Mastodon

Unortodox recept a győzelemre: kapusbravúrok, fordítás, lesgólok, hatalmas eltékozolt helyzetek

DVSC–Honvéd 1–2 (h.u.) @ Magyar kupa

_pontokba szedve

  • Dúzs legalább három-négy hatalmasat védett. Az extra teljesítménye nagyon kellett a győzelemhez, és nagyon kell ahhoz is, hogy Gelát újra felépítsük.
  • Sokadjára nézem vissza Kántor les miatt elvett gólját, és nem nagyon van rá más magyarázatom (gondolom Bognár sporttárs is ezért ment ki a VAR-monitorhoz), mint az, hogy Csontos labdájára Hangya, aki akár lesen is állhatott, mivel felugrott fejelni, és bár nem ért a labdához, ezzel megzavarhatta a rá figyelő védőt, ami miatt Bognár úgy ítélte meg: az egész támadás les.
  • A 68. percben Feczkó úgy érezhette, ez a továbbjutás meglehet, és behozta Pintét, Szamosit és Zuigebert. Konkrétan több ziccert, valamint egy gólt és egy gólpasszt. Bejött a csere, érdemben bele tudtunk nyúlni a meccsbe! (l. címlapkép)
  • Ha a 86. percben Pinte egy kicsit jobban dönt, és Szamosit, Gyurcsót vagy Zuigebert választja a kapu előtt, és nem a második hullámban érkező Hangyát, akkor könnyen lehet, nem hajnali kettőkor, hanem egy félórával korábban otthon vagyunk.
  • Zuigeber mesteri gólt lőtt kapásból. A hátsó kameraállásból látszik igazán, mennyire nem gondolkodott, hanem ahogy kell, bevágta a jobb alsóba.
  • Ha Pinte emelése a 119. percben pár centivel arrébb megy, akkor kiütés.
  • Szép számmal volt helyzetünk, vagyis teljesen megérdemelt a továbbjutásunk.
„Unortodox recept a győzelemre: kapusbravúrok, fordítás, lesgólok, hatalmas eltékozolt helyzetek” bővebben

Mezőkövesd, Debrecen, Soroksár

Nekünk a Kispest podcast S01E13

Nagy a boldogság, hiszen hétvégén ötöt rúgtunk az amúgy élcsapatnak tűnő Mezőkövesdnek. Viszont a kérdés még Akhilleusz kardjaként lebeg felettünk: milyen a csapat valódi arca? Az igazolások jól sültek el, most végre érdemben sikerült belenyúlni egy meccsbe, és alakul valamiféle győztes koreográfia is. Erről, valamint a debreceni kupameccs fontosságáról, illetve a hétvégi Soroksár elleni bajnokiról beszélgettünk jó hosszan.

„Mezőkövesd, Debrecen, Soroksár” bővebben

Ha két gólt tudsz becserélni, akkor nagy baj nem lehet egy meccsen

Honvéd–Mezőkövesd 5–2

Azt is lehetne mondani, hogy sima volt. Vagyis nem pont sima, hanem olyan, amilyet év elején megszoktunk. Még tovább pontosítom:

  • gyorsan megszerezzük a vezetést (az első negyedórában az 5. és 6. gólunkat lőttük),
  • majd bár talál egy gólt az ellenfél,
  • jön a szokásos egy-két hatalmas bravúr Tujveltől, nehogy bármiben reménykedjenek, és ezt követően
  • rárúgjuk a harmadikat.
„Ha két gólt tudsz becserélni, akkor nagy baj nem lehet egy meccsen” bővebben

Ritkán nyerünk a Mezőkövesd ellen, most viszont attól függetlenül is kellene, hogy pont a Mezőkövesd az ellenfél

Honvéd–Mezőkövesd @ Bozsik, vasárnap 17:00

Hát igen, újra megy az ígérgetés. „Ki kell javítanunk (…) száz százalékos teljesítmény (…) bla-bla-bla (…) szurkolók támogatása (…) nem játszhatunk így (…)” és a többi.

Ilyen ez a klubmédia. Most mit mondjon szerencsétlen? Hogy jó úton járunk? Mert nem, látjuk, hogy nem. Hogy képtelenek vagyunk idegenben nyerni, és azok a pontok nagyon kellenének a feljutáshoz? Tudjuk, egyrészt látjuk, hogy nem megy, másrészt mi is ki tudjuk számolni, a hazai 15*3=45 nem elég semmire.

Mondani viszont kell valamit, mert olyan sincs, hogy egy klub ne kommunikáljon. A lakossági tartalom még akkor is fontos, ha tartalmilag iszonyatosan kínos. Ez van.

