Mastodon Mastodon

A szép őszi zárás nekünk csak álom?

640-F74B6184

Megmondom nektek őszintén: annyira vágyom már egy jó őszvégi/téli idényzáróra, hogy azt el nem tudom mondani (le nem tudom írni). Főként mióta fut ez a blogunk. Megélni a hangulatos idénybúcsút, 3 pontot zsebre rakni, majd a túráról hazaérve írásba önteni a tapasztaltakat, elkapni a momentumot és megörökíteni saját magunknak, hogy majd legyen miről emlékezni, a forraltbor- és csípős téli hidegszagú estékre valahol vidéken, vagy Pesten vagy a Bozsik korzóján, a korlátnál, majd este/éjszaka a meleg szobában a monitor előtt… de nem, kezdem azt hinni, ez már sose jön össze. Pont, mint egy Kecsó elleni végre-valahára győzelem. Az sem létezik a Bohóc univerzumában, és úgy látszik, az RW-nek kiutalt hangulatos idényzárás sem. Ez egy ilyen játék.

„A szép őszi zárás nekünk csak álom?” bővebben

Tavaszvárók

Hát ez is eljött, nyakunkon a rajt, pedig de messzinek tűnt mindez alig 10-12 hete… amikor a sivár novembervég-koradecember semmit sem ígérő szürkesége telepedett rá a „büszkén vállalható” címkével ékesített őszünk emlékétől még finoman mámoros kispesti lelkeinkre, amikor maradt a téli szünet ritka honvédos hírfoszlányai utáni kapkodás, esetleg a külföldi paralell kedvencek csekkolgatása a TV-ben, de mindezek csak annyira szegényes és fakó alternatíváját adják egy „igazi” idénynek, hogy nem csoda, ha a téli holtszezon számunkra finoman szólva sem népünnepély jellegű eseménysorát követően is tűkön ülve várja az egyszeri kispestdrukker azt, hogy péntek legyen, hogy Fáy utca legyen, délután legyen, no de olyan délután, hogy a Vasas védelem fejvesztve fusson Dél után

Igen, várjuk a rajtot. A mi kis magyarfocis, Honvédos rajtunkat. A fancy drukker ezt nem érti meg, a Barcának, Juvénak, MUTD-nek, Realnak hétvégente a spotcsatornák előtt vagy klubok kivetítői körül összezsúfolódva drukkoló megvilágosodott kollégák – az ő számukra csak egy kézlegyintés. Nekünk, Bohócliga mellett maradóknak pedig a hét eseménye. Így megy ez. Itt a tavasz – a lelkünkben legalábbis!

A szurkoló már csak ilyen ilyen, külön „faj” vagyunk, ezt tudjuk. A szurkoló számára egy év nem január elsejével indul és a szilveszterrel zárul: a mi újévünk úgy júli/augusztus körül van, évzárásunk pedig a pezsgődurrogtatós ünnepnap helyett a májusokba-júniusokba vész. Ugyanígy, ha elhangzik a március tájékán obligát mondat: Itt a tavasz„, hát az nekünk nem a meteorológiai március 21., nem a csillagászati március 1., hanem egy évről évre változó dátum: az aktuális bajnokság második felvonásának kezdete.

És ez a „tavasz” bizony nem véletlen nem esik egybe a másik két említett időponttal, az asztronómiai és a meteorológiai verziókéval: csak ha a tavalyi évre gondolok, hát bizony át kellett szenvedni magunkat 3-4 tavaszi körön addig, hogy Debrecenben a pálya mellett állva az olvadt hólében már tényleg a tavasz illatát hozza az orromba a Nagyerdő felől lengedező márciusi szellő, kibontódjon a nagykabát cipzárja… azaz az aktuális forduló fizikai külsőségeiben is tavaszivá nemesüljön a nevén túl… Mégis, lehet a rajton hideg, zord idő, lehet még fagyott a pályák talaja, lehet diszkomfortot sugalló sár a stoplis csukák alatt és lehet, hogy kurvára nem csúszik még a hideg sör – a lelkünkben azért tavasz van és bebeszéljük magunknak, hogy igenis jobb az idő, mint egy napja és igenis jól esik az a komlós jégkása, amit a torkunkon erőltetünk le elviselendő a látottakat.

