vh – Oldal 376 – Csak a Kispest!

Tétova mérleg

Megszokhattátok, hogyha normális nálunk a blogon az aktivitás, akkor uborkaszezonban is jönnek a nagy értékelések, elemzések és az igazolások véleményezését felvállaló gigaposztok. Idén kissé más a szitu, én már siránkoztam sokat az idő kérdésén, mostanában meg hanta figyelmeztetett szolgálati “bizbaszban” minden olvasót hogy ő kicsekkolt 2 hétre és távollétében – lévén Babar és jómagam most alacsonyabb aktivitással pörgünk – kevesebb lesz a poszt is. Nos ez utóbbi kitételt próbáljuk cáfolni, ha nehezen is, de tartva a lépést a történésekkel, viszont a jövő heti bajnoki start előtti igazolási számvetés most haloványabb, szürkébb és kevéssé ábrásított formában érkezik – most. Legyetek hát belátóak.

Jövő héten tehát rajtolunk, bár igazándiból már harmadik hete pörög a gépezet, az EL-beli kalandjaink okán. Hogy ez az adventúra vajon véget ér 5 nap múlva, vagy csoda következik, arról nem most értekezünk, koncentráljunk inkább a bajnokságra és az esélyeinkre.

Tavaly az utolsó 20 évüket tekintve szinte történelmi szezont futottunk: 1995 óta nem voltunk 4., vagy annál följebbi pozícióban; a Hemy érában a 2 kupagyőzelemtől eltekintve sosem sikerült egy egész bajnokságon át él- (vagy élközeli) csapat szerepkörben tetszelegni. Mostanáig. A tavalyi őszünk az első Supka-korszak boldogabb pillanatait idézte, itthon behúzott hangulatos rangadókkal, idegenbeli betlikkel és bravúrokkal egyaránt. A tavasszal aztán egy gyengült kerettel őriztük az összekapart 4. helyet – s e pozíció megtartása bizony nem csak rajtunk múlott, de meglett, és a csapat gerince, ha inogva is, de állt még május végén.

Aztán kvázi robbantották azt.

Persze ha nagyon józan, statisztikus szemmel nézzük a változásokat, kulcsembert nem vesztettünk – a téli kiárusításhoz képest Hajdú, Németh, Sánta, Hore távozása elvileg nem akkora veszteség. Elvileg, hisz fontos kiegészítő, kispadhosszabbító, bármikor kezdethető arcokról beszélünk. Ceo, Hadzics, Porcari, Navarrete távozása egyáltalán nem fáj, ők lettek az idei Adewunmik, Fieberek. Olcsóskodó igazoláspolitikánk újabb sorja-bizonyítékai.

Amitől tartunk kicsit, az az első négyes helyett hozott adag. Hajdú bármikor vállalható alternatíva volt balhátvédbe, még ha az utolsó másfél éve már jóval haloványabb lett az első 18 kispesti hónapjánál. Németh Norbi a tavalyi rajtkor sem volt már a régi, de így is lőtte a gólokat, személyisége jót tett a keretnek és a szurkolók felé mutatott klubképnek is. A csapatból kimaradást nehezen viselte, tavasszal a sérülés zavart be, az idény végén már katasztrofálisan belassult – megfiatalított keretünkbőli elengedése azonban dilettantizmusra vall, hisz a juniorokat összefogó szerepe nálunk is, és korábbi állomáshelyein (pl. Vasas) is jól látszott. Pazarlás. Sánta Kemi sérülései idején (de csak akkor) remek pótlék volt, Hore pedig hol szűrőként, hol jobbhátvédként elkezdett elfogadhatóan játszani – el is engedtük.

Szögezzük le: nem utólag sírunk értük, és nem azért mert most mentek el, és így persze mindenki jó aki épp távozik. Nem. A baj az, hogy ezek a nem nagy spílerek (Németh az volt, csak idő kellett volna neki meg türelem – igaz vele elfogult vagyok) alternatívát adtak. A kezdőcsapatra is. Most a padunkon jellemzően a fiatalok ülnek, ami egyrészt jó, mert így a fiatalítástól valahogy ódzkodni látszó Supkával szemben Rossi kénytelen játszatni őket – másrészt veszélyes, mert nem várhatunk instant sikereket és könnyen az Uppe tavalyi, az MTK tavalyelőtti sorsára juthatunk.

Az érkezők pedig… Bellottiról 1 meccs alatt kiderült hogy talán az NB2-re (se) lesz jó, SunnyBoy pedig czukor, remekül mosolyog minden szurkerre, miközben az egyik Holé-stand mellett áll sorba kis üdítőért, de amíg nem magasabb a gyep hosszánál, addig önmagát seggberúgó mozgáskultúrája mellett szegény a fűben is elhasal. Akik egyből bevethetők, azok Ignjatovics, Diarra, és Diakité. Már ha az utóbbi lefogy és erőnlétben utoléri magát…

Ignja érdekes eset. Néhol darabos, néhol biztató. Az biztos hogy változik a belső szereposztás. Eddig Debi volt a No2, hol Szmicsó, hol Sorin mögött – most neki kell gardíroznia a hátsó alakzatot és a kopasz szerb adjutánst is. De lehet, ezt nem kell bánnunk, Debinek erre van szüksége, hogy felnőjön a feladathoz, amire én már sok jelet látok az elmúlt hetekben. A dr.Botisi rutin persze hiánycikk lesz eleinte, de basszus, Andrisnak is van már nem kevés – csak most csatasorba is kell állítani e skilleket.

