Mastodon

Helyszínváltozások, frissített naptár

Az adatbank szerint máris két bajnokink helyszíne változott meg a múlt héthez képest:

  • 3. forduló, Nyíregyháza – Honvéd // Kisvárda helyett Balmazújvárosban lesz.
  • 6. forduló, Honvéd – Haladás // a szombathelyi stadionban gyepszőnyeget cserélnek, ezért a két klub felcserélte a pályaválasztói jogot.

További újdonság, hogy kijöttek az NB III Dél-Keleti csoportjában is a helyszínek és a pontos időpontok.

Mindkettővel frissítettük a naptárunkat, amire szabadon fel lehet iratkozni, és akkor mindig tudni fogjátok, hogy hol és mikor játszik a Kispest.

A naptár elérhető ide kattintva.

Fontos nem is annyira apróság, hogy az NB II-ben még változhatnak az időpontok, ugyani az atyaúristen köztévé még nem szólalt meg.

„Helyszínváltozások, frissített naptár” bővebben

Emberek, akiknek végtelen vastag bőr van a képükön című sorozatunk bemutatja: Hanacsek Attilát

„Emberek, akiknek végtelen vastag bőr van a képükön című sorozatunk bemutatja: Hanacsek Attilát” bővebben

Fogalmam sincs mit jelent egy BVSC elleni 6-1

Dúzs – Kovács N., Szabó A. (Horváth M., 38.), Kálnoki-Kis (Kocsis G., 66), Benczenleitner – Adorján, Eördögh [csk], Keresztes – Kocsis D. (Krajcsovics, 80.), Kerezsi, Átrok

gól: Kerezsi (9., Átrok), Kocsis D. (12., Kerezsi), Kerezsi (41.), Kovács N. (47.), Adorján (80. — tizenegyesből), Keresztes (89.)

Tizennégy játékossal, mindössze három csere, és abból egy Szabó Alex orrtörése miatt. Csupa K-vezetékneves akciógól, és csupa K-keresztneves büntető. Pinezits mester is érezhette a flowt, hiszen a végén behozta a kis Klagenfurtot, Krajcsovicsot, hátha. (Kicsit hiányoltam Kálnoki-Kistől egy duplázást!)

Ellenben azon túl, hogy remek meccsélmény volt a vasárnap délelőtt, tartom a címben megfogalmazott állítást: fogalmam sincs mit jelent egy BVSC elleni 6-1.

disclaimer: a poszt már megvolt hétfő reggel, azonban egyrészt RW is oda időzítette a saját posztját, valamint utána beesett egy nem várt leállás. Ja, és a többi gólpasszt még vissza kéne néznem. Majd alkalomadtán frissítem az anyagot.

„Fogalmam sincs mit jelent egy BVSC elleni 6-1” bővebben

Ha nem kapsz őszi Szőnyi úti meccset, csinálj magadnak nyárit!

Tavasszal még bőven száguldottunk az elkerülhetetlen végkifejlet felé, amikor azzal próbáltam (jellemzően kevésbé sikeresen) nyugtatni magam, hogy a másodosztályú megtisztulás része lesz számos izgalmas túra, például egy általam évek óta várt dorogi bajnoki, mondjuk egy szép szeptemberi indiánnyári szombaton, előtte valahol kirándulva Öcsémmel (mondjuk Nagy-Gete-megmászás) vagy falatozva az Ábel-Gyuri tengellyel. Nos, mi teljesítettük az elvárást, kiestünk – ám, fájdalom, a Dorog is, így elmarad a kaland.

„Ha nem kapsz őszi Szőnyi úti meccset, csinálj magadnak nyárit!” bővebben

Viszlát, zsírdisznó!

2021 őszén nagyon közel álltam ahhoz, hogy komolyan elgondolkodjak egy Lukic feliratú mezen. Egyszerűen berobbant az életünkbe, és mivel évek óta egy hasonló, eredményes és kimagasló képességű támadóra vártunk, és ahogy szokták mondani, az éhség nagy úr, bármit képesek voltunk belelátni.

Aztán jött 2022, egy egész év – és azzal kellett szembesülni, hogy egy teljesen másik Lukicot látunk a pályán. Egy játékos, aki bár képes lenne, totálisan szarik a fejünkre, és ezt a mentalitást ki is viszi magával a pályára. Rohamtempóban gyűlöltem meg.

2022 nyarán már ott tartottam, hogy hátha viszik valahova az arabokhoz, vagy bárhova, mert innen nagyon nehéz lesz visszajönnie. Ősszel bizonyította, hogy nem is képes rá.

„Viszlát, zsírdisznó!” bővebben

Nem is baj, hogy 4000 a korzóra egy jegy, ha

úgyis munkaidőben lesznek a hétközi meccseink. Egészen érthetetlen, hogy amikor mindenki tudja, mekkora szopó a szurkolóknak az NB II., és az érthetetlen módon ott rendszeresített kezdések, akkor jön a klub, és tökön lövi saját magát és minket a szerdai meccsidőpontokkal.

Kijöttek az előzetes dátumok az őszi idényre. Fontos, hogy ezeken a tévé még módosíthat, vagyis némelyik vasárnapból könnyen lehet hétfő este hét vagy nyolc óra. És mivel mi vagyunk a Kispest, egészen biztosak lehetünk benne, hogy legalább öt-hat alkalommal átpakolnak minket.

„Nem is baj, hogy 4000 a korzóra egy jegy, ha” bővebben

Italpor és repohár

Lázadás kicsiben.

„Italpor és repohár” bővebben

Nincs annyi szívecske, amennyi egy poszt címébe elférne, pedig a végtelenségig ismételném: <3

Kerezsi hosszabbított! (via honvedfc.hu)

Prémium futballista, akiért tényleg érdemes meccsre járni. Biztos említettük már, azonban nem tudom elégszer: 2020 novemberében a fakó Dunaújvárosban szerepelt , és nagyon nem ment nekik a játék. Aztán a második félidőben Simon Miki elkezdett cserélni. Először bejött Kerezsi és Eördögh, majd Németh Dani, és végül Nyitrai és Németh Barni. Innentől aztán felpörögtek az események. Előbb Barni lőtt egy gól, majd Zalán, és végül nyertünk 3-1-re.

„Nincs annyi szívecske, amennyi egy poszt címébe elférne, pedig a végtelenségig ismételném: <3” bővebben

Feltűnt pár fix meccsidőpont az adatbankban

  • 2023.09.24. (vasárnap) 16:00 // 8. forduló, Soroksár – Honvéd
  • 2023.10.01. (vasárnap) 17:00 // 10. forduló, Szeged – Honvéd
  • 2023.11.05. (vasárnap) 17:00 // 14. forduló, Vasas – Honvéd

Egyelőre ennyi.

(Itt lehet vadászgatni, hátha feltűnik pár újabb.)

„Feltűnt pár fix meccsidőpont az adatbankban” bővebben