Ha van meccs és túra, amire évek múlva is szívesen emlékszem majd, akkor arra jó példa a 2015 őszi békéscsabai leutazásunk Öcsémmel, Gyurival, kisBabarral, és Ábelbébi úrral. Remek hangulat, remek meccselőtti séta, remek városkép-részletek, remek meccs. (helyesen: nyári, illetve nagyon augusztus végi. tudom, mert egy esküvőn voltam meccs helyett, és az ilyet az ember megjegyzi. – szerk. vh)
Ha van meccs és túra, amiről körülbelül már egy hét múlva sem fogok tudni semmi érdemit felidézni, az pedig a tegnapi Várda tour.
Három kapufa ellenünk, Danilo végre vállalkozott ziccerben (bár a végén lehet, a passz jobb lett volna), történtek a dolgok, fincsa volt a gulyás, azonban ebben csak ennyi volt.
Amúgy ha más nem, legalább a zászlók szerelmesei jól érezhették magukat, és újranyithatták a régi aktát: a Kisvárda vajon minek van? És ha van, miért az adófizetők pénzéből? (Ez veszélyes!)
2 görög, 3 / 1 brazil, 2 román, 2 / 1 szerb (de ugye nálunk Kambert jelölik, miközben boszniai és amúgy magyar állampolgár), 4 ukrán, 1 kameruni, 1 portugál, 1 német-tunéziai, 2 horvát (és abból az egyik a magyar állampolgár Lovric), 1 belga-algériai, 1 guineai, 1 francia és 3 / 10 magyar„Egyelőre csak egy osztályozókönyv Kisvárdára” bővebben
A park és a vár, ami úgy néz ki, mintha Kőszeg egy saroktornyát házasítanád a Dreher sörgyárak Gitár utca decensen pusztuló tömbjével – nyilván RW pozitív!
Nohát, nohát. Nem a legambiciózusabb célkitűzéssel sokkol a cím, ezt elismerem, de az a helyzet, hogy tényleg ilyen hangulatban vagyok. Igazából két dolog mozgat meg annyira, hogy holnap autóba üljek Old Babar, Ábel és a 3 napja repetitíven a „gulyásleves” szót mantrázó gumigourmand Fanta mellé: az egyik a tavasz, amit szeretek, a kedvenc évszakom, és ilyenkor a legjobb meccsre menni. A másik pedig az újdonság-élmény: Kisvárdán -szégyenszemre – még sosem jártam, pedig gyakorló geográfusként illene ismerni az ország minden szegletét. Tehát Kisvárda még fehér folt, a város is és stadionja is, ami ráadásul új, és bár ezek a vidéki kétszéksoros – bazinagyponyvatetős megalomán cirkuszi sátrak (vagy a mezőkövesdi verzióban wekerlei hátsósufni design hodályok) egyre kevésbé hoznak lázba, azért egy pillantást megér. Várkerti stadion, végvári vigéczek, van valami hívogató hangulat ebben -holnap persze kiderül, hogy egy nagy humbug az egész, de most még… most még érdekel.
Kiss László: Elfeledett főszereplők – Életrajzok és történetek a magyar futball 120 évéből
Aki figyelmesen olvassa az oldalt, annak bizonyára már feltűnt hogy gyakran linkeljük a remek Futball és történet blog tartalmait, mert azon túl, hogy érdekes sztorikat dolgoz fel a magyar foci múltjából, rendszeresen jelennek meg rajta kispesti kötődésű posztok is.
No, itt következzék egy nem fizetett hirdetés, mégpedig annyi, hogy
Várhatóan március utolsó hetében a boltokban lesz az Aposztróf Kiadó gondozásában megjelenő, új írásokat és a blog néhány régebbi bejegyzését tartalmazó kötet.