Baloldalt Alexisz sajna még mindig maródi, pedig nagyon várnánk vissza a tavaly nyári-koraőszi Novákot. Addig Vidó. A rejtély. Óriási elfutások, folyamatos hajtás – de a szeleburdi délszláv sajna minden meccsen tartogat 3 bravúrszerelése mellé két olyan szarvashibát ami góllal fenyeget. Előrébb kéne tolni eggyel? Meglehet. De akkor mi lesz Csámikánkkal? Egy biztos: a posztján hosszú távon -ha nem higgad le- nem megnyugtató megoldás a tüsihajú ballábas. Talán az emlegetett olasz vonal? Inkább gyógyuljon fel Alexisz.

Jobboldalt hátul Lovreszt szeretjük, kell is, de idén ha már Rossi Vernesezik, Nagy Krisztiánozik, hát Baráthbotizzon is bátran! Tavaly is szemet szúrt Ivan néha bekövetkező megfáradása, ilyenkor nyugodtan nyúljunk a szőke Botondhoz. Régen őt az új Garabának jósolták fegyelmezettsége miatt. Hozzuk ki belőle.

Középpályán sajna Rossi az unalmas játék letéteményeseként ismert 2 szűrős borzadályt tolja – mentségére szóljon, hogy a keret igencsak nélkülözi a játszó emberkéket. Eddig a Hidi-Marshal kettős látszik bebetonozódni. Nos, én itt érzem Hore hiányát, Hidi még mindig nem akarja átlépni a saját árnyékát pedig Patriknak én nagyon szurkolok, és 1-2 éven belül várok is valami előrelépést. De még mindig tétova. Szívesen látnám Ivancsicsot is az ő helyén, aki ugyan támadóbb arc, de ha kicsit bekeményedni, bundesliga-lisztesizálódna (vagy dárdaizálódna), akkor végre lenne egy passzképes szűrőnk, és Gege helyén Vécsei kenhetné a forintos zsugákat. Bálintban ugyanis Gellérthez képest jobban ott van a váratlan, az ösztönös, a predesztinált zsugaosztó képesség, ami miatt nagyon reméljük, hogy Rossi nem a padon jegeli majd, mint eddig (bár most a sérülés indokolta) – ugyanakkor Ivancsics hátulról nyomhatná a tényleg jól irányzott hosszú indításait, ami az ő erőssége. Félünk azonban, az olasz mister nem a bevállalós fajta – és marad a két betonszűrőnél.

A két szél nem kérdés. Baloldalt kint Tchami, aki kezdi megtalálni a dorkóján az irányzékot, idén alap lehet – már csak gyorsasága és tiziképző képessége miatt is. Czárt viszont mindenképp kérjük erőltetni, cserében! Kell a rutin neki, nagy értékünk. Jobboldalt mostanság Dél nyargal, vagy Vernes, mindkettő felejtős ezen az oldalon, akkor már Nagy, de még inkább Abass az, akit ide várunk, remélhetőleg nem teljesen szipolyozta ki a veretes vietnámi liga a spagettihajú szenegáli szpáhinkat.

Elöl. Na itt a baj. A Sanyi-Dani veszteség télen kulcsmomentum lett tavaszra, Ceo linkeskedésével, Hadzics töketlenségével játszotta ki magát a keretből. Maradt nekünk a jó öreg Dél, aki heteken át gólképtelen, hogy amikor már szidni kezdenénk, beverjen egyet-egyet. Gergő hajt, kapar, küzd, de nagyon sokszor görcsös még mindig – bár az utóbbi hetekben valami elindulni látszik, remélem nem kiabálom el. Ha itthon az ő góljával megcsípnénk a dageszokat, az talán belökné a beragadt motort. Legyen így. Mellette az idei felkészülés nagy felfedezettje Vernes. Supkával rendesen nem találták a hangot, Rossinál fickándozik, magabiztosabb. Csak ne szálljon el vele a ló. Érzünk némi Vólent feelin’-t lengedezni a félrecsapott baseballsapkában slattyogó skacban, de azt a szikrát is érezzük amivel ő nagy kedvenc lehet Kispesten. Ricsi, a társaid közül Bálintot kövesd e téren Vóli helyett, csak ennyit kérünk.

Ibrahima, az új igazolás -aki reméljük, nem az a Tangara-szerű mackó, aki két kiló smukkal a nyakában kísérgette a derék Sunnyboyt az albánok elleni hazain – a legendás erőcsatár. Hemy úr csodát vár tőle, de ezt tette Diabyval is, ám az edzőmeccs-menő Souleymane eddig nem látszik igazolni a várakozásokat (vajon látunk tőle mezcsókoló gólünneplést tétmeccsen is? Haj-jajj.). Talán a szenegáli. Meglátjuk.

Így állunk tehát most. Rossi az edzőmeccseken nekem gyengusznak tűnt, a tétmeccsek eddig őt igazolják. Úgy fest, a fiatalokkal szót ért, ebben eddig előrébb jár elődjénél. A játék nézhetősége eddig még a tavaszinak is aláment – e téren előrelépés kéne. Két utat látok jelenleg: vagy lehoz Rossi egy Dolcetti-féle első őszt, egy szűk, ám szerethető kerettel, bravúrgyőzelmekkel és meglepő vereségekkel, vagy a már említett, megfiatalított kereteket sújtó vesszőfutás jön a szezon elejétől. Az utóbbi években az EL-ben induló csapatok (Paks, Hali, Kecsó) rendre bebukták az őszüket, erre nagyon kell majd figyelnie talján edzőnknek… Ellenfeleink jól erősítettek, a Pécs, a Diós azt csinálja, amit tavaly mi: ésszel, posztokra igazol. Nálunk e téren kaotikusabb a helyzet, amiből jó és rossz forgatókönyv egyaránt kijöhet.

