Mastodon

Tűréshatár

10734203_780548432012608_1663849751776931055_nA ma reggeli Csábi-interjús posztunk rövid, kétsoros felvezetőjében már lényegében megírtam a mostani poszt vezérgondolatát is. Tegyük hozzá: sajnos.

Mert ez a vezérgondolat az, hogy most egyszerre kegyetlenül elegem lett ebből az egészből. “Tűréshatár” bővebben

Pápa, szeretlek!

papa1Amikor először voltam lenn Pápán, még a Brightos dugóval megnyert meccsen, nagyon bejött a lefele út hangulata, a kellemes tavaszi idő, a Pápáig vezető, lankás dombhátak között, platán allék alatt futó autóút és a mellettünk elterülő erdők vagy élénkülő zöldbe hajló legelők látványa, a Marcali völgyében egyszer csak felbukkanó templomtornyos város-látkép, és a Perutz ligetes környéke. Ráadásul győztünk is, Véber dülledt nyaki erekkel üvöltve “disszidens g..i“-te le Supkát az öltözőépületben, mi kell még egy jó szombathoz? Jó kis út volt, na.

Nos, azóta a meccseink mindig az őszi szezon végére (de legalábbis a második felére) esnek, az idő egyre kriminálisabb, tegnap a jégeralsó-duplazokni kombó ellenére is úgy koppant a fagyott prosztatám a földön 15 perc után az oldalvonal mellett, mint az előre megírt tuttomerkátówebes cikkek skiccei a talján zsírigazgató zsebéből egy-egy óvatlanabb mozdulatot követően…  Persze legalább ónos ködszitálás most nem volt, mint tavaly. Viszont évről évre szopító van, vagy ha összejön véletlenül egy pont, mint tegnap, hát abban sincs sok köszönet.

Úgyhogy Szente Vajkkal ellentétben én nem tudom őszinte modorral üvölteni, hogy “Pápa, szeretlek!”. “Pápa, szeretlek!” bővebben

Konkrétan és szerintem csak az első tizi volt tizenegyes és Böde gólja pedig leshelyzet, de nem feltétlen szabálytalan

Egyet aludva a tegnapi meccsre, valamint többször végigpörgetve az összefoglalót, azt kell mondjam, hogy

  • Godoy és Cukic között semmi kontakt nem fedezhető fel, ahogy a bokakoccantás sem. Persze az is lehet, hogy csak a felvétel minősége gyenge, és mégis volt valami.
  • Alcibiade mindent csinált Bödével, csak épp nem rántotta le.

Mindkettőt befújta a spori, mindkettőt berúgták, vagyis 1-1, mehetünk tovább. Hibának hiba, de számszakilag nem ezen múlt a vége. Inkább vizsgáljuk meg Böde gólját.

“Konkrétan és szerintem csak az első tizi volt tizenegyes és Böde gólja pedig leshelyzet, de nem feltétlen szabálytalan” bővebben

Megint majdnem – II. rész

10680076_766541573413294_7656441751302483974_oHa most a bajnokság elején lennénk, én határozottan optimistán tekintenék a jövőbe. Van egy határozott elképzelésekkel bíró edzőnk, egy legalább felerészben saját nevelésekre épített kezdőcsapat és sok-sok új ifjonc a padon, hosszabb távon gerinccé alakulni képes – alakítható – rutinosabb légiósok és magyarok által alkotott oszlop a kezdőcsapatban. Nem jönnek az eredmények az erős csapatok ellen? Sebaj, majd a 6.-7. fordulótól legkésőbb az is meglesz…

Most végülis kábé ugyanez a helyzet, csak sajnos már a 13. fordulónál tartunk, és az elpazarolt, irányzék nélkül letolt első 10 forduló most hiányzik nagyon: mikor már lassan a “nem hibázhatunk” fázisba érünk, nekünk akkor kellene megtanulni nyerni is és gólt lőni, mert a szimpatikus vesztes pozíció az már megvan a bekkelős vagy a balfasz-csapati mivolt helyett, de ebből a játékosoknak, szurkolóknak és szemmel láthatóan szegény Csábinak is már nagyon elege van. “Megint majdnem – II. rész” bővebben

Megint majdnem

10441093_764446366956148_732639739096878554_nHa csak ma reggel olvasom az eredményt, minden részlet és kommentár nélkül (ti. továbbjutott a Fradi), nem lepődök meg, csak szomorúan vállat vonok. Ha elnagyoltabb részleteket is olvasok (ti. büntetőkkel ment csak tovább az élcsapatnak kikiáltott zöld-fehér alakulat), már hümmögök is egyet, ha nagyon részletes beszámolóba botlok (ti. Dibusz tartotta benn az MK-ban az FTC-t konstans pagliucázásával), már konkrétan meg lennék lepve.

