Most lefogadom, hogy erre az újításra csípőből vágja majd rá a magyar futball: nálunk már rég megvalósult, Európa csak kullog utánunk

Majd titkolózik tovább.

Az Európai Labdarúgó Szövetség döntésének értelmében a kluboknak a jövőben nyilvánosságra kell hozniuk éves költségvetésüket, beleértve a játékosok fizetését és a menedzsereknek kifizetett jutalékokat.

Az UEFA végrehajtó bizottsága csütörtöki, kijevi ülésén a klublicenc, valamint a pénzügyi fair playre vonatkozó szabályok teljes és átfogó felülvizsgálatát is napirendre tűzte. Az UEFA az átláthatóságot szolgáló változtatástól azt reméli, hogy növelik az egyesületek pénzügyi fegyelmezettségét.

Egyes klubokat a tőzsdei szabályok vagy a nemzeti bajnokságok előírásai már eddig is kötelezték, hogy gazdálkodásuk részleteit közzétegyék, az UEFA szabályváltoztatásának hatására viszont sok egyesületnél először kell majd nyilvánosságra hozni ezeket a pénzügyi adatokat.

Az európai labdarúgásban az elmúlt években egyre több beszédtémát adott az átigazolási összegek kapcsán a menedzsereknek, ügynököknek kifizetett jutalék. Az új szabály lehetővé teszi az UEFA számára, hogy az átigazolási időszak végén azonnal vizsgálatot tudjon indítani a klubok kiadásáról, és nem kell feltétlenül megvárni a szezon vagy a gazdasági év végét.
via mti/csakfoci

Ennyi a hír, majd jöhet a nagy kérdés: vajon az egyes béreket, vagy a bértömeget, tehát az összes, bérekre fordított összeget kell majd megjeleníteni a licence-kérelmekben?

“Most lefogadom, hogy erre az újításra csípőből vágja majd rá a magyar futball: nálunk már rég megvalósult, Európa csak kullog utánunk” bővebben

Napikispest 2018.01.24.

  • 1,3 millió nettó // a Qubiton néha belefutni érdekes focitémájú cikkekbe, mint például a tegnapi, az UEFA 2016-os adatokat elemző jelentéséről szólóba, amelyből kiderül, hogy nettó 1,3 millió forint körül keresnek átlagosan az NB I játékosai.
    • Ez a pénz mai árfolyamon nagyjából 4200 euró, ami felette van a Honvédnál éveken át hangoztatott háromezres határának, viszont alatta a mostanában egyre többször hallott öt-hatezresnek. A kérdés, hogy nálunk bruttóról, vagy nettóról megy a beszélgetés, mert nagyon nem mindegy, hogy az átlagot lehet nálunk keresni, vagy a máshol átlagosat nettósítva. (A Qubit sportgazdasággal foglalkozó rovata egyébként az egykori Sportbiznisz blogból nőtte ki magát, szóval érdemes lehet követni.)
    • Egy korábbi posztból az is kiderül, hogy a klubok bérköltsége a 2015-ös 3,5 millió euróról 2016-ra 3,7 millióra nőtt, azonban hogy ez pontosan mit jelent, arról fogalmunk sincs, ugyanis pont ebben az időszakban szervezték át a magyar bajnokságot 16-ról 12 csapatosra, és ki tudja, az egyes jelentésekben hány csapattal, egyáltalán naptári vagy bajnoki évvel számolnak? Ha naptári, akkor a növekményt csak nehezen tudjuk értelmezni, mert az év felében néggyel több csapat volt az NB I-ben. (Sajnos erre az apróságra a hivatkozott posztok nem térnek ki.)
  • Artjom Artjunin // próbajátékos ma 28 éves. Boldogat.
  • Lanzafame és a válogatott // nem is az az érdekes, hogy Lanzafame lehet-e magyar válogatott, hanem az, hogy az NSO-n egy értékelhető cikk jelent meg a témában. Lazul a figyelem, valaki nagyon benézhetett valamit, hogy egy tényleg vállalható anyag kimehetett, ráadásul – beszarsz(!!!) – hátterezéssel.

Ha szeretsz más zsebében turkálni, akkor ez a te napod

spongyabob_ingyenpenzKint van a Honvéd honlapján a 2015/16-ra vonatkozó sportfejlesztési program, amiben egy külön táblázat tartalmazza az NB I-es csapat körül dolgozók fizetését. Hogy ezek valóban a tényleges és teljes összegek, azt nem tudjuk, de hogy az MLSZ felé ezek lettek bevallva, az biztos.

“Ha szeretsz más zsebében turkálni, akkor ez a te napod” bővebben