Mit tehetnénk? Vagy már most siránkozunk, vagy bízunk Kemi optimista értékítéletében, aki azt jósolta: ott lehetünk, ahol tavaly. Ha ő, Debi, és a megkomolyodó Ivancsics megfelelnek a kihívásnak hogy a csapat új gerinceként összerántsák a társulatot és Rossival meglesz az összhang, a külföldi edző effektus bizony jól is elsülhet. Moralessel szemben Marco eddig nem a saját lieblingjeivel tömte meg a keretet, fiatalokra is épít. Ez a szalmaszál az amibe kapaszkodhatunk. Nem túl erős, nem túl szilárd, de egy új impulzus a Bohócban sok mindenre lehet elég.

Mi szurkolunk hogy így legyen.

Fotók: nb1.hu, nso.hu, uefa.com; honvedfc.hu; onlinekonyv.info; mlsz.hu; sopron.info.hu.

Jár a taps és nőtt a kérdőjelek száma is. Anzsi-Kispest 1:0.

Tegnap este (azaz nálunk délután) Moszkvában lejátszottuk az EL második körében is a nyitómeccsünket, és az Anzsi ellen mindenre számítottunk, csak sétagaloppra nem. Interjúikban Debi és Szabi is kiemelték a poszt-Vlore hangulatban is már, hogy itt mi nem veszíthetünk, esélytelenek nyugalmával megyünk, stb. – de bármennyire is mantráztuk ezt magunkban, bármennyire is tudjuk hogy nem (akkora nagy) szégyen agyonveretődni is akár ezen a szinten, főleg nem egy épülő csapattal – azért tegyük a kezünket a szívünkre, és emlékezzünk a Leverkusen elleni 0:5-re, a Hamburg elleni 0:4-re, a Nimes elleni kinit 1:3-ra, a Fenertől kapott kvintettre – nem jó emlékek ezek, még ha józan ésszel el is fogadjuk – azért utálunk a pofofa alatt állni. És most erre nagy volt az esély…

…de nem ez történt! Unalomig ismételgetett axiómám, a Honvéd-faktor megint befigyelt. 4. helyen végző, ám szétszedett keret, új edző, raklapnyi fiatal és még inkább raklapnyi új zsoldos, kínszenvedős továbbevickélés jó adag szerencsével az albánok ellen (a küzdelemre nem lehetett persze panasz!) – és jön az Anzsi, áhh, ezek rommá vernek. És nem…!

Az első félidőben még Eto’o kapufájánál majd suvasztásánál, végül a Kojak sorozatok nemi erőszaktevő rosszarcait idéző fizimiskájú brászilero szerencsés góljánál még minden a “rendes” forgatókönyv szerint ment. Aztán az oroszok leálltak, de mi még mindig töketlenkedünk. Vagy mégsem? Tchami (avagy Csámikám, ahogy az egyik korzólegenda hívja) pörköl egyet legalább oly váratlanul mint a múlt héten, kapufa… hiheteten. Lassan új fogalmat és igét kell alkotnunk: Csamizmus és “rácsamizta“. A derék Hervé is lokális legendává nemesedik nálunk mint az anno permanensen gyalázott, ma már megváltóként hazavárt Abass? Őrült világ…!

Éled az Anzsi, az utolsó 10 percet nagyon megnyomják, szerencsével megúszunk mindent. A szünetben Bánfi Jani szakért, és bár vezethetne 4:1-re az Anzsi (Andzsi, hogy exliberónkat idézzem), a szőke söprögető szerint “ha nincs az a peches gól, ugye” …:) Imádjuk Bánfi Janit, megmaradt Honvédosnak, és a nyilatkozatai anniyra de tipice ’90esévekbelimagyarfocistások, hogy az zseniális! És a legszebb, hogy hiába mosolygok, igaza lesz.

A második negyvenöt percre befárad a dagesztáni alakulat, mint jól induló légiós a Bohócligában. De végre most mi is ráérzünk a vér ízére, hogy fárad a Mahacskala, hogy elégedett kezd lenni azzal, hogy ennek az impotens csapatnak csak egyet rúg, mert Délczeg, Csámikánk és Vidó vezetésével egyre több a már csak félig meddő kispesti roham, aztán a hivatásszerű lopakodást professzionálisan végző Diaby lekapása és Vernes pályára küldése után a fineszes akadémiker is beszáll a felpörgetésbe, így is van, majd jön tavaszi kedvencünk, Vécsei, akinek a lábaiban nyomokban Zelenka csülkeit véljük viszontlátni technikailag, és ha nem is a tavaszi minőségben, de kinyom két bokapasszt megint, ez az Bálint, remek.

20 perc lehet hátra, mikor egy remek beadást Dél majdnem elér, nem, de, eléri…fölé. Na ezért nagy kár. Minden kihagyott helyzetét elfelejtettük volna a góliszonyos csatárnak ha ezt beveri, bár valami motoszkálhat benne mert az idei felkészülésiken és az albánok ellen nem is volt rossz, kb, mint tavaly ilyenkor, csak egy vacak gól kéne, illetve több is. Most sem jött össze, de azért hajt a meccs végig a Gergő, így is kell.

