Szerző: vh

A múlt heti gyötrelmek után e hét szombaton ismét az önkéntes végtagelfagyasztás kétes élvezeti értékű tevékenységének hódoltak Puskás Ferenc egykori klubjának szurkolói, ezúttal pontosan annak a csapatnak a vendégeként, amelyik az említett kispesti legenda nevének és élettörténetének kisajátítása és sajátosan értelmezett átírása révén került a magyar össz-szurkolói véleménynyilvánítások kereszttüzébe.

Felcsútra látogattunk tehát egy szörnyen hideg és szörnyen szürke szombaton, megcsodálhattunk a finoman szólva is eklektikus fejlettségi állapotokat tükröző és építészeti stílusokat ötvöző akadémiai sporttelepet (a kocsibejárat melletti disznóól- vagy sufniszerű képződmények érdekes ellenpontjait adják a megposszant makoveczináizmust tükröző főépületnek), melegedhettünk a két, novoszibirszki hétköznapokat idéző félidő között a büfében, majd lógó orral hazaindulhattunk, hisz a játék és elképzelés mellett a gólok is a hiánycikkek kategóriájába tartoznak nálunk továbbra is – ami felkészülési start ide vagy oda, kezd kellemetlen lenni.

Pánikra, legalábbis súlyosabb frászkitörésre persze még nincs ok, s a szombat délelőtti matinénak a felcsúti jelenésünk megtekintését választó drukekrkollegák között sem ütötte fel a fejét vészesebb protest. Persze valahol annyira nem is vidám ez, hogy egy botrányosan mellékalibrált Odia passz vagy védelmi Lovresz-szerencsétlenkedés kapcsán csak csöndesen mosolyog (keserűen) a bajsza alatt a publikum… Persze értékelhetjük is a vonneguti vagy vojnovicsi fekete humor ilyetén megnyilvánulásait is a szurkolói lelkekben – mindkét szerző erősen ajánlott a szarkazmusra sajnos fogékonnyá vált kispesti drukkerközegnek. Gyanítom ha nálunk születnek, mindkét művész kispester lett volna a szívében.

Annyi biztos, a hozzáállásunkon és pikírt modorunkon nem sokat javított az időjárási helyzet sem. Ugyan tiszta nap köszöntött ránk, ám az elmúlt hetek méretesebb dunántúli hóáldásainak eredményeként a sporttelepet nagy erőkkel és nagy rétegben beborító fagyott hótakaró felszínközeli hőcsökkentő hatása bizony erősen érződött, a meccsnek helyet adó Hidegkuti pálya (egy újabb őshonos ‘csúti legenda lehetett ő is, gondolom) melletti hőjelző -2 fokos kiírásánál bizony jó néhány fokkal hűvösebbet jelzett a saját szervezetünk. Nem lehet irigyelni tehát a csapatot sem, akiknek bizony nem lehetett leányálom ebben a szárazjégben tolni a futballjátékot.

Sajnos, mint arra fentebb már utaltunk, sok élvezeti faktort nem hordozott magában a 90 perc, melynek így csúcspontja pont a forró teát nyújtó szünet volt a szendvics- és filteres teakészletét látva max 10 lézengő helyiérdekű szurkerre berendezkedett büfében. A bárpult melletti kis vitrin pedig olyan természetességgel kínálta a Puskás Öcsi bácsi képével díszített relikviákat, illetve az Aranycsapat-ihletettségű gadget-eket (köztük a címkép ízlésficamos outfitű, 5 rugós cuveé-je), hogy bizony át is kellett gondolni, hol is vagyunk, a ma már a legenda nevét viselő ex-Népstadionban, a Bozsikban, egy kispesti múzeumban, vagy a Real egy edzőközpontjában, esetleg a Pana baráti körének főhadiszállásán? Melbourne-ben? Jaaa, Felcsúton. Hát igen.

Akit a csapatból dicsérhetünk, az a végre a gólvonalra visszatérő Kemenes Szabi, aki kapott is egy kis kórust a tábortól, a hátul ismét magabiztos Ignja, a becsülettel robotoló, ám kissé belassultnak tetsző Lovrics, és… és kb. ennyi. A második félidei (majdnem) sorcserét követően az iparkodó, ám kissé félénk Nagy Geri, illetve a sokat dolgozó, ám még halovány hatékonyságú Tchami-Diaby duó emelhető ki. A kölcsönadás rémével demoralizált Fagyinál a lebegtetett hírek úgy látszik elérik hatásukat, ma nagyon felejthető volt a csöppnyi támadó (ennek ellenére elengedése a jelen keret ismeretében bizony bohóság lenne, t. szakvezetés.). Diarra továbbra is eséllyel pályázik a kispesti mezben elkövetett legkevesebb emlékezetes megmozdulásért járó ezüstözött Veledar Esad vándordíjra, a frissen igazolt marosvásárhelyi illetőségű román középsővédő-kollega, akit legutóbbi posztomban bőszen le-bjelkapótlékoztam, hát tényleg a derék a horvát bonviván használhatósági fokát és fordulékonyságát idézte a védelem tengelyében a második játékrészben. Ja és Leandro Martinez. Itt csak annyit kérek: az arcot felejtsük el, ennél még a most az ellenfélnél küszködő Zsolesz visszahozatala is jobb ötlet lenne. Hogy attól óvjon az ég? Hát ezért mondom…

A nézőtér (=a pálya fölötti betonsétány) kétszer élénkült meg csupán, elsőként mikor is egy epic hótaposóban feszítő helyi illetőségű senior súlyosarc előbb agresszív hangsúllyal Puskás-Puskásozva biztatni kezdte sajátjait, majd ordenáréba átmenve szekálta a bírót, amiért az lefújt nekünk két szabadrúgást. A második esetben egy meccsvégi szabadrúgásunkkor okozott derültséget, hogy a labda mögé Faggyas és Vernes állt, akiktől minimális számú kísérletet jegyezhettünk fel éles meccsen eddig pontrúgásból, azokat is inkább Vernestől, nos, most Fagyi lőtt –  az egyik sorfaltag térdébe, az ellentámadásból majdnem bekaptuk a második dugót is. Ennyi.

