A matek is igazolja, hogy mennyire kellett a Videoton elleni győzelem
A történelmi tapasztalat és a tabella.
Mastodon
mert célunk csak egy van
A történelmi tapasztalat és a tabella.
Honvéd–Budafok 3–0
Eddig minden a terveim szerint alakul. Idézném magamat július elejéről:
Az első pillanattól dominálni kell, már az első ellenfelet mind játékkal, mind fizikummal, mind erőszakossággal a földbe kell döngölni, legyen az bármilyen szimpatikus kiscsapat. Aztán a másodikat, harmadikat, negyediket is, hogy meglegyen a tekintély. Szeptember elejére nagyjából 15/15 ponttal és 20-3-as gólkülönbséggel kell állni.
A Videoton sima hármas volt, a Budafok megúszta hárommal, a Videoton ellen négy sárga és egy kétsárgás piros, a Budafok ellen öt sárga. Van közte pofázás, szükségtelen durvaság, és sima fault is. A fizikumra sem lehet panasz, és mindkét ellenfél edzője kimelte, hogy mennyivel előttük járunk.
Elégedett vagyok.
„Ismét sima volt” bővebbenMindenféle NB II.
Tegnap lejátszották az osztályozók első meccsét, vagyis még egy visszavágó, és kialakul a következő idény mezőnye:
A Nagykanizsának örülnék, a Karcag új helyszín lenne, a Mosonmagyaróvár–Tiszakécskéből viszont inkább az utóbbi, mert legalább közelebb van. 110 km és 75 perc vs 191 km és 135 perc.
„Idén bravúr volt nem feljutni, jövőre viszont kötelező (mármint nekünk)” bővebbenLegalább nekünk is osztottak lapot.
Az utolsó hétvégére is maradtak viszonylag fontos és egyéb eldöntendő kérdések. A Fradi vagy Felcsút talán a legnyomasztóbb, de mégis mit vártunk a NER tizenötödik évétől? Piaci viszonyokat, versenysemlegességet, sportszerűséget? Még az MLSZ is elismeri a legújabb stratégiai programjában, hogy az ilyesminél mi sem áll távolabb a magyar labdarúgástól.
A másik számunkra érdekes az NB II. feljutója, mert a franc se szeretné végignézni, hogy az a párszáz Vasas-drukker előttünk örül a sikernek.
Szeged–Honvéd 0–0
A Kazincbarcika győzelmével és a szegedi pontvesztésünkkel idén (is) lemondhatunk a feljutásról. Három forduló alatt lehetetlen 12 pontot behozni.
A Gyirmót megtette a szívességet, hogy nem nyert, ahogy a Békéscsaba is, azonban mivel nekünk csak döntetlenre futotta, a bentmaradás még nem dőlt el, vagyis az osztályváltás kérdése egyelőre csak felfelé zárt előttünk, lefelé még mindig nyitott. Három forduló, nyolc pont előny. (Nyilván meglesz, viszont rögzítsük a tényeket: egyelőre még nincs.)
További történések: a Szeged és a Mezőkövesd bentmaradt, a Kisvárda feljutott.
„Majdnem hivatalos: jövőre is másodosztály” bővebben