10 perc, 5, 1 van még hátra, hosszabbítás, még 2 szívbaj jelenet aztán vége. 1:0. Kihúztuk. Nem végeztük mészárszéken, a dagesztáni gólyószórók elől ügyesen tért ki a vörös-fekete sörényű berber oroszlán, bár a hátsó combját elkapó repeszdarab miatt sántít egy kicsit. Kérdés, tud e annyi gyógyfüvet elrágni a nemes nagyvad a jövő csütörtökig, hogy méltón vérezzen ki az Anzsi ellen, vagy…vagy…? Vagy oda is harapjon? El is kapja a kaukázusi medve torkát?

A neheze, furcsa ezt mondani, de most jön. Becsületes helytállásunkkal úgy fest nőttek az esélyeink, pedig nem. Itthon már nem elég a bekkelés, gól is kell. Kapni viszot nem kaphatunk, és botorság abban bízni hogy az Anzsi ismét ilyen nagylelkű lesz és Eto’o újfent csak kapufát dönget. Ez az Anzsi simán betalál idegenben és akkor rögvest 3-mat kéne rúgnunk itthon – a góllövés pedig tavasz óta nem az erősségünk. Az ellenfél bealvásától sem “kell tartanunk” hisz nem kispályás tréner üldögél a padjukon – Hiddink apó nem az a típus, aki hagyja, hogy csapata elbízza magát, ha az EL csoportkör a tét.

De ne sírjunk. Ezzel a hősies 0:1-gyel azt már elértük hogy itthon a TV-k előtt és odakinn a vendégszektorban tapsoltak a drukkerek és a telt házra jó az esély a visszavágón (a 6000 fő az a telt ház, de hát ez van, most ennek is nagyon kell örülni!). A szurkeri bizakodás és a szimpátia tehát ott lesz a csapat mellett – és persze a várakozás is, de amondó vagyok ne gyalázzuk a földbe a srácokat ha itthon jön ki a 0:4. A csodára kicsi az esély nagyon. Ezt látnunk kell.

De a kicsi esély is esély. Rossi csodát vár például – és ennek a nem sokat karattyoló taljánnak valahogy eddig bejönni látszik a számítása, teljesüljön hát ez a vágya is. Rajtunk nem fog múlni. Ott leszünk.

* * *

Dícséretet érdemel a csapatból Kemenes a magabiztos teljesítményért, Debi és Ignja a kis megingásokkal tarkított de becsületes védőmunkáért, Vidovics a nagy hajtásért a második félidőben (bár a találkozó első felében katasztrofálsi baromságait is hozta megint…), Marshal az átlagszűrésért, Ivancsics a Tchaminak adott passzért – bár lett volna még több ilyen…és kiemelten Tchami és Dél az elöl kavargatásért, Vernes a bátrabbá válásért, Vécsei meg a riszpektes forma átmentéséért.

Fotó:nso.hu.

Kemenes: “Idén is jól szerepelhetünk”

Kemenes Szabival készített beszélgetésünk terén a tegnapi Debi interjúhoz hasonló a helyzet. Írásos, vágott verzió a hivatalos klubhonlapon, teljes hanganyag nálunk.

Akit érdekel az egész beszélgetés, kattintson a play gombra, és hallgassa újdonsült csékánkat, aki az Anzsi elleni siker titkát az elmúlt hetek munkájában látja, beszél arról, hogy nagy súly nehezedik rá az Anzsi meccsek előtt de nem parázik emiatt, illetve hogy igen jól érzi magát nálunk.

Kemit eddig is bírtuk és ez ezután sem lesz másként, pont ilyen kedvelhető bohém figurából -aki nem elhanyagolható módon rendre biztos teljesítményt is nyújt, hisz enélkül a jófejség mit sem ér- kéne sok a csapatba. Őt pedig, ahogy interjúnkat is zártuk, még sokáig szívesen látjuk a Bozsik kapufái között – a mi térfelünkön!

Debreceni: “Kész vagyok a feladatra”

A klubhonlapon már olvashattátok a zanzásított interjúváltozatot írásos formában; most meghallgathatjátok a teljes hanganyagot is.

Középső védőnk a kettős győzelemmel zárult albán párharcról, az Anzsi elleni esélytelenek nyugalmával való készülésről és saját idénybeli szerepéről beszélt nekünk.

Szolgálati bizbasz

Hanta ma elutazik nyaralni másfél hétre Albániába (bakker, hogy az UEFA felcserélte a dátumokat, más esetben még mindig Vloréban ünnepelném a továbbjutást) nyaralni, vagyis a posztok száma – amennyiben nem ellentételezi RW és babar – radikálisan zuhanni fog nagyjából 24-25-e környékéig. A Mahacskala elleni visszavágó előtt már ON, mert mégiscsak a Honvéd az első.

Nem csalás, csámítás

Hervé Tchami maga az ideáltipizált tőrőlmetszett önellentmondás. Másfél éve, hogy Mr. Mágnestáblát kiette a fene egy MTK-Szolnok mérkőzésre, hogy később lelkendezve mesélje nekem, volt a Szolnokban egy néger szélső, akinél ő rosszabb futballistát életében nem látott. Egyszerűen nem hitt sem a szemének, sem a jelenségnek. Néhány héttel később leigazoltuk.

Hervé Tchami azóta vígan futkorászik a kispesti széleken, hol Abassal versenyben, hol meg csak úgy magában. Tavasszal még az a csúfság is előfordulhatott, hogy az Üllői úti tartós bekkelésünk második félidejében az egyszerűség és a fenntarthatóság kedvéért egyenesen és egyetlen csatárunkká nemesült a pályán.