Ez vár ránk most tavasszal, most pénteken is? Nos, az idő tekintetében -most még- úgy fest, kegyes lesz velünk a Természet, hisz 15 fok körüli napi csúcsot saccolnak Pestre pénteken – persze ebből estére lesz egy jó 5-6 fok, de annak is örülünk jelenleg. A pályán látottak tekintetében már kevésbé vagyok optimista – ahhoz kellhet a tudatmódosító. Nem osztom tulajunk kimeríthetetlen derűlátását – ehelyett inkább aggódok a Dani-Sanyi-Zeli-Abi-(Novák, Németh) sor Hadzic-Dél-Gege-Ceo-(Faggyas, Porcari) verzióra cserélésétől, a műfűvön végigtolt felkészülés sérülés-időzítettbombáitól,a variációs lehetőségeink beszűkülésétől. De hát a drukker azért van, hogy aggódjon, hogy körmöt rágjon, hogy húzza a száját – de péntek délután útnak induljon a Fáyba.

Pár napja munkába menet már megcsapott Wekerle egyik ütőér-sugárútján (ha nagyzolhatok ennyire a boulevard kategóriának a kis kopott munkástelephez való társításával) a tavasz, haloványan, finoman, mint ahogy megcsapott a Trencsén edzőmeccsre menet – sőt ma reggel is: amikor lakhelyem házai már így mosolyognak reggelente az  emberre, abban benne lebeg a tavasz-érzés, a Honvéd-érzés, mert a kettő nem választható el egymástól nálam. És ugyan tegnap reggel még egy utolsót támadott tél tábornok, azért az én érzékeim már visszafordíthatatlanul a tavasz felé fordultak és tisztelegnek az évszak előtt, várva a pénteket. A pénteket, amely kapcsán épp tegnap este már előrelátóan jeleztem az egyik főnöknek, hogy a délutáni megbeszit tegyük át jövő hétfőre, mert nekem fél 3-kor pattanni kell.

Na ja. Vár a kedvenc sörözőnk, ahonnan már csak fél óra lesz a Fáy utca…

Újévek

Mielőtt tovább folytatjuk blogunk szürke hétköznapjait és a megszokott posztokat, mielőtt visszasüppedünk a Kárpát-medencei csapatok elleni edzőmeccs-dömpingről való beszámolók ismerős nyomvonalába, még egy utolsó extra poszt azért befigyel ma. Itt az új év, a régi már 2 napja elköszönt, mint Supkamester Zelenkától – azonban az évkezdő hangulat itt van, nem kicsit, nagyon is. Ma még a nap is úgy süt, olyan évkezdősen, kicsit reménykedőn a hátamra, ahogy ezt a posztot írom, hát nem lehet elmenni mellette szó nélkül, úgyhogy kicsit még révedezek, kicsit még felkészülök a 2012-es blogfeladatokra, most még csak melegítsünk. Mondhatni, Morales mester most küldte el Csábi Józsit hozzám a kapu mögötti füvesre, hogy RobW, pörgesd meg, 1-2 gyors sprint, mert mindjárt beállsz. Melegítsünk tehát 2012-re…

…és mi lehet jobb melegítés, mint az újévi hangulatok megidézése az elmúlt évtizedekből, persze vörös-fekete lencséjű 3D-s szemüvegen keresztül. Merthogy az olyanféle, kispestbe beleszédülő-zuhanó-szerető-forduló arcnak, mint amilyen én is vagyok, bizony a gondolatai nagy többsége e körül a téma körül forog, mármint a Honvéd körül, a csapat körül és legyen bármilyen ünnep, évforduló, jeles nap, az is valahogy ehhez kötődik. És ilyen újévi hangulatokból volt itt bőven gyerek- és ifjúkorom évei alatt.