Hazafele a meleg kocsiban végre kiengedni kezdő végtagokkal már a jókedv is kezdett visszatérni, és örök optimista lózungjainkkal (majd a tétmeccseken, jó lesz ez, a többi csapat még szarabbul áll, nálunk legalább nincs csőd) valamelyest helyrebillentettük a kilendült Honvédkomfort-mutatónkat. Csak aztán nehogy márciusban pördüljön ki tengelyéből az említett Honvéd-inga, mert élesben már sok javítási lehetőségünk nem lesz.

Címkép: bor-bolt.hu.

Hosszú idő telt el a legutóbbi olyan nap óta, amikor egy random  jéghideg korlátot markolva Kispestet nézek valamelyik magyar stadion vagy edzőpálya mellett. A most szombat ilyen lett. Megvolt az első edzőmeccsünk, a szerkesztőség 2/3-a (mondhatni túlnyomó többsége, ha egy kellemes eufemizmussal akarjuk indítani a szezont) tiszteletét tette a műfüves mellett, és szitkozódott, röhögött, fejet csóvált és rommá fagyott jó 100-150 sorstársával együtt. 2013 is elindult.

(A címképtől nem kell megijedni, ők még nem az új próbázóink. Még…).

Hát ez van, valahol már hiányzott ez az egész, mindig hiányzik, mindig télen, amikor lefújják az utolsó bajnokinkat, Karácsonyig még elmegy valahogy az idő, a fenyőünnep hangulata eltereli a figyelmet, aztán a bejglik mellett persze már régi góljaink dvd-jét nézi otthon az ember, és januárban legyen bármilyen ótvar az idő, érdektelen pofozógép az edzőpartner, megy az egyszeri kispester az első edzőmeccsre… hát ez volt eddig, nem is tudom, idén valahogy nehezebben indultam ki, öregszem, vagy a hideg volt szibériaibb, mint máskor, ténlyeg nem tudom, és a látottak sem pezsdítették fel a vérem, pedig…

…pedig semmivel sem volt ez rosszabb, mint az elmúlt évek bármelyik szezonkezdő januári edzőmeccse. Elképzelés régen se volt az ilyen mecseken, most se nagyon, új taktikai elem, egyáltalán valamilyen taktikai elem majd február végén lesz, ha egyáltalán, próbázók azok mindig vannak, értékelhető 10-ből 1, és most még a sor elején vagyunk, mondjuk így, az az egy értékelhető még nem futott be.

Kiket is láttunk? Új emberek a 2. félidőre tűntek föl, egy szakállvokál talján védő (képét lásd a játékoskeringős napról-napra frissülőben, Lorusso név alatt), hát, nem gyorsabb a hazai átlagnál, nem ügyesebb a hazai átlagnál és két ízben még a komlói támadók is okoztak neki halovány gondot. A román középső arc tucat (új Bjelkának jó lesz, akit azért tartunk, hogy frissen mosott fancy pólóban sétálgasson a meccsek alatt a tribünön), Lovresz is jobb ennél középen, mint ahogy az első félidő erre rámutatott, mikor is tizenegyesmágus jobbhátvédünk visszatétetett eredeti posztjára, most Ignja mellé (valszeg ő lesz hát a Tandia-pótlék a tavasz első felében). És volt még egy argentin csóka, Leo becenévvel, esélyes, hogy a beharangozott Leandro Martinez. A csajok kedvelik majd, ha leigazoljuk, a szurkolók szerintem kevésbé, és ez sok mindent elmond az outfit vs gólhatékonyság mutatójáról.

A régi ismerőseink a szokott mód muzsikáltak, Ignja és Lovresz hátul biztosítva, Vernes agilisan elöl, Hidi ezúttal lámeresen középen, Moga semmi extrával jobb-bunkóban, a Király igen mozgékony volt, Baráth Boti tompább, Diaby még téli álomban, Tchamika meg legalább visszatért. A második 45 percben pedig Gege lőtt egy remek szabadot, az indokoltan lassú Diakite indokolatlanul labdába ért néha, Odia mutatott néhány jó elfutást, melynek eredményeképp Hemingway a tavasz meglepetésének predesztinálta a derék Henryt (anno Zsolnai és Adewunmi esetében is jósolt a tulaj, az eredményeket most borítsa jótékony homály). De legyen igaza!

A pálya szélén pedig ismét feltűnt az idény végén menesztett, ám e tényt teljes nyugalommal negligáló Sunnyboy, trademarkosan vádliig eresztett farzsebekkel, egy szál pulcsiban csapatva fel-s-alá, hogy aztán a második félidőre már Givova kabátban jelenjen meg újra, rájőve: szar ügy a magyar tél.

Hát így indultunk. A 0:0 nem egy nagy eredmény, de ilyenkor ez most tényleg nem oszt, nem szoroz. A keret Abasst leszámítva még együtt, legalább a folytonosság adott. Mi pedig várjuk a következő edződerbit, remélhetőleg akkor már a nagykeretben ténylegesen kipróbált, és nem csak a honlapon fényképeik révén feltüntetett újabb fiatalokkal. Amit a próbázók most hoztak azt ők is tudják – demagóg vagyok, vagy sem, ez a nagy helyzet.

Címkép: mozifilm.x3.hu