Igazából sok vizet sosem zavart. A Haladásnak lőtt gólját ugyan elképedve néztük, igaz, nem a szépsége, hanem maga a ténye miatt, hogy később megszokjuk, a kisemberben mindig benne van a büntető. Mármint a kiharcolt. Iszonyat gyors, a maga módján furán ügyes is, és az ilyen elfutásokat rendszerest képes önnön felvágatásával zárni, aminek következménye a szabálykönyv megfelelő passzusa. A Kaposvár ellen, amikor kettőből kettőt sikerült kihagynunk egy félidő alatt, akkor épp Tchami volt az első. Elpattanhatott valami ér az agyában, úgy ment az első húsz percben, vágta fölé a tizit, majd magát a padra, amikor Supka lekapta a pályáról.

Ez Hervé Tchami, aki valóban maga az ideáltipikus tőrőlmetszett önellentmondás. A szótári definíció, a márványszobor, az anyagában hordozott antianyag, és mivel nincs, és egyben van is, a Tchami, vagy magyarul a csámizás lassanként a kanonizálódás útjára lépve, saját jelentést kezd hordozni.

Micsoda (mészölyösen, és elképedve mondva: mecsoda) gólt vágott a Vlorénak? Benne volt az egész léte, az imént fejtegetett csámizás. A tizenhatos jobb sarkától húzott befelé, egy csel, két csel, majd lendített, és iszonyat felvarrta a ficakba.

Tchami az a futballista, akiből kinézzük, hogy van annyira buta, hogy egy ilyen megoldással fűszerezett lövést megeresszen. Egyszerűen elhisszük, hogy meg meri próbálni. És ha valakinek ilyen gólt kell lőnie, arról is tudjuk, nem lehet más, mint Tchami. Mondhatja bárki bármilyen bénának, tarthatják bármennyire ántifutballistának, mi ettől még pontosan tudjuk, az abszurd maga a valóság, a valóság pedig maga Tchami. Vegyük észre, egy rossznak és butának tartott futballistát képzelünk magunk elé, miközben pontosan tudjuk, ha hasonló történik, akkor abban biztosan benne lesz a lába. Mondom, Hervé Tchami maga az idáltipikus és egyben tőrőlmetszett önellentmondás. Vagyis minden, ami a Honvédot (magyar futballt, etc) jellemzi.

Szeretem Hervét – hagyta el a számat tegnap este. Attila csak állt mellettem, röhögött, majd szembesített a ténnyel, hogy leHervéztem, vagyis becéztem, mintha tényleg szeretném. Ez egy ilyen műfaj. Szeretem mert bolond, de nyilván van bennem némi ellenérzés, mert nehezen győződöm meg arról, valóban egy Honvéd-szintű játékosról van-e szó. Tchamit nehéz hova tenni.

Ahogy a meccset is. Néha tényleg jók voltunk, pofásan passzolgattunk, mentünk előre, parádés megoldásokkal szórakoztattunk. Néha viszont jött valami dühítő hiba, hogy a Vlore kapufát lőhessen, mellépörgessen, alig fölévágjon és hasonlók, amitől akár egy 0-3 simán lehetett volna. Olyanok voltunk csapatszinten, mint Vidovic szokott egyéniben. Vidó olykor fogja magát, utolsó emberből indulva három csellel átmegy a teljes ellenoldalon, majd egy méterről, passz helyett seggberúgja a negyediket. A nehezet és a szépet hozza, a tisztát és az egyszerűt képes elrontani. Talán egy zsebszámológéphez lehet hasonlítani, aminek minden funkciója renszerszerűen működik, kivéve a négy alapműveletet, amik viszont képesek random megkeveredni.

És hogy milyen a szurkoló, voltak percek, amikor arról kezdtünk ábrándozni, ha ilyeneket tudunk már a felkészülés során, akkor mire lehetünk elegek két hét múlva, a bajnoki rajton, vagy úgy magában a bajnokságban? Szerencsére a gravitáció nagy úr a földön, hogy azonnal visszarántson minket a kőkemény valóságban, majd átbillenve rajta, a néhány perccel korábbi érvelésünkkel szöges ellentétben, a kiesésről, a nehéznek ígérkező évről kezdjünk beszélni, sorolva, hogy talán a Pápa, a Kaposvár gyengébb lesz nálunk. Esetleg a Kecskemét. (Tény, aki nemzetközi kupában indult az elmúlt években, az botrányos őszt hozott rendre le, hogy majd tavasszal maradjon bent. Ha nálunk hasonló állna be, kezdhetünk remegni, hiszen a Honvéd legendásan őszi csapat, a tavaszaink rendre botrányosak.)

De közben azért örültünk, mert mégis egy nemzetközi kupapárharcot hoztunk le nullára, olykor pofásan focizgatva, és olykor remek hangulatú lelátóval. (Sör nélkül meccset rendezni, vajon az UEFA ezt hogy gondolja? Mintha olyanok csinálnák a szervezetet, akik még életükben nem jártak meccsen.) Jöhet az Anzsi, ami azért a Vlorénál keményebb sokkal lesz, de még az NB I nivójánál is jóval erősebbnek hisszük, vagyis szintfelmérőnek elmegy, aztán vagy továbbjutunk, vagy nem. Az már nagyjából mindegy.

A mérkőzés góljai megnézhetőek az MTV Videótárában.