„Ritkán nyerünk a Mezőkövesd ellen, most viszont attól függetlenül is kellene, hogy pont a Mezőkövesd az ellenfél” bővebben

Krónika, Hemingway, fegyelmi bizottság, vízilabda, podcast

Hetikispest 2025/10/24

  • Hemingway a Sport1 TV-n beszélt a Honvédról és Marco Rossiról. Videó, 12 perc, elérhető itt.
  • A Tiszakécske elleni meccs miatt pénzbüntetést és felfüggesztett szektorbezárást, a Békéscsaba elleni meccs miatt pedig pénzbüntetést kapott a klub. Sem a Honvéd, sem az MLSZ nem közölte, hogy mekkora összegekről van szó, azonban a szövetség dokumentumtárából annyit ki lehet bányászni, hogy a Tiszakécske 600.000 forint, valamint a felfüggesztett szektorbezárás a B5 szektort érinti.
„Krónika, Hemingway, fegyelmi bizottság, vízilabda, podcast” bővebben

Az első angol, aki aranyszezont csinált Kispesten

Nekünk a Kispest podcast S01E12

Nagyon nem megy idegenben, és Ajka, Kecskemét után kikaptunk Kozármislenyben is. Szerencsétlen meccs volt, vagy valami tényleg nem működik a Bozsiktól távol? Esetleg Feczkó kombinálja túl?

Erről, valamint az angol és magyar foci közötti különbségekről beszélgettünk Dommal, aki legjobb tudomásunk szerint első külföldiként hozott le aranyszezont a Kispesttel.

„Az első angol, aki aranyszezont csinált Kispesten” bővebben

[NaK S01E12] podcast felvezető

A magyar foci egy itt élő angol szemével.

A mai adásfelvételen a vendégünk Dom lesz, aki amellett, hogy egy huszonpár éve Magyarországon élő angol srác, tavaly letolt egy aranyszezont a Kispesttel. Valószínűleg első külföldiként.

A téma nagyjából az angol és a magyar foci közötti kulturális különbségek lesznek, akár szervezési (FA vs MLSZ, angol klubok vs magyar klubok), akár a mindennapi megélés oldaláról. Domnak természetesen van egy angol csapata is, amelynek a meccseit folyamatosan követi, azonban ha hétvége, és ütközés esete forog fenn, akkor csak a Kispest.

Túrák, sörözők, éttermek, vendégszektorok, társaság – minden, amiért a focit igazán szeretjük.

„[NaK S01E12] podcast felvezető” bővebben

Csak azért nem volt kiábrándító a kozármislenyi zakó, mert egy tendencia részeként valahol pont ezt vártuk

Kozármisleny–Honvéd 2–1

Azon el kell gondolkodni, amior már az edző is hasonlót nyilatkozik, csak épp futballnyelven, amiről hetek óta beszélünk:

Az akarati tényező döntött, a hazaiak megmutatták, hogyan kell küzdeni. Ez nagyon dicséretes, gratulálok hozzá!

„Akarati tényező” – pontosan nem tudom mit jelent (l. értelmező szótár: akarat, tényező), de gondolom valami olyasmit, hogy egy futballmérkőzés megnyeréséhez több dologra is egyszerre van szükség, valamint egyáltalán nem mindegy, hogy az egyes összetevőkből mennyit használunk. Az egyik helyettesítheti részben a másikat. Például a tudás vagy a felépített játék hiányosságait el lehet fedni lelkesedéssel.

„Csak azért nem volt kiábrándító a kozármislenyi zakó, mert egy tendencia részeként valahol pont ezt vártuk” bővebben

Ebbe a szövegmezőbe kellene beírni a poszt címét

Figyeljétek majd meg, nem véletlenül nincs kitöltve a cím helye.

Semmi gondolatom. Órák óta semmi. Valójában Szijjártót sem akartam megírni, azonban nem volt más ötletem, és amúgy is annyira kikívánkozott belőlem, hogy végül leültem a billentyűzet elé. Hátha közben eszembe jut bármi, de tényleg bármi Kozármislenyről.

Nem jutott.

„Ebbe a szövegmezőbe kellene beírni a poszt címét” bővebben

Világbéke, kirgizek, amerikai bank – Szijjártó egy délelőttje a Bozsikban

Estadio Világ Közepe.

Mindenünk megvan, már tényleg csak egy saját Németh Szilárdra volt szükségünk.

Ugye, a pacalbáró a csepeli birkózócsarnokot, a KIMBA-t használja saját irodájaként, oda szervezi a találkozóit, onnan jelentkezik be a Facebookinternet egyik legmenőbb csatornájára: a sajátjára. (Sajnos én már nem láthatom, mert kitiltottak(?), ezért sem linkelem, pedig eskü, soha nem kommenteltem, és legjobb tudomásom szerint soha egy mosolygós arcot sem raktam rá, tisztán a minőségi tartalom iránti őszinte rajongásból jártam oda, sőt, még a böngésző kedvencei közé is felvettem, akkora fanboy voltam. Kinek Bödőcs, kinek Kőhalmi, kinek Bach Szilvia, nekem Németh Szilárd.)

„Világbéke, kirgizek, amerikai bank – Szijjártó egy délelőttje a Bozsikban” bővebben