De így, hogy kinn voltam  és végig is néztem az elhúzott mézesmadzagot a saját orrunk előtt, a minden idők egyik leggyengébb MK nyolcasába kerülésre, és tizikkel kizúgni, mindezt az év első ótvarhideg meccsén, csontig átfagyva, hát így már inkább sírok. Illetve sír az egyik szemem. A másik meg mosolyog, vagy még inkább: reménykedik egy picit. Mindjárt elmondom, miért. “Megint majdnem” bővebben

Prosser Pici ismét megmutatta, lassan már észre kellene őt venni

Talán az egyetlen szép, vagy jó, vagy úgy általában örömteli pillanatunk volt a hűvöskés kecskeméti délutánon. És még néhány védés Szabinnyótól, hogy legalább ne kapjunk egy polgári ötöst. Csókolom, három pontra vagyunk a kieséstől!

“Prosser Pici ismét megmutatta, lassan már észre kellene őt venni” bővebben

Legalább elindultunk valamerre, és most ez sem egy utolsó szempont

paksbckNagy pesszi-miska vagyok, ezt tudjátok. Tegnap valahogy mégsem volt rossz kedvem, sem meccs előtt (amikor is inkább amolyan semmilyen-elvárásom-nincs hangulat lengett körbe), sem meccs alatt (amikor Gyuri barátomtól olyan gyöngyszemeket kapok, hogy “bár vesztettél egy Cárt, nyertél vissza a kezdőbe egy Czárt”, hogyan is lenne rossz kedvem), meccs után meg főleg nem, mert a többiek jöttek hozzám gőzölgő hagymásbab-tálak felett idvezülni. Ja, és mellékesen nem kaptunk ki végre. Sőt, voltak helyzeteink, és támadtunk! Épkézláb támadásokat vezetve! És bár nyilván nem kell örömtüzeket gyújtanunk, azért legalább valami látszott a csapaton. Hogy ez egy koncepció, egy ténylegesen új út első jele volt, vagy csupán szokásos múló tünemény, azt majd meglátjuk.

De most egyelőre nincs kedvem szomorkodni. “Legalább elindultunk valamerre, és most ez sem egy utolsó szempont” bővebben

Arrividerci Amore…?

pecs2014
Megint emberelőny – megint minek…

Van egy pont, a posszanáspont, amikor, mint egy holtponton, átlendül az ember, és onnantól már nem megy felefele a stressz, nem szorul jobban össze a gyomor, nem csapkodja hangosabban a tenyér a korzókorlátot. A ’90-esek végén az ilyen holtpontok elérése után nem szidta többet az adott meccsen az Esernyős tovább az ellenfél bal- vagy jobbszélsőjét (aki épp a törzshelyéhez, a korzóhoz közeli oldalon rohangált) artikulátlan hangján – pedig amíg szidta a delikvenst, az nem volt egy gyenge dolog. De utána filmszakadás, kifulladás, néma csönd. Na ez a holtpont jött el tegnap nekem, és ahogy hallottam (azaz: nem hallottam)  – sokaknak. A végén már a meg nem adott gólunknál is csak néztem, mint hal a szatyorból. Szóval megfogalmazódik szépen az emberben, illetve már rég megfogalmazódott, de mostanában egyre inkább egy csatornabűzű nápolyi sikátor szagát idéző hulladékkupacként konkrétan manifesztálódik előttünk a kérdés: hát mi a sz*r folyik itt? “Arrividerci Amore…?” bővebben

Pesti futballélet-élmény: közel kimaxolva!

2014-09-23 16.50.43Megfogadtam, hogy nem fogok ilyen modoros címet adni a posztnak, aztán mégsem sikerült, és csak belekerült a mostani yuppie-szleng egyik típusos momentuma, a kimaxolás. De nem találok egyszerűen ideillőbb kifejezést hirtelenjében az elmúlt 3 napra, ami a diósgyőri depresszió után kicsit visszadta a magyarfoci-kedvem.

Pedig igazából nem történt semmi extra, végignéztem vasárnap délután és tegnap egy-egy borzalmasan gyenge budapesti meccset, eufemizmussal élve “kisrangadót”, ahol azonban a technikai iszonyatokat és játék-mentességet feledtették a hangulatok, az életérzés-torlódások, az a ma már csak nyomokban és csupán néhol fel-felbukkanó boldog_békeidők_fociíz, ami tényleg alig-alig dugja ki az orrát a felszínre manapság a magyarfutball szennyes és poshadt habjaiból. “Pesti futballélet-élmény: közel kimaxolva!” bővebben

Harmincnégyek Bandája

34. Ennyien, mondom harmincnégyen ácsorogtunk szombaton a diósgyőri vendégben. Elképesztő.

Nyilván nem egy dolog, hanem sok, egymástól független és egymást kiegészítő esemény egész láncolata vezetett idáig. Félelmetes. A nem is olyan régen még az ország egyik legnagyobb utazótábora, ha leszámítjuk a helyi honvédosokat, akkor alig három-négy autót tudott (akart) megtölteni.

Innen szeretnénk gratulálni mindazoknak, akik tettek mindezért, vagy csak asszisztáltak hozzá. Sikerült eltüntetni azokat, akikért ez az egész létezik: a szurkolót.

“Harmincnégyek Bandája” bővebben