Fotó: NSO (mivel épp indulnék nyaralni, nincs időm megvárni babar képeit)

Ha egyet lehet, akkor én annyit kérnék csak, hogy

a most alakuló felcsúti Puskás FC, ha egyszer véletlenül feljut az NB I-be, akkor a kispesti vezetőség semmiképp se a Bozsik-stadionban rendezze majd az ellenük kötelező hazai meccset. Mégis, hogy nézne ki egy Puskás FC vendégként a Honvéd kispesti, Bozsik néven futó sporttelepén? Talán az utolsó cseppek egyike lenne, vagy már bőven azon túl, amit egy kispesti szurkolóval el lehet még játszani. Legalább mi tiszteljük magunkat, ha már más nagyívben nem.

Az pedig már más és máshova vivő kérdés, és nem tartozik szorosan e blog tematikájához, hogy mégis hogy a rákba lehetett átadni egy másodosztályú indulási jogot egy frissen gründolt klubnak, majd azonnal nevezni szűziesen a harmadikba saját néven? Úgy emlékszem a Gázszer Pécsre költöztetése, illetve telephelyváltása óta az ilyenekre nagyon érzékeny az MLSZ. (Vagy – és halkan kérdem – az egy másik MLSZ volt?)

(A Puskáshoz és nevéhez kapcsolódó mantrarészt most nagyívűen elhagyom.)

(Nyilván, az egész úgy lenne sportszerűtlen, ahogy van, nem is komoly a kérés, csak egy abszurd helyzet érzékeltetése végett került át posztformába. Elképesztő világban élünk.)

Elindultak…

…a srácok, és az ember ül a monitor előtt, szabira augusztusig esély sincs, és lehet a keret meggyengülve a tavalyihoz képest, lehet felemás az edzőmeccseken látott kép, lehet hogy az új igazolások “ugrás az ismeretlenbe” jelleget öltenek, akkor is legszívesebben utazna az egyszeri szurker a csapat után.

Szóval elindultak a srácok, az alábbi kerettel, ahogy a klubhonlap is beszámol erről.

Kemenes Szabolcs, Czuczi Márton kapusok. Aleksandar Ignjatovic, Debreceni András, Baráth Botond, Vernes Richárd, Délczeg Gergely, Remes Sebastian, Marco Vidovic, Nagy Krisztián, Ivancsics Gellért, Drissa Diarra, Ivan Lovric, Hidi Patrik, Herve Tchami, Czár Richárd, Diaby Souleymane és Johnson Marshal mezőnyjátékosok.

A magam részéről ezek alapján egy

Kemenes – Lovrics, Debreceni, Ignjatovic, Vidovic – Marshal, Hidi – Ivancsics, Tchami, Vernes – Délczeg

kezdőt saccolok, aztán meglátjuk, mi lesz. Szívem szerint a Nagy gyereket is bevetném, kérdés, nem remegnének-e meg a lábak… Nagy talány ez a párharc és az egész év is, reméljük a csapat jól veszi az első akadályt, ami nem lesz könnyű.

Szorítunk nekik.

Tudtátok, hogy Kispesten van “talent program”?

Lehet, hogy talent programunkba is hozunk 1-2 nagyon fiatal játékost Magyarországról vagy külföldről, akik később akár az első csapat tagjai is lehetnének. Rájuk ebben a szezonban természetesen még nem számítanánk kezdőként” – írja George F. Hemingway pepsifoci.hu-n vezetett blogjának legfrissebb bejegyzésében.

Talent program, vagyis tehetségekkel foglalkozás. Gondoljuk egy amolyan párhuzamos szelekciós mechanizmust kell elképzelnünk, ahová úgy érkeznek játékosok, hogy nem az akadémiai korosztályokba, de nem is a nagycsapatba, hanem csak Kispestre. Itt készülnek, és egyszer majd elválik, szükségét érezzük-e annak, hogy maradjanak.

Így képzeljük mi, mert egyéb információ nincs. A klub legendásan remek kommunikációja (kiket igazoltunk, kik távoztak, a tavalyi NB II-es csapat hova nevez, mi van a sérültekkel, és hasonló kérdések egyre többeket foglalkoztatnak, válaszokat sokszor tőlünk vártok, mi pedig csak karunk tárhatjuk szét, alig csepereg valamivel több hozzánk, mint hozzátok) nyilvánvalóan ezt a programot sem tette közérdeklődés tárgyává.

Sunnyboyról tudtuk, hogy itt van egy ideje, mert aki kijárt a téli edzőmeccsekre el-elkaphatott róla infókat, és emlékezhetünk még Brandon Leere is, aki szintén itt volt néhány éve, de már nincs, esetleg a fakó egykori kuvaiti kapusa, akinek hirtelen már a neve sem jut eszembe. Bár erről nincs (helyesen: erről sincs) semmi bővebb infónk, de úgy gondoljuk, hogy a mostanság tesztelt Ikanne-King és Chukwuebuka szintén hasonló eresztés lehet. Ikanne-King egy közösségi oldalon vezetett profilja szerint jó ideje Kispesten van, az ismerősei között tavasz végén távozó játékosokat is találni, ahogy a publikált fotói között is szép számmal vannak piros-fekete mezes, meglepően korai dátumozású darabok. Elnézést, hogy kissé nonpíszín fogalmazok, de a lényeget tessék csak nézni: valóban, tavasszal észrevehetően megnőtt a néger urak száma a korzón és környékén. Eleinte úgy gondoltuk, a nálunk játszók ismerősei, barátai jöttek ki megnézni az ismerősöket, barátokat játék közben, de egy idő után valahogy gyanús kezdett lenni az egész.

Azt sajnos nem tudjuk, hogy ezek a tálentumok ittlétük alatt a nagycsapattal, a fakóval, esetleg valamelyik akadémiai korosztállyal készültek, de hogy itt voltak/vannak az biztos. Miért?

