2in1: osztályozó + videó
Csak a szokásos: meccsvideó és osztályozókönyv egy helyen. Nézz és véleményezz!
Mastodon
mert célunk csak egy van
Csak a szokásos: meccsvideó és osztályozókönyv egy helyen. Nézz és véleményezz!

Május 9. a Győzelem Napja, a Nagy Honvédő Háború, és egyben a második világháború végnapja, amit a szovjet hagyomány miatt Európa ezen felén ugyebár egy nappal később tartunk. Ilyenkor aztán lehet felvonulni, megmutatni, hogy milyen haditechnikával rendelkezünk épp, hadd röhögjön rajta a képzelt ellenség, aki úgyis tud addigra mindent, sőt kicsivel tán többet is mint mi magunk. A lakosság meg szórakozik, ezt hívjuk parádénak.
Ha a Kecsóval játszunk, akkor mindig felmerül a kérdés: vajon mikor nyerünk már végre ellenük az NB I-ben? Mert amúgy az összes versenykiírásban sikerült, ahol összefutottunk, csak pont az élvonalban nem.
Viszont olyan sincs, hogy ezen a blogon valami ne kerüljön történelmi kontextusba, ne legyen mellette egy kis statisztika, így megnéztük, hogy a jelenlegi NB I csapataival (plusz a Vasas, Békéscsaba) mikor játszottunk először bajnokit, és mikor nyertünk először, valamint a kettő között hány meccs telt el.
„Kit mikor vertünk meg először, és a Kecsót vajon mikor fogjuk?” bővebben
Az ETO bejelentette: jövőre nincs NB I. Jelen állás szerint a 15. hely még mindig nem elég, a megüresedett helyre az NB II. harmadik helyezettje érkezhet.
