Mastodon

Kétoldalú kerekasztal

Elindult valami.

Néhány hete pár szurkoló gondolt egy nagyot, mert úgy érezte, az NB II-be kiesés, valamint az új klubvezetés együtt egy remek lehetőség arra, hogy új alapokra helyezze a szurkolók és a klub kapcsolatát. A Kispest és a Honvéd mindig is erős közösséggel rendelkezett, és ha valamit, ezt érdemes feléleszteni, gondozni, mert errefelé hagyományosan a szurkolók jelentik a klubot. A két háború között rendszeresek voltak a találkozók az egyik Kisfaludy utcai sörözőben, sőt, gyakran ott tartotta az egyesület a tisztújító közgyűléseit is. A hatvanas évek végén feléledt a Baráti Kör, azonban legtöbben talán a régi Hotelra emlékezhettek, ahová bejárhatott bárki, és ott egy Bambi mellett találkozhatott a játékosokkal, edzőkkel, vagy magával az atyaúristennel, Komora Imrével.

„Kétoldalú kerekasztal” bővebben

Tapasztalat alapján számolva valahogy így nézne ki jelenleg (június 25-én dél körül) a kezdőnk

Tujvel 227
Kovács N. 73, Lovric 346, Horváth M. 66, Benczenleitner 21
Bocskay 37, Adorján 103, Eördögh 41
Kocsis D. 28, Németh B. 17, Kerezsi 20

megjegyzés: Nb1, Nb2 és külföldi felnőtt meccsek alapján az összes játékperc/90 értékek egészre kerekítve. A névsor a Honvéd hivatalos közlései alapján állt össze. Szappanos és Zsótér nem szerepel a listában. || update: László Dávid sem szerepel, mert nem találtam nyomát annak, hogy a klub bejelentette volna a visszatérését.

Ez a fiktív kezdő összesen 1008,4 meccsnyi időt focizott össze pályafutása során, amiből ha kivonjuk Lovricot és Tujvelt, akkor a maradék kilenc játékosra mindössze 404,6 marad, vagyis átlagban 45,96 kilencven perc. (Ha az Nb3-at is számoljuk, akkor további 246,8 meccsnyi időt találunk a csapat egészére.)

„Tapasztalat alapján számolva valahogy így nézne ki jelenleg (június 25-én dél körül) a kezdőnk” bővebben

Elmúltkéthetikispest 2023/06/24

Összefoglaló a napló kedvéért.

Ahhoz képest, hogy közel két hete nem posztoltunk érdemben, olyan sok dolog nem történt. Pár játékos távozott, némelyikért, vagyis igazából egyikért sem kár, egy érkezett, klasszikus NB II-es spíler, aki ezen a szinten nevezhető akár Nagy Fogásnak is.

„Elmúltkéthetikispest 2023/06/24” bővebben

Tartalomszolgáltatásunk átmenetileg szünetel

A következő napokat Montenegróban töltjük, mert ha a Kispest után nem lehet utazni, akkor még mindig ott van a válogatott. Laptopot ezúttal sem viszünk, mobilról/tabletról pedig tuti nem fogunk posztolni, ráadásul nem tudunk semmi olyan fontos dolgot elképzelni, ami ne érne rá 21-éig.

Cserébe az elmúlt évek hagyományaihoz (Macedónia, Olaszország) hasonlóan ezúttal is meghirdetjük az olvasói kezdeményezésből kinőtt

legyünk a vendégetek egy sörre🍺

tematikájú akciónkat.

„Tartalomszolgáltatásunk átmenetileg szünetel” bővebben

Hetikispest // 2023.06.11.

A héten nem érintettünk több fontos témát, viszont a napló kedvéért jó, ha meglennének.

06.07. // terjed a pletyka, hogy Szamosi és stábjából, vagyis a fakó edzői közül többen is távozhatnak. (via sport365)

06.09. // a Kispesten kupagyőztes Kovács Nikolasz visszatért, és nem közölt időre aláírt.

06.10. // egy újabb kölcsönjátékosunk, aki állítólag velünk kezdi a felkészülést (ez annyira nem meglepő, azt gondolnánk, hogy az összessel így lesz): Maksym Pukhtieiev. (via nb1.hu)

„Hetikispest // 2023.06.11.” bővebben