A kérdés jogos: miért? Maga a program – és most tételezzük fel a létezését – egy érdekes hibridnek tűnik. Fiatal játékosok folyamatos tesztelése, akik ugyan nem épülnek be szervesen az utánpótlásunkba, de a nagycsapatnál sincsenek képben. Sunnyboy 22 éves, nyilvánvaló, hogy nem a 19 éves legidősebb MFA-generációba hoztuk, ahogy az is nyilvánvaló volt már a télen, hogy még a durván meggyengült felnőtt keretbe sem fog beférni. Maradt tehát a jövő ígérete, illetve a jelené, hiszen nemrég szerződést kötöttünk vele. (Ne feledjük, 22 évesen Bárányos már rég nem ígéret volt, hanem stagnáló tehetség, esetleg be nem váltott lehetőség.)

Szóval pontosan hogy is gondoljuk ezt a programot? Volt olyan, aki innen került át a nagycsapatba? Vajon a program léte miért olyan übertitkos információ, hogy egy büdös szót sem kommunikálunk róla? Vajon Kispesten mikor értik már meg végre, a szurkolónak kevés kell, hogy boldog legyen, és ennek fontos része a tájékoztatás. Van egy remek és bejáratott honlapunk, oda bármikor ki lehet tenni híreket. Nyilván nem a költségvetés, vagy a keresetek érdekelnek minket fillérre lebontva, és nyilván nem a belső fegyelmi eljárások ítéletei, vagy hasonlók, hanem csak azok a hírek, amik számunkra valóban jelentőséggel bírnak. Jó lenne látni végre egy krédót a honlapon, hogy mégis merre, hova tart, tartana a Honvéd. Jó lenne tudni, mik a célok, jó lenne tudni mi miért van, és jó lenne tudni, néhányan miért vannak? Tudunk örülni az akadémiai évfolyam érettségizett diákjainak (ez a minimum), de jó lenne tudni, hol tartanak a futball tekintetében, van-e esélyük a nagycsapatra? Jó lenne tudni, a korábban végzettekkel mi van, jó lenne tudni, a már bemutatkozott, és sokak által megkedvelt Nagy Gergővel, vagy Erdélyivel mi van? Jó lenne tudni bármit. Jellemző példa Ceolin és Navarrete esete, akiktől a bajnokság zárása után azonnal elköszöntünk, majd azóta is nálunk szerepelnek felkészülési meccseken. (Navarretéhez tartozik, hogy szegénynek a nevét sem sikerül általában helyesen leírni. A honlap egy homályos eredetű Navarette alakot használ, miközben az MLSZ-nél vezetett kartonján Navarrete szerepel.)

Fél mondatokból próbáljuk megérteni egymást. Kicsit olyan érzésünk van, mint lehetett apáinknak, amikor negyven évvel ezelőtt kinyitották a Népszabadságot, majd próbáltak valamit kiolvasni a sorok közül, hogy mégis értékes információkhoz jussanak. Jelenleg épp itt, a hitelesség frontján vannak komoly deficitek a klubnál. A szurkoló egyre kevésbé hiszi el amit hall, mert teljesen mást lát, és egyre inkább annak sem akar hinni, amit saját szemével lát, hiszen ugyanúgy képtelenségnek tűnik, mint amit hall. Abszurd. Emlékezhetünk, Morales mester lemondásakor hirtelen egyszerre kaptunk olyan híreket, hogy hatalmasak az adósságok a játékosok felé, és egyszerre, hogy egyáltalán erről szó sincs. Értjük mi, hogy a vádakra (ha vádként értelmezzük a lemondott mester szavait) nem kell azonnal védekezéssel reagálni, mert az kommunikációs vereség, még ha igazunk is van, de a mismásolás, a terelés ugyanúgy nem válasz. És ebből az egészből nem az anyagi rész számunkra az érdekes, hanem újra és újra a hitelesség. Hemingway úr rögeszmésen (vagy csak tudat alatt, de állandóan) ezzel érvel, ezt a szót használja, miközben az egyszeri szurkoló egyre többször teszi fel magának a kérdést: valójában érti, hogy miről beszél?

Kispesten nincs edzőkérdés, Supka Attila a bajnokság végén dönt, megy, vagy marad. Marco Rossi több mérkőzését is látta a Honvédnak, felkészült a csapatból, majd rapidmód, másnap ki lett nevezve. Kinek higgyünk? Kispestre csak azonnal bevethető, jó futballistákat igazolunk. Akkor kicsoda Labudovic, Bjelkanovic, Stokic, Porcari és még sorolhatnánk? Kispestre ki igazol? Van néhány dedikált menedzser, aki ha bárkit bevillant egy dévédével, akkor az jöhet? Van bárki, aki megálljt parancsolhat ennek a folyamatnak? Ki dönt az igazolásokkor? Az edző? A tulaj? Szalai Laci? Vajon miért Kispest szinte az egyetlen klub, ahol nincs sportigazgató? Érdekes és talán egyedi jelenség, hogy Zivanovic leigazolásának tényét egy edzői interjú elejtett félmondatából lehetett csak kihámozni, mert más hír nem jelent meg róla.

