Mastodon

Csak remélni tudom, hogy nem egyedül Pisonttal vitetik el a balhét

Napközben terjedni kezdett az információ, hogy az Pisont a Budafok ellen ült utoljára a padon. Pár perce az NSO is lehozta, vagyis lehet benne valami.

“Csak remélni tudom, hogy nem egyedül Pisonttal vitetik el a balhét” bővebben

Napikispest 2020.12.27.

  • osztályozókönyv // két elmaradást pótlunk:
    • vs. Újpest // Balogh, Lovric, Tujvel, Baráth, Mezghrani
    • vs. Budafok // Traoré, Balogh, Tamás, Zsótér, Baráth
    • az összetettet a szokott helyen találjátok.
  • játékoskeringő // élesítettük a 2020/21-es idény téli játékoskeringős posztját. Elérhető ez is a szokott helyen a menüből, vagy itt.
    • beleírtuk // hogy Horváth Feri az edzőjelölt, és
    • ezúttal nem // Varga Rokkó érkezhet, hanem Nagy Dominik és Bőle Lukács. (Igazából mindegy, egyik sem játszott meccset hónapok óta.)

Napikispest 2020.12.26.

  • Szendrei Norbert // a Csakfoci minden évben megkérdezi a klubok tulajdonosait/ügyvezetőit/sportigazgatóit az év legjeiről, és idén Szendrei lett körükben az év felfedezettje.
    • két apróság // 1. bár a Honvédnak vannak tulajdonosai és sportigazgatója is, mégis az ügyvezető szavazott. 2. Egyet kell értenem Kunnal, (mivel Szendrei a Honvédban játszik, és nem illik rá, ezért) én is Kata Mihályra szavaztam volna az MTK-ból. Már az NB II-ben feltűnt a srác, hogy szűrőként mennyire magabiztosan passzol a középpályán. (Többen is igazolhatják, hogy nem most találtam ki!)
“Napikispest 2020.12.26.” bővebben

Koronanapló 7. nap

Horváth Feri, CR2, Gyirmót

Horváth Feri. Keményen elkezdték futtatni a nevét a médiában, mint lehetséges kispesti edzőjelöltet. A Nemzeti Sport ma meg is szólaltatta:

Olvastam, az én nevem is szóba került Kispesten, de engem senki sem keresett meg. (…) Igaz, arról is olvastam valahol, hogy a szenzációt Bernd Storck érkezése jelentené. Úgy tűnik, némelyek akkor is a német ropit akarják levenni a polcról, amikor a Nógrádi köztudottan finomabb… Szerintem a magyar termék is lehet annyira ízletes, mint a külföldi, de ez csak az én véleményem. Mindenesetre készen állok a munkára. (…) Nem dőlök a kardomba, ha nem kellek Kispesten, ha mégis, akkor itt vagyok! 

“Koronanapló 7. nap” bővebben

Olvasnivalók semmittevés idejére #01

Horváth Feri, Bernd Storck, labdabiztos, öregfiúk.

Nagyon sajnálom, hogy nincs már Labdabiztos. Éveken át pörgött ott az elitképzés, hogy legyünk páran, akik valóban helyén képesek kezelni a magyar futballt. Aztán ha vagyunk, és szétszóródunk, akkor terjesszük az igét: a magyar futball igazából jó, csak meg kell érteni a jóságának lényegét.

Egyébként ha mást nem, a bohócliga szavunkat ennek a blognak köszönhetjük.

Most, a semmiből beugorva, meglepetésre Futó Lada kitett egy posztot a zártkapus magyar bajnokságról, benne ilyen tételmondatokkal: Mikor mindenki azt mondta, hogy egész Európa leáll, mi magyarok csak annyit mondunk : “Fogd meg a söröm!”

“Olvasnivalók semmittevés idejére #01” bővebben

Napikispest 2019.09.04.

  • Feczkót kinevezték a Diósgyőr edzőjének // vagyis még van miért izgulnunk, mert Horváth Feri továbbra is szabad.
  • a metALCOM // vagyis a Honvéd mögött álló cég mögött álló cégcsoport zászlóshajója is adott be árajánlatot az új szuperkézicsarnokra, igaz, a legdrágábbat, de még az is (80 milliárd) nagyjából csak fele annyi, mint amivel legutóbb a West Hungária Bau pályázott. (Jó, gondolom, menet közben a műszaki tartalmat is visszavették, mert 2022 nyarára kész kéne lenni vele.) (via napi.hu)
  • és igen, // lesznek itt metALCOMos anyagok, mert mégiscsak fontos nekünk, hogy papíron miből (is) kéne üzemeltetni a Honvédot.

A hétvége hülyéje: Horváth Ferenc

– Szakmailag szinte lehetetlen értékelni a mérkőzést, ugyanis az időjárás és a pálya talaja nem engedte, hogy bármi futballra emlékeztető történjen. Miért kell december kilencedikén játszani? Aki ezt kitalálta, esett már bele a pocsolyába egy futballmeccs első percében, hogy aztán nyolcvankilenc percen át játsszon a teljesen sáros, átázott dresszben? Szívesen ül ilyenkor bárki két órát ebben a hidegben egy széken? Azt sem értem, hogy miért kell tizenkilenc meccset játszani az ősszel, tavasszal meg csak tizennégyet…

– Horváth Ferenc nyilatkozata a Balmazújváros – Mezőkövesd 0-0 után.

“A hétvége hülyéje: Horváth Ferenc” bővebben

Vajon fog ma esni Videotonban?

Egy tejfakasztó, két születésnap, egy meccs és egy születésnap – ilyesmik történnek mostanában egyik napról a másikra, és akkor még csak a csütörtök-szombat-viszonylaton mozdult el az öregedő gőzösöm. Kisebb mellékvonalakon lassan másfél hete tart a Nagy Októberi-Novemberi Ünnepeljünk Valamit, mert annyian, de annyian születtek ilyenkor (ugye a téli hidegek, január, február, hétfőn még tévé sem volt, ki lehet találni mit csináljon az ember otthon), és annyian tettek arról, hogy ne fogyjon a magyar, hogy jövőre még többet kell majd ünnepelni.

“Vajon fog ma esni Videotonban?” bővebben

Én igazából azért szeretem a magyar sportsajtót, mert

képes gátlástalanul mindent leírni azzal a szöveggel, hogy így hallottuk. Olyan apróság, mint a forráskritika távolról sem érinti meg, nehogy véletlenül valamiféle tüske kerülhessen a Szigorú Szakmaiság páncélja mögé. Aztán vakaródzni kelljen.

“Én igazából azért szeretem a magyar sportsajtót, mert” bővebben