
Jah, kb így tudom összefoglalni két szóban a tegnapi meccset. Jobban nyomtuk, mint a Vasas ellen, de a ‘csút elleni meddő fölényen nem tudtunk túlnőni. Helyzeteink voltak, tán nagyobbak is, mint a gyakadémia ellen, mégis 0:0 lett a vége, ami, ha azt nézzük, hogy a második helyezett Hali otthonában értük el, nem rossz eredmény; ha pedig azt, hogy a Bohócban az előre-eldöntött-tény-hogy bajnokok-lesznek-idén Fradit leszámítva bárki, bármikor verhető (sőt, a Zseljóból kiindulva még ők is), akkor megint aggódhatok, hogy hiányozni fog a Sz’helyen hagyott két pont. „„Felcsúti” formában” bővebben