1991. december 31.
A gombfocit már sokszor említettem e lapokon is, most is megkerülhetetlen, ha a gyerekkorról van szó. Boldogult süldőkorszakomban tesómmal és a baráti társasággal a gombláz tetőfokára hágott és szilveszter estéken rendre meg is rendeztük az évzáró „szuperválogatott” gálamérkőzéseinket is, amolyan „All Star” jelleggel. ’91 évzáró jeles eseményén is, mint mindig, 2 csapat állt fel, az én 10 és tesóm 10 csapatának egy-egy kezdőtizenegybe és cserejátékosokba sűrített krémje. Pár éve pakoltam otthon, akkor találtam meg egy irattartóban a régi gomb-annaleseink gyűjteményét, és ott a ’91-es All Star kezdőmet. Hát így festett: Szentmihályi (Ú. Dózsa)- Csábi, Cseh, Csepregi- Csehi, Szalma (Tatabánya), Illés (Haladás), Pisont, Kovács Ervin- Mosztovoj (Benfica), Juran (Benfica). És persze tudjuk, ez csak játék volt, messze a valódi élettől, na de akkor is 6 kispesti a kezdőben, + egy leendő játékosunk. Azért ez szép.

1995. január
Már olyan ütemben szivárogtak a baljós hírek sajna 1994 decemberének végén is, mint a Krémer korszakban a békéscsabai ántitálentumok a Bozsikba. Belga tulaj el, Komora vissza, kulcsjátékosok szerződése évvégén lejár, Imre bá nem akar ennyi delláért hosszabbítani velük, ők se velünk, inkább felhozunk egy adag ifit, Hungler, KovácsBéla, Kabát, ezek meg kik? Valahogy az egész tavasz olyan bizonytalannak tetszett, mit a tavasz, az egész jövő, utolsó évemet tapostam az általánosban, ami eleve egy nagy váltás, fél év és jön a gimi, erre a hátországom, a Kispest is a bizonytalanság felé fordul? Amikor a homályba vesző és számos ismeretlen tényezőt tartogató jövőt fürkészve pont a KHFC kéne hogy szállítsa nekem az optimizmust? Randa egy január volt ez, és a neheze még csak utána jött…minden téren.

1997. január
Hát itt már kezdtünk hozzászokni. Hogy nagycsapat, az csak voltunk, Hogy ide igazi sztár nem is nagyon igazol. Elment már Warzycha, elmenőben Piroska, Bárányost a Fradi üldözi, 1 éve nem igazoltunk normális játékost, az MK-győztes csapatba is csak egy kapust hoztunk Kabáról, meg az ősz közepén Plókai Misit. Vékony ez. Az első hét hírei is azok voltak, mire aztán 6.-a körül az egyik reggel az NS-ben olvasom, hogy jön 2 új arc valószínűleg, egy Farkas András az ESMTK-tól és egy jó Cipf Zoli Kabáról. És be kell valljam, örültem. Hogy legalább valakik jönnek. Aztán aznap megúsztam egy fizikafelelést, ami olyan tuti karó lett volna, hogy a 2009-es Siófok játékosállománya kötésben megtehetette volna több kilóval – valami elkezdődött a Honvédnál is, és nálam is, úgy éreztem.

Aztán lett egy szar tavaszunk, fizikából meg majdnem meghúztak.

 

2003. január
Újabb reményteljes január, újabb pofon. Én akkor már nagyon kivoltam – a 2002-es ősz kicsinált. Úgy éreztem, ideje felnőni, és hagyni ezt a meccsrejárást a francba – hiszen 1997 óta szívunk, mi a jó ebben, és idén még a kiesést sem ússzuk meg… aztán Kovács Attila elkezdett igazolni, jött egy kisebbfajta (Bohóc)Liga-válogatott, Hrutka, Zombori, Mracskó, én meg 6 héttel később csak kiindultam a Bozsikba, hogy Sasu bemaradonázott góljánál ugráljak a korzón.

