mert célunk csak egy van
ment el szombat délelőtt fél tizenegyig a hétfő este nyolcas kisvárdai vendégbe?
Nyilvánvaló, hogy szurkolói szempontból az év csúcsa lesz a meccs, amit pont ezért is vétek lenne kihagyni. Aláöltöző, csomagolt szendvics, három és fél órás út oda és vissza, hazaérkezés hajnali kettőre, de mindez semmi a cserébe kapott élményekért. Egyszerűen nem létezhet érv a távolmaradás mellett.
Gyertek, gyertek!
Ilyen időket élünk, két nappal szülinap után érkezik az aktualitásátvesztett poszt.
Utószülinap, ’vember 6, berkaperkelt, miazmás helyett skizofrén 14. évi évforduló. Egyrészt hatalmas dolog ez nekünk, ki hitte volna 2010-ben ezt, amikor elindult a show, aztán 3 nap múlva hegesztettem is az első posztot izgulva az otthoni íróasztalnál, hogy hogy fogadják majd ezt az olvasók, érdekel egyáltalán majd valakit? Másrészt mióta legutóbb posztoltam, mi történt itt? A kerítéses kretének helyett jött az új ignorant boss, vele együtt egy új lerakat gyagyás tódi, rám pedig örökre ráég a „megtisztulás” koncepciója, pedig, eskü, ma is tartom, hogy akkor igazam volt, csak a sok sülthülye vezetőnk élni sem tud az adódó esélyekkel…
Vannak olyan napok, amik munkában és egyebekben is remekül sülnek el, amikor mindennel hasítasz, jön az ihlet, ütemesen tudsz dolgozni, délután/este pedig valami program még meg is koronázza az addigi erőfeszítéseket; máskor viszont nyűglődés, szenvelgés, nem jön az isteni szikra, borzasztó. Szerencsére tegnap az első változatot éltem meg: kivételesen otthondolgozást nyertem csütörtökre, egész délelőtt készítettem elő háttér-olvasásokkal a délutáni elemző kört, mindezt a Kiserdő egy padján ülve vagy a telepen sétálgatva-jegyzetelve, délután aztán magamat is meglepő hatékonysággal mindezt gépre is vittem, egy pofás dolgozat formájában. Szóval a 17.45-kor bekapkodott uzsonnadinnye (az is remek volt) után teljes megelégedettséggel a szívemben rohanhattam ki a Bozsikba. (Nem egészen teljes elégedettséggel azért: sajnos a nagy jegyzetelés-írás közepette, hiába kezdtem reggel fél 8-kor, futásra nem maradt időm. Majd hétvégén.)
„Nehéz helyzet, de vállalható célok, jó hangulat: ez az ankét tanulsága” bővebben
6 éve írtam meg a bajnoki címes posztomat, 2017. május 28. hajnalban, le sem feküdve a hajnali 2 órás hazatámolygásom után a bajnoki döntőről. Akkor gondolni sem mertem volna arra, hogy 6 évvel később a MetalCom és az őket kirendelő jótevőnk elintézik, hogy olyan nihilbe jussak, hogy Felcsútra már le se menjek a 2023-mas május 27-én; inkább elsétáltam családilag Szeget szeggel-t nézni a Vígszínházba, majd az előadás végén rezignáltan ránéztem a telóra: kiestünk. Azóta tervezek valamit írni, de az eleve csapágyasra hajtott munkahely-doktori-esküvő szentháromság oltárán egyszerűen elvéreztem, ez van. Ma, négy hónap után először viszont van fél nap szünetem a tegnapi első felvonás lezajlása után (lásd a címképet), mielőtt folytatódik holnap a „fesztivál”. Ez alkalom egy kis számvetésre, és arra, hogy a magam példáján lássam: ahol a Sors elvesz, másik kézzel ad valamit, ez hosszú távon sok mindenre igaz.
„Mindig van kiút, csak meg kell találni” bővebbenAkkorát nyilatkozott a skót sportigazgatónk a klubhonlapnak, hogy egyetlen mondatát is vétek lenne kiemelni. Olvassátok el mindenképp! És most még egyszer!
Én az első olvasást követően nyomban feltétlen híve lettem, tisztelni kezdtem a mindenen átütő éleslátását, szókimondását, hogy kerteletlenül kimondja a rögvalóság minden kegyetlen igazságát, és miután másodszor is elolvastam az egészet, erősen fontolóra vettem, hogy egy-egy gondolatát ribancrendszámként varratom a derekamra, hiszen annyira Örökérvényűek, mint egy Ossian-idézet.
Esküszöm, bizakodva kezdtem visszafelé számolni a napokat az idényrajtig, és a nyáron történtek függvényében a csapatot az 1-12. helyek valamelyikére várom. Remélem nem fogok csalódni!
„Ha Docherty nyilatkozata nem vett meg téged is kilóra, akkor rajtad a lónyugtatóba kevert gumimaci szörp se segít” bővebben
