóságot, növekedést, satöbbit ígérő jelenlegi eresztés.
“Mondom, hogy az MLSZ a szurkoló legnagyobb ellensége” bővebben
van az a valóban mélyről jövő gyűlölet, ami nem jár vérben forgó szemekkel, öntudatlan vagdalkozással minden iránya, legyen az a verbalitás vagy a fizikai érintkezés frontja. nem csapdosok ajtókat, nem köcsögorbánozok, bunkómészárosozok, tahószöllősizek, nem borítok kukákat a stadion mellett, még azt sem mondom, hogy a jókurvaanyátok.
ez a gyűlölet valami egészen más.
Huhogás, niggerezés, banánzabálózás, zsidózás és hasonlók – régen, nagyon régen elfeledett dolgok a Bozsikban. Szervezetten évtizede is bőven elmúlt, hogy utoljára bármelyiket hallottuk volna, azonban még mindig vannak néhányan, akik képesek megfeledkezni magukról.
A korzón is. Gyerekek és apukák is.