A “talent programtól” indultunk, és most mégis a hitelességet kérjük számon. Egyszerű lépésekben haladtunk, mert a problémák gyökere egy és ugyanaz. Túl sok dolog és pozíció központosult egy kézben, és úgy tetszik, túlnőtt azon a kézen. Egy jó vezető nem akar mindent maga intézni, egy jó vezető megbízik az alkalmazottaiban, hiszen eleve azért teszi meg őket alkalmazottnak. Kispesten ezt a bizalmat nem érezzük, sokkal inkább ellentettjét, egy furcsa bizalmatlanságot, aminek az a sajátságos következménye, hogy a döntés joga elkerül a megfelelő és adekvát szintektől, feljebb tolódik, majd valami homályos mintázat alapján születik meg. Ne feledjük, egy, az üzleti élet minden más területén sikeres ember áll jelenleg a klubunk élén, és mégis olybá tűnik, belénktörik a bicskája.

Nem tisztünk tippeket adni, mi csak kérni tudunk. És ha már kérünk, első körben a tájékoztatás tárgykörében kellene lépni egy nagyot előre. Ha folyamatos az információáramlás, ha a szurkoló úgy érzi törődnek vele, akkor az egy idő után az átláthatóság valamiféle formáját fogja számára jelenteni, ami pedig köztudottan a hitelesség előszobája. Nem szükséges mindent az orrunkra kötni, de amit igen, az kötelezően meg kell tenni.

Érdemes lenne talán hallgatni ránk, hiszen ha végignézzük a klub elmúlt éveinek történetét a szurkolói tetszési indexek fényében, akkor nagyjából ki merjük jelenteni, a győri DAC-pályán a vendégtáborban ácsorgó és körberajongott Hemibától eljutottunk arra a szintre, hogy néhol már fel-feltűnnek olyan arcok, akik egyenesen Piero Pinihez mérik az öreget. Egy kommunikációs csőd vagyunk. Két kupagyőzelem, egy negyedik hely, nemzetközi szereplések, sikeres akadémia, és mégis teljes érdektelenség, erősödő szidalmak a klubház felé, sokszor hangos gyűlölködés. Kell ez nekünk?

Egy helyzet, amikor senkinek sem lehet igaza, de egy helyzet, amiből még van esély kikecmeregni. Reménykedjünk.

Nyári szünet: második kibeszélő

Legutóbbi kibeszélőnk óta eltelt két hét, ami főleg az albániai nemzetközi kupakötelezettség jegyében. Most, hogy így magyartalanul, de lényegét tekintve helyesen felcsaptam az idén nyári második hasonszőrű posztunkat, elkezdek pontbaszedni.

Lejátszottunk három felkészülési mérkőzést. A szlovák másodosztályban középcsapat Rimavska Sobotát 4-0-ra vertük, ám az első vonalas Ruzomberoktól 1-2-re kikaptunk, és végül a hazai másodosztályt reprezentáló Veszprémet 9-1-re vertük.
Délczeg összesen négy gólt lőtt a felkészülés során, ebből hármat úgy, hogy a kapus felett emelte át a labdát.
A játszott percek alapján a következő hipotetikus kezdőt jósoljuk Vloréba: Kemenes – Baráth (Lovric), Ignjatovic, Debreceni, Vidovic (Remes) – Marshal, Hidi – Vernes (Nagy Krisztián), Ivancsics, Vidovic (Czár) – Délczeg
Az új igazolások közül Diakité még nem játszott, Ignjatovic megoldásnak tűnik belső védőben, Belotti, a brazil csatár súlytalan első blikkre, Diarráról nem sok véleményünk van, Sunnyboy pedig egyelőre inkább szórakoztatja a nézőket, mintsem futballista-alkat.
A folyamatosan jelen lévő próbázók (Chukwuebuka, Ikanne-King) érdekes jelenségek, mert úgy tűnnek, nem most érkeztek, hanem egy jó ideje a Bozsikban készülnek. Ennek ellenére, vagy éppen ezért nem értjük: a mutatott teljesítmény alapján meddig még?
Szöllősi Ferencet visszahívtuk a bajai kölcsönből.
Rossi mister háromcsatáros ígéretéből egyelőre nem lett semmi, maradt az ugyanúgy egy (Délczeg) és a két szélsős megoldás 4-2-3-1 formában. Talán majd a beígért erőcsatárral, aki a hírek szerint Yaya Touré távoli rokona, más hírek szerint pedig öccse.
Faggyassal mi van?
Givovában melegítünk, Nike-ban játsszuk a felkészülésiket, de a hírek szerint megérkeztek már az új mezek, amik Albániában fognak debütálni.

+1 félig-meddig érdekes, ámbár nyilván értelmetlen párhuzam: A vasárnapi edzőmeccset délután négykor játszottuk, nagyjából 37-38 fokos hőségben úgy, hogy előtte 11-től edzést is tartott mister Rossi. 1986-ban Irapuatóban ugyanígy, a legnagyobb hőségben edzettünk, hogy a fiúk szokják a meleget. Lobanovszkij mester, a szovjetek akkori edzője a legenda szerint egyszer átjött a magyar bázisra, furcsán nézett, majd gondolta már csak a sportbarátság kedvéért, hogy szól, nem jó ez így, elfogy minden erőnk a meccsekre. Mondtuk erre neki nagy szakmai lenézéssel: nem kell ám mindenbe beleszólni, csak azért mert a Dinamo Kijev épp a világ egyik legjobb csapata, és te annak az edzője vagy. Lobanovszkij megértően bólintott, majd továbbállt. Az eredményt tudjuk: magyar-szovjet 0-6. Reméljük most nem esünk ugyanebbe a hibába, valamint a srácoknak marad elég erejük a július végén kezdődő, és december elejéig tartó bajnokságra is.

Galáriák

Bp. Honvéd – Rimavska Sobota 4-0

Bp. Honvéd – Ruzomberok 1-2

Bp. Honvéd – Veszprém 9-1