Mastodon

Számokban a Megújult Magyar Futball – A fegyelmi bizottság

Harmadánál tart a bajnokság, ami egy fontos línea, mert most néhány évig az van, hogy ebből fogunk hármat rendezni, közte kissé megpihenve, még ha nem is napokban mérhető szünettel, csak úgy elgondolkodva, honnan indultunk, hova jutottunk, mi történt, mi vár még ránk? Természetesen télen ugyanúgy lesz három kimaradó hónap, de az egy teljesen másik szünet. Az MLSZ a futball összes problémáját tervezi megoldani, az időjárás, az ország fekvése számára vis maior, hiába ígérte, a 2015/16-os bajnokságban minden csapat fűtött pályán játszik majd.

„Számokban a Megújult Magyar Futball – A fegyelmi bizottság” bővebben

Meccstéma: a szervezés magasiskolája

utvonal2Tegnap a meccsposztban már jeleztem, hogy nem gyenge komplikációkkal jutottunk fel a különbuszokra, amik  végül mégsem a Határ útról 7kor, hanem a Kökiről 3/4-kor mentek (erre lehetett számítani, oké, de ha Hanta nem telózik nekünk a Kökiről a Gurigába, hogy mégis előbb lesz a Határ út, aztán visszafele Köki, és utána egyből Groupama, akkor ebből nem meccsnézés lett volna szombat este, hanem értetlenkedő anyázás az Europark előtt…), és mindez jó fél órával korábban a megbeszéltnél,  nos ezt fel nem fogom, hogy ki találja ki – organizálja össze, de hogy nem egy logisztikai császár, vagy fogyasztóbarát arc, az tuti. „Meccstéma: a szervezés magasiskolája” bővebben

Meccsarc: a sok majdnem

Ennyi meccsarc volt most (1909foto.hu)
Ennyi meccsarc volt most (1909foto.hu)

Igazából konkrét meccsarcot most sem választok, de nem a Vasas elleni indok okán, amikor egységesen szürkült mindenki… Most is egységeset hozott ugyan, de ezúttal inkább kalapemelésre késztető teljesítményt, a csapat. No, azért nem minden tökély, ez a kalapemelés inkább amolyan tisztelgés a hozzáállásért, semmint az igazán klasszis produkciókért, mert abból most nem igazán jött egy sem, inkább sok majdnem-et láttunk, csak mindig hiányzott az e sok majdnem-et teljes egésszé tevő korona.

Azért  pár játékosról így is megemlékeznék, pont a majdnem-ek kapcsán. „Meccsarc: a sok majdnem” bővebben

Utálom ezt írni, de így ki lehet kapni…

Sokan voltunk, hangosak voltunk, jók voltunk. (1909foto.hu)
Sokan voltunk, hangosak voltunk, jók voltunk. (1909foto.hu)

Sajnos bejött az a babona-megérzésem, hogyha a Fradi nem 100%-osan fordul ránk, akkor baj lehet. Nyilván nem ez a fő ok persze, de valahol én is kapaszkodókat keresek, mert nem vagyok vidám. A Fraditól sosem jó érzés kikapni, nem egy felemelő dolog látni a VIP-ben pöffeszkedő divatharcosok kéjes mosolyát, ahogy gúnyosan táncolnak a 2:1-es „hősies” győzelem után a vendégtábor felé. És mégis, ráadásul pont ezért, no meg a csapat miatt, aki megtettek mindent, amit lehetett, meg a vendégtábor miatt, akik annál is többet, a szomorúságon kívül nincs rajtam a szokott világvége-hangulat. Így tényleg ki lehet kapni.

Csak persze szar érzés. „Utálom ezt írni, de így ki lehet kapni…” bővebben

Megnézem helyettetek a Groupama Lajost #ÉLŐ

Nyilván valahol vérezni fog a szívem, amíg ti a vendégben vígan sörözgettek, élitek a társasági életetek, majd a meccset követően ünnepeltek egy jót, miután megszakítottuk a Fradi csaknem egy éves veretlenségi szériáját. Eközben engem elkapott a kíváncsiság, és a megyek/nem megyek kérdéskört úgy zártam rövidre, hogy megyek, de dolgozni.
„Megnézem helyettetek a Groupama Lajost #ÉLŐ” bővebben

Lövésem sincs…

Kép1…hogy mi lesz ma este a Groupamában. Mondjuk azt remélem, a posztcím a csapatra nem lesz igaz 20.30 és 22.30 között a beforgatott új Fradi-pályán… De hogy az eredmény mi lesz, hogy mik az esélyeink, arról tényleg halvány lila, vagy illendőképpen fogalmazva: vörös-fekete segédfogalmam sincsen! „Lövésem sincs…” bővebben

Napikispest 2015.10.02.

Volt néhány apróság a héten amit lehagytunk, így csak címszavakban:

  • Botka Endi elég szimpi nyilatkozata a DIGI Sport Reggeli Start c. műsorában.
  • A Borsod Online összeszámolta, hogy mennyi ezer a hétvégi kétezer. Látványosan színezett fotók, stb.
  • Van Hemiblog is, benne a nem jelenlévő nézők beleszámításának módszerével. (Vajon miért nem a beléptető kapu adatait közöljük, miért a kinyomtatott, de részben fel nem használt jegyek számát, vagyis az elérhető maximumot?)
  • Egy hosszú elemzés a légiósok számáról és annak változásáról a Nemzeti Sporton. Sajna az adatok jórészt transfermarktosak, így azokat illik kétkedve fogadni.
  • Hasonló téma a csakfocin: légiósok játékpercei az idei bajnokságban.

Apró tüncivel kezd a tábor az Üllőin az önérdek és a szolidaritás jegyében

A futball hagyományos világában szombat fél kilenckor rangadót játszanánk az megújult Üllőin, viszont most 2015 van, a biztonságos stadionok és a megújult magyar labdarúgás korszaka. Sikerült odáig eljutni, hogy egy vendégdrukker nem mehet ki saját lábán mérkőzésreőt meg kell védeni, és nem is akárkiktől, hanem a Ferencváros lecserélt táborától, vagyis tőlük:

„Apró tüncivel kezd a tábor az Üllőin az önérdek és a szolidaritás jegyében” bővebben

Gyula után itt a következő kedvenc: Gyuri!

Hátunkon érezve a idők szavát vesszük fel a régen elveszettnek hitt megszokott fonalunkat, és táblázatos formában publikáljuk a #meccsembere címen futó osztályozókönyvünk néhány kimutatását.

Hátunkon érezve a idők szavát vesszük fel a régen elveszettnek hitt megszokott fonalunkat, és táblázatos formában publikáljuk a #meccsembere címen futó osztályozókönyvünk néhány kimutatását.

„Gyula után itt a következő kedvenc: Gyuri!” bővebben