2007 január
Néha, ha minden összejön, minden sötét és minden kilátástalan, akkor valahogy csak segít a Kispest.
Amikor minden oké, akkor szinte csak a pofonokat kapom a klubomtól, de ha nagy a gáz, mindig megrázzák magukat. 2007 telén nem volt rózsás a helyzetem. Egyre nehezedő meló, mellette fősuli, az is egyre keményedve a célhoz közelítve, mindez megfejelve némi szerelmi bonyodalmakkal – undorító egy január volt. Ami tartotta a lelket bennem, az a szépen épülgető csapat volt, ahova jöttek az itthon elismert nevek, egy Szmicsó, egy Szabó Tibi, majd hosszú évek után először a rádió is bemondta egy igazolásunkat, jön Bogdanovics a Lokitól, és ahogy ezt a hírt ontotta magából az autórádió, ahogy a lélekre nehezedő latyakos január kinnmaradt az ablakokon túl, a kocsi fűtése mellett a hír is melengette a lelkem, hogy ez végre egy jó év lehet…

MOST…
…most meg nem tudom mi lesz. Elég sok téren nagy a bizonytalanság körülöttem, ezt nem szeretem, és tessék, ilyenkor valahogy nem jön a jó Kispest-hír, úgy látszik nem olyan nagy a gond az én jövőmmel, mert ha az lenne, hát leigazolnánk a Koman Volit, de nem, itt csak az van, hogy Zeli megy, Sanyi és Dani is lehet, hogy lépnek, se a saját tavaszom, se a csapaté nem tudom milyen lesz, fogalmam sincs… A szilvesztert idén a főnökömnél töltöttem, főnök, ezt fura kimondani, mert fél éve a főnök csak ő, azelőtt 5 évig egy szobában toltuk, igazából többek is vagyunk mint mezei kollégák, már-már barátok. Szóval buli a „főnöknél”, elmentem, hát senkit nem ismertem, csak őt, jön az éjfél, Himnusz, majd kitalálják a vendégek, hogy értékeljünk mi is évet és mondjuk el a várakozásainkat 2012 felé. Gázul hangzik a dolog, de valahogy itt működött, szórakoztató volt hallgatni ezeket az arcokat, és akkor végül rám került a sor, hát nem is ismernek, mi a frászt mondjak, no majd valami általánosságot, csak rövid legyen, az is lett, aztán kérdik hogy mik az elvárásaim, és megint lózungolok, aztán pár másodperc csönd és valahogy azt mondtam, hogy jó lenne egy bronz a Honvéddal. És erre mindenki nevetett de valahogy nem kiröhögtek, hanem ebben valami kedves elismerés is volt mert a „főnöktől” tudják hogy én ilyen bekispestült figura vagyok, sőt az egyik vendég még tapsolt is, hát ez furcsa egy élmény volt.

* * *

Szóval ha vadidegen és antifutball emberek erre elismerően bólintottak, hát itt is felvállallom, hogy legyen egy jó bronz az idei fő célkitűzésem – a többit meg megtartom magamnak. És józan ésszel persze tudom, hogy e bronzra korlátos az esély, most úgy döntöttem, optimista leszek legalább egy pár napig. Úgyis olyan szépen süti a nap a monitort ahogy írom a posztot. Egy jó újévi napsütés. Legjobb.

Képforrás: tuz1.blog.nlcafe.hu

 

Csak úgy…

…eszembe jutott, hogy ezt felvésem ide. Nem egy nagy sztori, nem különösebben vicces, nem is nagyon tanulságos, de örültem hogy megesett. Sivár hétköznapokon bármilyen bearanyozásnak örvend az ember. Ha Honvédos, és ez az örömforrás a Kispesttel kapcsolatos, akkor még inkább. Életérzés következik.

Kedvelem a sört – a minőségi fajtát. A sör az italok Kispestje. Néha kesernyés, de alapvetően megbízható. Kell beléd. Értéket ad. Szeretem a belga trinyós söröket, a darabos német Kohler– vagy Brehme stílusú malátalé-hátvédeket, az angol szürke eminenciás,  igazi David Batty– vagy Danny Murphy féle ale-harcosokat (gyenge szóvicc, a pofonokért majd jelentkezem). Szeretem a jól behűtött lagereket, azokon belül a komlóval rommá alázott pilsenieket, az apátsági fölülről erjesztetteket, a Brüsszel környéki spontán erjesztetteket.  A sörök Gombóc Artúrja vagyok.

