mert célunk csak egy van
Honvéd–Békéscsaba 2–1
Legalább nyertünk.
Simán benne volt, hogy már az első percektől futnunk kell az eredmény után, ahogy az is benne volt, hogy az utolsó percben elbukunk két pontot. Viszont cserébe azt sem mondhatjuk, hogy legalább a kettő között miénk volt a meccs, mert nem. (Érdekes, hogy mindhárom gól úgy született, hogy előtte a kapusok nagyot védtek, és a kipattanót lőtték be.)
„Nem az igazi, de legalább győzelem” bővebbenKecskemét–Honvéd 1–0
úgy tudom, de javítsatok ki, ha tévednék, hogy helyzetből (és lövésből) lesz a gól. Nem a gólya hozza, nem a Mikulás teszi az ablakba kitett csizmába, nem az önkormányzatnál kell igényelni, és így tovább.
Az tök jó, hogy feljutóként, feljutásra esélyesként akarunk viselkedni, azonban az nem abból áll, hogy eljátsszuk a külsőségekben, hanem van egy igencsak fontos része, mégpedig a pályán nyújtott teljesítmény. Márpedig ez a kecskeméti, még úgy is, hogy felszabadultak Gera edzősége alól, szóval ez a kecskeméti másodjára is szörnyű volt.
„Mondjuk én nem értek hozzá, de azért megpróbálkoztam volna azzal, hogy helyzeteket alakítok ki, mert” bővebbenHonvéd–Csákvár 3–1
Igazán kellemes meccsnapra sikeredett a vasárnap: előbb baráti sütögetés a Wekerlén, később vergődés a szembe sütő naptól, de legalább vezetünk, hőbörgés, hőbörgés, ezek tényleg parasztok, viszont megvan a győzelem, utána ünneplés, jó hangulat, valamint születésnap és banánpálinka. Kettőre otthon is voltam.
Ami viszont fontos: visszakaptam a kabalasapkám, rajtam volt a sorozatban győztes póló és a csapat is újra fehérben játszott. Van még kérdés, hogy a babonák működnek, vagy mindenki meg van győzve?
„Hiába volt közel egy meccsnyi foci a pályán, mégis csak az utolsó pár perc fog megmaradni, amikor szinte játékban sem volt a labda” bővebbenAjka–Honvéd 1–0
Csak a szokásos: ismét a pályaudvari velős piritós volt egyedül értékelhető Ajkán.
Persze, lehet mondani, hogy megvoltak a helyzeteink, hogy hajtottunk, hogy ment mindenki előre, azonban vannak olyan napok, amik egyszerűen el vannak átkozva, amikor semmi sem jön, semmi sem jöhet össze. Mint például májusban Szegeden. Azt megúsztunk 0–0-lal, most nem.
[Babona biturbó] Már a meccs előtt rosszat éreztem. Pisti nyilván otthon felejtette a kabalasapkám, erre én, jó az iksz is felkiáltással nem vettem át a kabalapólót, mert pontosan tudom, hogy csak együtt működnek. Aztán beérve jött a következő megdöbbenés: sárga mez. Nabazmeg, itt senki nem akar nyerni? (Vagy egy másik lehetséges magyarázat: ezt a meccset az ajkai szertáros nyerte meg a hazai fehér kiválasztásával.)
„Amikor a babona és a statisztika is ellened játszik, akkor abból nem sok jó sülhet ki” bővebbenSzentlőrinc–Honvéd 1–2
Attól félek, sokáig emlékezni fogok erre a meccsre. Persze, nyilván nem azért, mert fordítottunk, az ilyesmi lassan elvárás lesz felénk, hanem mert olyan piszokmód fájt a jobb lábam egész nap, hogy sírni tudtam volna. (Nagyon rosszul viselem a fájdalmat.) Rossz volt állni, rossz volt sétálni, ülni se jobb, ráadásul gyakorlatilag lehetetlen, annyira tömött a lelátó. Mindenhol máshol kellemes füves placc, azonban a világos vászonnadrágomnak valószínűleg a végét jelentette volna, ha ott táborozok le. Ebből szenvedés lesz.
„Lassan a fordított is sima lesz?” bővebben