Minden sörök közül azonban a legjobban az igazi, hamisítjhatatlan cseh söröket szeretem. A cseh sör olyan mint a focijuk. Kelet-Közép-Európai, de már komp visz át Leningrádba Nyugatra. Csapolt Poborsky, palackozott Skuhravy, dobozos Rosicky. Imádom őket. A focijukat is, a söreiket is. Zelenkát is (ameddig még marad). Nohát, az utóbbi egy év örömteli tendenciát tapasztalhatott Budapesten – egyre másra nyíltak a cseh sörözők. Végre nem kellett az évi 1-2 prágai utamra várni ha nemesebb sörnedűvel akarom oltani a szomjam barátokkal – ráadásul egyik-másik budapesti krimó egész jó utánzata a kinti becsületszüllyesztőknek. Másolat csupán, persze, hisz Zizkov vagy Liben kiskocsmáinak a hangulatát nehéz visszaadni, (sőt, mondjuk ki: lehetetlen) de legalább próbálkoznak. S ha instant gyorsfogyasztásra  vágyunk, Budapesten ne is hőzöngjünk másért…

Az egyik ilyen intézmény szép lassan törzshelyünkké vált az elmúlt év során a barátaimmal. Péntekenként becsoffadunk a fapadokra, jönnek sorban a világos, félbarna majd barna csodák, a szánk telítődik a szabadságérzet maláta- és komlóízű esszenciáival, az étert meg a többi sörissza bájos sztorijai mellett, melyek a környező asztalok felől szűrődnek felénk, szóval nálunk az étert beteríti a számos közös téma, köztük kiemelten a Kispest, a Bohócliga. Folyik a sör és folynak a régi összeállítások, a nagy meccsek visszaidézése, vitatkozunk azon hogy Pisont vagy Illés volt -e a jobb irányító [szerintem nemk kérdés : )], hogy Détári hogy törte össze a lelkivilágunkat ’93-ban, hogy mire lett volna képes a 2001 tavaszi team, ha együtt marad. Sörszagú, vörös-fekete színű folyammá duzzad a beszélgetés. Péntek. Nincs szebb…

Múlt szerdán munkatársi sörözést tartottunk, én szerveztem, hát a hely nem volt kérdés. A tervezett létszám a visszamondások miatt végül a felére szűkült így a gyűszűnyi pivnicében a csaposlány beoktrojált mellénk két addicionális sörpusztítót, egy idősebb urat és egy fiatalabb arculatot. Ők is csöndben szűrtek mellettünk, egy-két elejtett szóból hallottam: értik a sörtémát. De nem csak azt! A 3. korsó után emelkedett hangulatban már a slágertopic volt soron, nevezetesen szerzőnk vajon hogy évődik a Fradista kollegákkal (munkatársi Kispest-Fradi konflikt: örök és megunhatatlan téma) – mikor is a betársult két sörkollega közül az idősebb odaszólt: „Ne haragudjatok hogy beleszólok: Kispestről volt szó, nem hagyhatom szó nélkül. Mi is Honvéddrukkerek volnánk ugyanis.” Szó szót, koccintás koccintást követett. És ahogy összecsattantak a klasszik kövér söröskriglik, ahogy decensen folyt le a sűrű hab az oldalukon, ahogy még az abszolút nem fociharcos kollegáim is értő és beleérző mosollyal emelték az aranyló sörcsodával telt kupáikat a velem együtt már három Kispester felé… hát az életérzés volt.


Életérzés, megnyugvás, kis oázis, amikre szükség van a szürke hétköznapokon, a munka mókuskereke mellett. És ha az ilyen szép estékbe még belevegyül az én vörös-fekete szerelmem is, akkor nem csoda hogy úgy sétáltam haza a sötét Múzeumkerten keresztül a szerdai éjszakában, olyan idvezült mosollyal, olyan légies léptekkel, hogy ha Bohumil Hrabal lenézett volna rám az égből, valszeg azonnal vesz egy ’96-os Gösseres Diadora mezt és jön velem a legközelebbi hazaira a Bozsikba. Max a sört demizsonba’ hozza magával Nymburkból…

Fotók: portal.debrecen.hu; otrolahatra.virtus.hu